Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A régészet reneszánsza

Ritka sikeres ismeretterjesztő sorozat volt a Time Team: 20 évadot élt meg 1994 és 2013 között a brit Channel 4 csatornán. 

Ha a modern televíziózásról beszélünk, 4-5 évad már sikernek mondható. Az viszont fantasztikus eredmény, ha egy ilyen jellegű műsor két évtizeden át annyira nézett, hogy képernyőn maradhat, különkiadások készülnek hozzá, a benne szereplők pedig szinte sztárok lesznek.

Ez utóbbi főleg azért különös, mert a Time Team régészei sokmindennek mondhatók, csak sztáralkatnak nem. A bozontos hippinek tűnő Mick Aston vagy Phil Harding, a visszafogott Carenza Lewis és Helen Geake, a műszereivel babráló John Gater, a fiatalos lendületet képviselő Matt Williams mind kiváló szakemberek voltak a saját területükön a valóságban is, mint ahogy a műsorban feltűnő többi régész, történész, csontszakértő. Hozzájuk csatlakozott a magyar származású illusztrátor, Victor Ambrus, illetve a műsorvezető, a vígjátékokból ismert színész, Tony Robinson is. Őt például a Fekete viperából ismerhetjük, Baldrickot alakította éveken át. 

Az alaphelyzet az évadokon át gyakorlatilag nem változott: a csapat kivonul egy helyszínre, ahol három napot kapnak az ásatásokra. Ezalatt kell minél többet kideríteni adott hely múltjáról. Foglalkoztak őskori, ókori, középkori lelőhelyek mellett még lezuhant második világháborús gépek felkutatásával is, még víz alatt és barlangokban is kutattak, szóval igencsak széles volt a skála. A szakemberek igyekeztek korrekten elmagyarázni mindent, de természetesen csak olyan keretek között, amit egy 50 perces televíziós műsor megenged. Ám nyakamat teszem rá, ahogy én is, úgy más is rengeteget tanulhatott az epizódokból. Ráadásul nem csak a földet túrták, igyekeztek korhű jelmezekkel bemutatni a korabeli életet, Victor Ambrus pedig parádés életképeket festett a leleletek alapján.

Nyilván akadtak olyan régészek, akik szerint ez a rövid, felületes munka nem ad hiteles képet a valós ásatásokról. Ám lássuk be, egy szórakoztatónak szánt ismeretterjesztő műsor nem egyetemi kurzus. És ha a sorozat számait nézzük, akkor azt kell mondjuk, a formátum hibátlan volt, mert milliók ültek hétről hétre azért, hogy lássák Robinsonékat egy római villa vagy egy 13. századi kastély romjainál ásni. 2008-ban például még 2,5 milliós nézettsége volt a Time Team-nek! Megállta a helyét egy olyan versenyben, ahol a legalpáribb valóságshow-k magamutogató cicababái voltak a vetélytársai.

A műsor pedig azzal a jótékony hatással is járt, hogy míg korábban a régészkedést inkább gyanakvással szemlélték, felesleges időpocsékolásnak tartották sokan, az emberek szemlélete lassacskán megváltozott. Egyre többen tartották fontosnak a föld mélyén rejlő kulturális örökség megóvását, többé nem dobták ki az ásó által kifordított cserépdarabokat, sőt, maguk hívták a Time Team-et, hogy ássák fel gondosan ápolt kertjüket, mert reményeik szerint ott fontos leletek rejtőzhettek. Nem minden ásatás volt sikeres, de a műsorok még ebben az esetben is tanulságosak voltak, hiszen bemutatták ennek a munkának az árnyoldalait is. És voltak valóban jelentős eredmények, olyan ásatások, amelyek a tévések pénze nélkül nem valósulhattak volna meg, így viszont bővítették a szakemberek tudását. Végül azért a szakma is elismerte a Time Team érdemeit, hiszen Tony Robinsont több egyetem díszdoktori címmel tüntette ki.

Az utolsó évadban a csökkenő nézettség miatt próbáltak újítani, aztán végül az a döntés született, hogy a húsz dicsőséges évad után a Time Team befejeződik. Nálunk a Viasat History műsorán láthatóak a régebbi epizódok- a formátum olyan, hogy a legutolsó részek éppen úgy élvezhetőek, mint a sok évvel korábbiak. Így aztán van két évtizednyi anyag, ami rengeteg érdekességet tartogat a számunkra.

Nem tudom, működne-e nálunk egy hasonló koncepció, de talán igen, hiszen minket is érdekel a múltunk. Vajon mennyi minden rejtett kincs lehet még a föld mélyén! Mi sajnos nem voltunk olyan szerencsések, hogy a tévések egy ilyen műsorban láttak volna fantáziát, de ami késik, nem múlik, azok az értékek még most is ott vannak a mélyben. Azt pedig magyar Time Team nélkül is megtanulhatjuk az angol sorozatból, hogy ha valami érdekeset találunk, ne dobjuk ki, ne a sufniba hajítsuk, hanem mutassuk meg szakembernek- ez a mi közös örökségünk, becsüljük meg és legyünk rá büszkék.

0 Tovább

Barátunk, az atom

Igazi gyöngyszem az angolul tudók számára ez a sorozatepizód, amiben Walt Disney és az ő bájos animációi magyarázzák el egy szakember segítségével, mit érdemes tudnunk az atomenergiáról. Persze 1954-et írtak, amikor a film készült, így aztán bár dologgal lehetne kötekedni, de azzal nehéz vitatkozni, az atomenergia valóban olyan, hogy rossz céllal felhasználva iszonyúan pusztító, viszont ha ésszel alkalmazzuk, rengeteg energiát termel.

A baj éppen csak az, hogy így is erősen veszélyes. Persze egy efféle népszerűsítő-ismeretterjesztő filmecskében nehéz minden részletkérdésre kitérni, de a paksi bővítés kapcsán valamiféle fejtágító szükségessége most is felmerülhetne, hiszen az atomenergia békés célú felhasználása minden szempontból izgalmas téma. Azért ha lehet, ne a Disney-stúdió készítsen erről tündérkés rajzfilmet...

0 Tovább

Kvantumok vonzásában

Ráharaptak jó sokan a kvantumozásra manapság. Mindenféle oldalakon hivatkoznak a kvantumelméletre, belekeverik a természetgyógyászatba, tán még a hobbikertjüket gondozók közösségei meg a kötők-horgolók is beleszövik az alapelveikbe.

Ha pár elméleti fizikus megkérdezné a kvantumozókat arról, tulajdonképpen miről szól az elmélet, órákig kacaghatnának a válaszokon. Azon meg főleg, amikor elmagyaráznák nekik, ők, tudósok csak az ősi kultúrák mögött kullognak, mert azok már rég tudtak a kvantumokról. Vagy valamiről, amiről a mai követők úgy gondolják, hogy tulajdonképpen a kvantumelmélet ősi formában.

Én csak egy nyavalyás mérnök vagyok, és nekem sem túl sok fogalmam van a kvantumelméletről. Bizonyos dolgokat sejtek, de azt gondolom, hogy a kvantumelmélet izgalmasságáról sokat elmond az, hogy Einstein is évekig foglalkozott a témával. Persze az okoskodók gyakran belekeverik az ő nevét is a pár bekezdéses eszmefuttatásaikba, amiben lerántják a leplet a világegyetem és minden más nagy igazságairól.

Szóval hadd áruljam el: sok hosszú és igen részletes tudományos mű szól a kvantummechanikáról. Ha ehhez képest valakinek sikerül egy rövidke weboldalon áttekinteni és közérthetően elmagyarázni, miközben megtalálja az összefüggését a feng shui-val, annak rögvest Nobel-díjat kéne kapnia. Ám valamiért az újdonságra nem nyitott fickók Stockholmban sose veszik őket számításba.

A legviccesebb az, amikor Newton és az ő elméletei gúny tárgyává lesznek ezeken az oldalakon. No persze, ő nem mérhető napjaink kvantumkozmetikusaihoz, akik aztán annyi komoly fizikai felfedezést tettek. Például a tehetetlenség terén: rájöttek, hogy a befolyásolható emberek tehetetlenek a sokszor sulykolt, roppant komolynak hangzó elméletekkel szemben, ahol olyan dolgokat kutyulnak össze, aminek az alapjaival sincsenek tisztában. Egyszerűbb elhinniük a zagyvaságokat, mint elolvasni pár egyetemi tankönyvet.

Tudom, nem én fogok meggyőzni arról senkit, hogy iratkozzon be a fizika szakra. Sőt, én sem fogom ezt tenni. De aki nagyon mély okosságokat magyaráz nekünk a kvantumelméletről, attól meg lehet kérdezni, mit gondol Schrödinger macskájáról. Ha véletlenül összekeveri Garfielddal, akkor gyanakodjunk a fizikai tudásának korlátozott voltára...

4 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Kockázatok és ellenjavallatok

elche@freemail.hu

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés