Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mit ér a diploma?

Új trend: már nem a diploma minősítése számít a pályakezdők felvételénél, hanem a jelöltek képességei.

Aki pár évet eltöltött egyetemen, majd utána megpróbált karriert építeni, maga is megtapasztalhatta, hogy az egyetemi sikerek nem jelentettek egyet azzal, hogy az ember a munkahelyén is a csúcsra ér. Magunkon és egykori évfolyamtársainkon is láthattuk, hogy a való életben ezer és egy tényező befolyásolja, ki mire viszi.

Így aztán az, hogy most pár világcég is rájön arra, a jó osztályzatok nem jelentenek garanciát a kimagasló teljesítményre, engem nem lep meg. Volt, ahol több éven át követték a frissen felvettek karrierjét, és kiderült, egyszerűen nincs összefüggés. Ennek néha egészen egyszerű oka van: szerényebb hátterű, de nagyon tehetséges fiatalok gyakran csak kevésbé híres intézménybe jutnak be, vagy az egyetemi évek mellett dolgozniuk is kell, így nem lesznek évfolyamelsők. Ám aztán a munkahelyen gyorsan kiderül, semmivel nem tudnak többet az éltanulóknál.

Így aztán várhatóan a jövőben kicsit változik a felvételi folyamata. A jelentkezőket egy teszt várja, akár online felületen is, és ez jelenti majd a beugrót. Nyilván a diploma mint alapfeltétel megmarad, de az, hogy valaki bebiflázott mindent az egyetemi évek alatt és így jó jegyeket szerzett, már nem lesz elég. Szintén csak régi emlékeimet tudom felidézni, amikor a vizsgán a tanárok egy része nem azt firtatta, szó szerint tudjuk-e felmondani a könyvet, hanem az érdekelte őket, egy új problémát hogy tudunk megoldani netán csapatban dolgozni.

A gyakorlati életben természetesen nem kell mindenkinek ugyanabban jónak lennie. De a kreatív gondolkodás, a nagy munkabírás nem feltétlenül mutatkozik meg jegyekben. Így aztán aki sikeres akar lenni az egyetemi évek után, annak azt javasolnám, már tanulmányai során fejlessze minden irányú képességeit. Próbálja ki magát gyakornokként, lesse el, hogy lehet eredményes a különböző szakterületeken, és ne azon keseregjen, valaki másnak miért sikerült nevesebb egyetemre bejutni, vagy jobb jegyeket szerezni. Ha egy kicsit is jól alakulnak a dolgok, nem ez fog dönteni a jövőjéről, hanem saját teljesítménye.

Persze azért az sem lúzer, aki tisztességgel megtanul mindent. Ne legyen kifogás a bukdácsolásra az, hogy úgyse számítanak a jegyek. Azért aki sokra hivatott, az átsiklik a vizsgákon így vagy úgy. Szerezd meg a papírt- aztán ha lehetőséget kapsz a bizonyításra, mutasd meg, sokkal több érsz, mint a diplomád.

0 Tovább

Az élet kommunikáció szak nélkül

Azt olvastam, hogy a tervek szerint teljesen felszámolnák a kommunikáció szakos képzéseket a felsőoktatásban, még önköltséges képzésként sem indítanak ilyet. Érdekes húzás lenne az egyik legnépszerűbb szak földbe gyalulása, de megjósolom, nem lenne belőle tragédia.

Ennek csak egyik oka az, hogy valóban volt egy "túltermelés" ezeken a szakokon: az olcsó, nehezen mérhető eredményességű képzéseken ontották a médiaszakembereket, akik nyilván igen nehezen vagy sehogy nem kaptak állást a sajtóban vagy vállalati kommunikációs szakterületen.

Ám azt sem lehet mondani, hogy ne lenne szükség jól képzett, hozzáértő (na ezek így nem minden szakocska diákjára igazak...) kommunikátorra. Ez ma része a mindennapoknak, minden szervezetnek, nagyobb cégnek van szóvivője, életünk része a folyamatos tájékoztatás, és nem árt, ha ezt írni-olvasni nem csak alapszinten képes emberek intézik. 

Aggódni viszont teljesen felesleges: ha nem egyetemi szakként, akkor majd más jellegű képzési formában lehet ilyet tanulni. A legelső kommunikációs iskoláknak sem volt semmi köze a nagy hagyományú felsőoktatási intézményekhez, intézetek, magáncégek, szervezetek szerveztek hosszabb-rövidebb újságíró vagy kommunikációs képzést. Maximum nem egyetemi diplomát kap az ember a végén, hanem csak egy akármilyen papírt és jó esetben valós, használható tudást. És utóbbi a fontosabb!

Sokan elfelejtették, hogy a diploma nem önmagáért a papírért fontos. Kellene, hogy legyen szakmai ismeret is mögötte, legyen valaki gépészmérnök, tanító vagy újságíró. A mostani ötlet, hogy a kommunikáció szakokat szántsák be és a helyüket szórják be sóval, azt jelzi, megint az egyszerűbb megoldás érdekli a vezetőket. Ócska az egész, le vele! Na persze, ha valódi akkreditáció lenne, és átrostálnák a szakokat, csak a színvonalas képzések maradnának meg, amiket értelme lenne elvégezni, az sok munkával járna. Csak nem akarja bárki az oktatáspolitikusok idejét olyasmire fecsérelni, hogy értékelési rendszert dolgoztasson ki velük és alaposan mérjék fel a képzési kínálatot?

Micsoda rebellis ötlet! A gond csak az, hogy szükség lenne rá. Én például nem kommunikáció szakon végeztem, műszaki és gazdasági szakokon forogtam pár évet. És ott is le tudtam szűrni, a gond nem azzal van, hogy mennyire menő vagy lúzer a szak neve, ahova jár az ember, hanem hogy adott szakon mennyire sikerül értelmesen korszerű ismeretekkel felvértezni a hallgatókat. Az igazán jól képzett, naprakész tudású frissdiplomásnak mindig jobb az esélye az elhelyezkedésre egy jól működő munkaerőpiacon, mint a csak papírral rendelkező vetélytársának.

Magára valamit adó egyetem persze odafigyel arra egyébként is, hogy milyen oktatókat alkalmaz és azok mit tanítanak. Nem a számokkal kell zsonglőrködni, hanem jól kell dolgozni. Le kell számolni a mítoszokkal: a kommunikáció csak egy szak, amivel önmagában semmi baj nincs. Azzal van baj, ahogy sok helyen tanították.

No meg az jelent problémát, hogy sok diák csak "kommunikálni" tudott, de semmilyen más területen nem mélyedt el. A kommunikáció kiváló kiegészítő ismeret lehet, ha valakinek van egy gazdasági, jogi, műszaki vagy természettudományos diplomája, mert nem csak ír onnantól kezdve, hanem érti is, amit leír. Közgazdászként látom, néha olyan cikkek jelennek meg, aminek szerzője minimális ismeretekkel sem bír, de hasonlóan fogják a fejüket rengeteg alkalommal mérnökök, jogászok vagy orvosok is, amikor bődületesen nagy marhaságok jelennek meg. Jó stílusban megírt cikkek ezek, persze, csak éppen hülyeségek vannak bennük.

Ezt a most kommunikációt tanuló diákoknak is fel kellene ismernie mielőbb. Aki maga látja be egy képzés korlátait, miközben tisztában van a lehetőségekkel is, azt nem kell, hogy befolyásolja semmiféle oktatáspolitikai döntés. Igenis lehet tudatosan karriert tervezni érettségi után is! Lehet diplomát szerezni valamilyen tudományterületen, mellette lehet rövid kommunikációs képzésre beiratkozni, aztán jöhet a folyamatos munka, a kitartás, amiből lehet állás a médiában. És ott azok a nehezebben lecserélhetők, akik valóban értenek valamihez. Ők azok, akik helyükön tudják kezelni a kommunikáció szakokat is, meg azokat is, akik egyszer felduzzasztják, egyszer lecsökkentik az egyetemi hallgatók számát, mikor milyen ötlet jut az eszükbe...

0 Tovább

Összecsapás a költészet frontján

Olvastam a vitákat Varró Dániel verséről, de számomra nem az a kérdés, jó-e az a bizonyos költemény.

Ettől függetlenül az embernek lehet véleménye. Számomra nem igazán izgalmas mű, nem estem tőle hanyatt. Ám a vita jellege miatt most egyfajta állásfoglalássá vált a vers lehúzása vagy dicsőítése, így az, hogy ki mit mond nyilvánosan róla, nekem irreleváns. A kérdést mindenki magának válaszolja meg: ha mondjuk ezt a versszakot elolvassa, és nincs fölötte a költő neve, akkor ezt egy örökbecsű műremeknek, a magyar költészet gyöngyszemének tartja, vagy tucatversnek?

Jó játék a mobilteló,
fogalmam sincs, mire való. 
Lenyálazom, aztán heló, 
jó játék a mobilteló.

És erről a magam részéről ennyit. Mert ahogy mondottam, a dolog számomra érdekesebb kérdése az, mit is akarunk mi az oktatásban. Szükség van költészetre? Az én válaszom természetesen az, hogy igen, kell versekkel foglalkozni az iskolában. És nyilván a környezetemben levő emberek, akik hasonló korosztályúak, hasonló felfogásúak, egyből ugyanezt vágnák rá.

Ha viszont egy kicsit továbbgondoljuk ezt az egészet, az iskolában megélt irodalomórák jelentős része nem volt olyan csodaszép élmény. Valószínűleg mindenkinek voltak olyan pillanatai, amikor a szíve szerint a kanonizált versek egy részéről egészen mást mondott volna, mnt a könyvben szereplő elemzés. Emlékszem rá, amikor egy neves költő versét úgy kommentálta egy osztálytársam, hogy szerinte egyszerűen részeg volt a szerző, amikor írta, mert értelmetlen az egész. Mondani sem kell, a bátor, önálló véleményalkotást nem díjazta a tanerő. Közben meg mind tudjuk, irodalmunk nagyjainak is akadtak borgőzös éjszakái, és akár ekkor is születhettek alkotásaik...

Szóval ezen akár vitázni is lehetett volna, vagy lehetne ma is. Hogy Varró- vagy Ady-vers kerül elő, az számomra nem akkora nagy jelentőségű, belefér nekem ez is, az is. Ha nem akarják megmondani, hogy mit kell gondolnom róla, ha legvégül én választhatom ki a kedvenc verseimet, akkor szeretem a költészetet.

És itt kénytelen vagyok egy fontos tényezőre rámutatni: mi, akiknek nem kell az iskolapadban unatkozni, olyan jól el tudunk vitázni arról, mi kerüljön a mai gyerekeknek szánt könyvekbe, tantervekbe. A normális diák persze gyorsan válaszolna egy ilyen kérdésre: a lehető legkevesebb tanulnivalóval is beérné. Ám ahogy mi is túl tudunk lépni a zsigerből adott válaszokon, és értelmes diskurzust tudunk (tudunk?) folytani elvekről, a jövőről, azt gondolom, a diákok is képesek vitázni arról, ami őket érinti.

A lényeg az értelmes párbeszéd. Az egész Varró-vershez kötődő vitában az tetszett a legkevésbé, hogy az egyik oldalról sokan fröcsőgő, gyalázkodó beszólásig jutottak csak, míg a költőt védő vélemények között olyan fölényeskedőek is akadtak, hogy az embernek kinyílt tőlük a bicska a zsebében. Én pedig egyik szélsőséggel sem tudok szimpatizálni, és gyanítom, másokat is taszít ez az egész. Sikeresen eljuttottunk oda, hogy egy árva vers miatt merev frontvonalak alakultak ki, és mindenki jól beásta magát a lövészárkába. Pedig akár másként is lehetne. Mivel én a költészethez nem értek annyira, viszont a magyar viszonyok között jól kiismerem magam, úgy tippelem, azokat a lövészárkokat még jó ideig nem temeti be senki.

És ha a mai gyerekekezt a stílust tanulják el tőlünk, teljesen mindegy, mi van az irodalomkönyvükben.  

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Kockázatok és ellenjavallatok

elche@freemail.hu

Google hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés