A mindennapi életünk része lett az, hogy pénzügyekről hallunk. Mostanában persze inkább a botrányoktól hangos a sajtó, és senki nem érti, hogy tűnhetnek el a semmiben a milliárdok. Nézzünk egy kis sztorit ezzel kapcsolatban.
A befektetések világa külön szubkultúra. Annyira könnyen dobálóznak a dollármilliókkal a cikkekben, hogy szinte fel sem mérjük, micsoda pénzekről van szó. Megjelent az Üzletrészen egy tanulságos történet egy bedőlt startup vállalkozásról. Az is megérne egy misét, milyen varázsszó lett a "startup", ami tulajdonképpen nem jelent semmit, de mivel elég trendi, ha valamit kineveznek startupnak, egyből több tőkét tud bevonzani. Mert általában ott van a kutya elásva, hogy a bombasztikus ötletek kiagyalói valaki más pénzén akarják megvalósítani a Nagy Tervet.
A cikkben említett úriember Jason Goldberg, aki befektetőktől először 48 millió dollárt (forintban közel 14 milliárd!) szerzett egy Jobster nevű álláskereső portálra. Értjük: álláskeresési portál, 14 milliárd tőkével kitömve. Meglepetésre bedőlt...
A következő terv egy dizájn-webshop volt. Még magát a koncepciót se értem, de a felkészült befektetők bizonyára jól átlátták a megalapozott üzleti terveket, ezért adtak rá 325 millió dollárt (több, mint 100 milliárd azaz százmilliárd forintot!!!). És ez a koncepció is beleállt a földbe nagyjából két év alatt. A vállalkozás értéke a töredékére csökkent.
A cikk úgy fogalmaz, hogy az alapító Goldberg "bánatos" 7 millió dollár készpénzért és 8 millió dollár részvényért vált meg ez utóbbi weboldaltól. Mielőtt sajnálni kezdenénk ezt a szegény, balsorstól sújtott fiatalembert, ez bizony több, mint 4 milliárd forint- nálunk az ország kétharmada lesi a lottósorsolást három milliárdért. És egyikünket sem "semmizik ki" pár milliárddal azért, mert elbuktuk a többszörösét.
Ebben a csodálatos világban ugyanis szemmel láthatóan nincs felelősség. De ne higgyük, hogy a pénz csak úgy teremtődik és eltűnik. Jön is valahonnan, megy is valahova. A kisbefektető egy korrektnek gondolt cégnek adja a pénzét, aki ilyen-olyan üzletekbe fekteti. Az is lehet, hogy csak többszörös áttétel kerül el akár ilyen kockázatos startup vállalkozásokhoz. Na jó, de hova tűnik? Hát az alapító-ötletgazda menedzserek természetesen először a saját csúcsfizetésükről döntenek, hiszen az nem járja, hogy egy százmillió dolláros cég vezetője aprópénzért melózzon... Aztán sok embert felvesznek, akik nyilván a konkurens cégeket csak magasabb fizetésért hagyják ott. Aztán fizetnek sokat irodabérlésért.
Aztán elkezdenek felvásárolni rivális cégeket, Goldberg is vett olyan dizájnoldalt, amit alig 10 héttel korábban alapítottak. Nem kell hozzá nagy ész, ennyi idő még az induláshoz is kevés. Ő meg nyilván tett rá egy esztelenül magas ajánlatot, és hipp-hopp, megint eltűnt a befektetők pénzéből pár millió dollár, ami megjelent pár fickónál, akik röhögve mondtak le a kis weboldalukról. És a folyamat végén ami maradt, azt még azért az említett szerény 15 millióért elsózta az alapító.
Szóval megvan az a pénz. Az alapítónál, a jól fizetett, de az oldalt sikeressé tenni nem képes alkalmazottaknál, a felvásárolt cégek tulajdonosainál. És ez mind legális és rendben van, hiszen "az üzlet normális kockázata" az, hogy veszteséges lehet bármi.
Amikor a pénzed kisbefektetőként odaadod valakinek, jó tudni, gyakorlatilag kizárólag te kockáztatsz. Akárki akármit mond, egyetlen bankcsőd után sem hallottunk olyat, hogy a hülye döntéseket hozó menedzserek vagyonát elkobozták, és most hajléktalanként élnének, netán börtönben merengenének azon, hogy tapsolhattak el dollármilliókat, dollármilliárdokat. A csalás az elvileg más tészta, de egy dolog a vád, és egy másik dolog az ítélet: nincsenek tele a börtönök brókerekkel. Ha valakit le is ültetnek, az összes munkatársa, felettese felteszi a kezét, senki nem tudott semmiről. A felügyeletnél sem hullanak fejek. Egyetlen ember ül pár évet, a többieket semmilyen veszteség nem éri. Maximum csak a befektetőket...
A pénzügyi szektor nyilván tudatosan táplálja azt a mítoszt, ami miatt az ún. szakemberek tévedhetetlen gurunak tűnnek. Ehhez hasonlóan a startup vállalkozások említése is olyan hívószó, ami után le kéne borulnunk, pedig ezek jelentős része mögött nincs semmi valódi termék vagy innováció, csak egy felpumpált ötletecske. És mennyire vehető komolyan az olyan befektető, akinek nem tűnik fel, hogy a csodálatos terv nem hogy 300 millió dollárt nem ér, de hármat se? Nem éreznénk magunkat hülyének, ha fel se tűnne, egy kiló krumpli nem 30,000 forintot ér, hanem 300-at?
Csak a mi butaságunknak fájdalmas következménye van ránk nézve. A szakértőké meg nem. Meg lehet nézni a televízióban nyilatkozó elemzőket, meg lehet kérdezni, melyikük jelezte előre pontosan a válságokat, bukásokat, fellendüléseket? Nem nagyon fogunk ilyet találni. Érdekes módon ők ennek ellenére is szakértőként nyilatkoznak a továbbiakban is. Prognózisaik vannak, naná... Aztán vagy bejönnek, vagy nem. Ám ez a szektor olyan, mint a szerencsejáték: a ház mindig nyer.
Biztosak lehetünk benne, ha esetleg egy-két embert el is marasztalnak a mostani brókerbalhékban, azoknak az embereknek a túlnyomó többsége, aki jól fizetett üzletkötőként, elemzőként a cégeknél dolgozott, semmi kárt nem szenved el. Ha kérdezed, hol vannak a milliárdok, hát, többek között náluk, oda került fizetésként, jutalékként. A felügyelet jól fizetett szakemberei is vállat vonnak, és folytatják a jó és alapos munkát.
Szóval a bankjegyek nem égtek el. a pénz nem törlődött- ha volt, valakinél lecsapódott. A befektetésekkel akár kívülállóként is lehet keresni, vannak korrekt cégek, vannak jövedelmező konstrukciók, én senkit nem akarok lebeszélni semmiről. Csak lássuk tisztán, hogy a bukás kockázatait elsősorban mi viseljük... És ez akkor is igaz, ha az állam közbelép, mert akkor meg adóforintokból kártalanítjuk saját magunkat. Azt meg tudjuk, hogy ezt a lóvét szintén mi adjuk össze.
Ez egy ilyen játék.
