A véletlen nagyon érdekes kiállításra vitt el Berekfürdőn.

Azt hiszem, a Nagykunság nem tartozik a legismertebb, legnépszerűbb magyar régiók közé, még a belföldi turizmus fellendülése idején sem számít kiemelt úti célnak. Természetesen ahogy másfelé, itt is akad érdekesség, csak talán jobban kell figyelni- esetleg szerencsésnek kell lenni.

Pár napja Karcagon vagyok, s az egyik nap a fürdőjéről ismert Berekfürdőbe mentünk át ebédelni. A főutcán nem találtunk parkolóhelyet, az étterem mögött viszont igen- és akkor feltűnt egy ismerős sziluett. Egy szép nagy katonai repülőgép, egy MiG-21-es állt egy nagyobb telken, és mellette ott volt egy Mi-24 típusú harci helikopter is.

Mint kiderült, a két gép egy aprócska múzeum külső kiállítóterén állt. A szovjet repülőtér titka nevet kapott kiállítás a Magyarországon állomásozott szovjet katonai repülők történetének van szentelve. Noha kicsi, de sok dolgot sikerült összeszedni: fegyverek, egyenruhák, emléktárgyak, sőt, egy MiG-21 kabinbelsője is megnézhető. 

Aki járatos a témában, azt tulajdonképpen nem is lepi meg az, hogy Berekfürdőn található a minimúzeum. A település ugyanis nem csak Karcaggal, hanem Kunmadarassal is szomszédos, és utóbbi hely az ötvenes évek elején a magyar katonai repülésnek volt fontos bázisa. Később aztán a szovjetek vették birtokukba, évtizedeken át hallgatthatták a környékbeliek az itt állomásozó gépek sugárhajtóműveinek dübörgését. A bunkerek között még olyan is volt ezen a reptéren, ami atomfegyver tárolására is alkalmas volt. (Akit jobban érdekel a téma, a kiállítás alapítójának, Vándor Károlynak a nagyszerű művét ajánlom: a Légierő társbérletben nagy részletességgel dolgozza fel az "ideiglenesen" nálunk állomásozó "baráti" repülőegységek történetét.)

A mi igazi szerencsénk az volt, hogy ebédidőben jártunk ott, ugyanis jelenleg a tárlat munkanapokon 13-14 óra között tekinthető meg. Ha valaki a környéken jár, és pont ebben az időpontban, érdemes megnézni a gondosan összeállított, kicsisége ellenére nagyon informatív kiállítást.

A szovjet repülőtér titkai kiállítás honlapja

A repülésrajongóknak kötelező ellátogatni a RepTárba szeptemberig!

Régóta terveztem már, hogy megnézem a szolnoki múzeumot, mert sok jót hallottam róla. Sok éve már annak, hogy szívesen olvasom a katonai repülésről, a repülés történetéről szóló könyveket, újságokat, és ezért aztán elég sokat tudok erről a témáról. Nem egyszer a külföldi utazásaim alkalmával is beiktattam érdekes helyeket (mint például a meglepően jó repülős múzeumot Beaubechain-ban Belgiumban), így a RepTár is "célkeresztben" volt.

Hogy miért pont most került sor a látogatásra? Nemrég olvastam a nagy hírt, miszerint ideiglenesen két legendás géppel bővült a kollekció. A második világháború leghíresebb vadászai közül egy angol Spitfire és egy német Messerschmitt 109 repülőt kapott kölcsön a múzeum, és ezeket egymás mellett lehet megtekinteni szeptember 13-ig.

Ez a két híres repülő már önmagában megérne egy kiruccanást. A Spitfire az angolok nagy számban gyártott, szépsége miatt is közkedvelt vadászgépe, ami az angliai csata idején vált nagyon híressé, mint a német bombázók réme. A Messerschmitt Bf 109 szintén végigszolgálta a háborús éveket, mind a keleti, mind a nyugati hadszíntéren. A magyar légierő "ászai" is többnyire ezzel a géppel érték el légigyőzelmeiket, sőt, licencben gyártották is Magyarországon a vadász néhány típusát, illetve a DB 601-es motorját is.

Akinek pedig nem lenne elég a két különleges "vendégszereplő", ott van a számos magyar vonatkozású sugárhajtású repülőgép (a MiG-15-től a MiG-29-ig, a Szu-22), a különféle gyakorlógépek, F-104 Starfighter vadászgépek, Mil helikopterek, és számos különleges festésű repülőgép is. A belső térben további klasszikus gépek, például egy, a Balatonból kiemelt szovjet Il2 Sturmovik maradvány van, no meg motorok és hajtóművek,

Remek kiállítás ez, szépen bejárható, rendezett az egész RepTár, és mindenütt van tájékoztató tábla. Abszolút őszintén mondhatom, hogy megéri a belépő az árát, szó nincs róla, hogy ez csak afféle szerény rokon a komoly repülőmúzeumokhoz képest. Persze, vannak máshol nagyobbak, de magyar vonatkozásai miatt ez kifejezetten belopta magát a szívembe.

Így aztán mindenkinek ajánlom a szolnoki kiruccanást! Aki pedig nem akar a két második világháborús géplegendáról lemaradni, annak még egy hónapja van rá, hogy megszervezze magának a látogatást a RepTárban.

Két évtizede szelfizi magát Noah Kalina.

Meglehetősen régi ismerőse lehet az internet hőskorában is sokat böngészőknek Noah, aki azzal lett ismert, hogy egy videót tett közzé, amit a minden nap magáról készült fotókból rakott össze. Akkor persze még fiatal srác volt, meglehetősen kifejezéstelen tekintettel bámult a kamerába, az évek pedig a szemünk előtt peregtek. Ez gyakorlatilag mozgalmat indított el, mások is belekezdtek a projektbe, bár volt, akinek csak egy hétre futotta a kitartásából- értelemszerűen az eredmény nem ugyanaz.

Aztán jött egy újabb videó, 12 év múlva, és Noah arcán már látszottak az idősödés jelei- nincs ebben megdöbbentő, csak az, ahogy ezt percek alatt nézhetjük végig, az elgondolkodtató. A projekt harmadik állomása pedig most következett el: immáron húsz éve készülnek a fotók, és a változás látványos. 

Sok dolog jár a fejemben, amikor végigpörgetem a filmet. Az egyik az: vajon ki készíti majd az utolsó fotót?...

Amikor még orvosi véleményekkel reklámozták a dohányzást...

Nehezen besorolható műfajú, nagyon izgalmas könyvet olvastam.

Ki lehet-e emelni egyetlen időpontot vagy egy rövid időszakot a történelemben, ami fontosabb, mint a többi? Az 1947 - Újrakezdés a háború után című könyv szerzője szerint igen, ezért választotta a második világháború utáni második évet arra, hogy hónapról hónapra kiemeljen jelentős, meghatározó eseményeket. Olyan dolgokról van szó, amelyek vagy akkor okoztak azonnali felfordulást, vagy akár napjainkig tart a hatásuk.

Amennyire nem könnyű olvasmány az 1947, annyira nehéz igazán jól megfogalmazni, milyen is ez a könyv.  Egy magyar származású svéd szerző, Elisabeth Asbrink írta, aki tényleg rengeteg dolgot igyekezett belezsúfolni. Töredezett szerkezetű, ugrálunk a személyes történetek, a hírességek mindennapjai, a nemzetközi konfliktusok között, néhány szál végig újra és újra felbukkan. 

Ha tudjuk követni, kirajzolódik előttünk hogy született George Orwell regénye, az 1984, hogy érkeztek a menekülők Palesztinába, hogy darabolták fel Indiát. Az emberek harcolnak, menekülnek, túlélnek. Szervezkednek a megmaradt nácik, miközben nemzetközi szervezetekben maroknyi ember dönt népek sorsáról. Néhol a szerző kicsit személyesebb kommentárt fűz az eseményekhez, máshol kizárólag a tényekre koncentrál. Az események sűrűjében könnyű elveszni, és ebben az sem segít, hogy belekerült az írónő saját családjának sorsa is, nem csak az 1947-es évre koncentrálva.

Lassan haladtam az olvasással, szó ami szó. Természetesen sok név volt ismert a számomra, sok eseményről hallottam valamit, de nem kevés olyan részlet akadt, ami csak most került a helyére. Érdekes könyv ez, érdekes vállalkozás, és nem hiszem, van-e jelentősége, más szerint másik év volt-e fontosabb, meghatározóbb. Mert ha úgy nézzük, minden évben történik ezer és egy dolog, s az 1947 igazi tanulsága számomra az, hogy ha alapos kutatómunkát végzünk, egy félmondattal elintézett események is sok szemszögből lesznek megvilágítva.

El kell ismerjem, kicsit önkényesnek éreztem azt időnként, mikor melyik eseményt emeli ki a szerző. Örök szkeptikusok vagyunk manapság, ráadásul “mindentudók”, özönlenek ránk a hírek és sztorik minden forrásból és aki hajlamos rá, az mindent el is olvas. Könnyen abba a hibába esünk, hogy azt hisszük, jól meg tudjuk ítélni, kinek higgyünk és mit gondolunk fontosnak. 

Az 1947 nekem nem is akkor vált igazán érdekessé, amikor olvastam, hanem azután, hogy befejeztem. Készültem erre a kis ismertetőre, és gondoltam, belenézek az Arcanum Digitális Tudománytár (ADT) archívumába. A szerző többször említ olyan eseményeket, amik híre bejárta a világot- lássuk, mit lehet ezekről találni a korabeli magyar sajtóban!

És a saját kis kutatásom mindent visszaigazolt. Meghökkentő, új részletek erősítettek rá a történtekre: a Palesztinába tartó Exodus 1947 hajó fedélzetén tartózkodó magyar utasokról szóló beszámolók, az India felosztásáról szóló kommentárok, vagy a felháborodás Christian Dior új ruhakollekciója miatt- ezek tényleg mind témák voltak. 

Hirtelen azon vettem magam észre, hogy jó ideje böngészek cikkeket és riportokat, amelyek újabb információkkal egészítik ki azt, amit olvastam. Meglehet, az 1947-nél voltak könnyebb olvasmányaim mostanában. De olyan, ami magamat is a szerzőéjez hasonló kutatásra inspirál, elég kevés. 

Azt a kérdést továbbra is nyitva hagynám, ez az év fontosabb-e, mint bármelyik másik. Sőt, azt gondolom, ez nem is számít. Az számít, hogy képesek vagyunk-e felismerni, minden történetnek van tanulsága, utólag minden átértékelődhet, ami egykor ünnepelt vagy pokolba kívánt esemény volt. Mert bizony könnyen előfordulhat, hogy ha pár évtized múlva születik egy 2019 című könyv, a ma megdönthetetlennek tűnő igazságok akkor mind megkérdőjelezhetőnek tűnnek majd...

Elisabeth Asbrink

1947 - Újrakezdés a háború után

Park Kiadó, 2019