Ma lenne 96 esztendős Nat King Cole, az egyik legkarateresebb, legkellemesebb hangú énekes.
Az Alabamában 1919-ben született énekes fiatalon kezdett zenélni, slágereit (például Unforgettable, Mona Lisa, When I fall in Love) ma is sokan ismerik. A polgárjogi harcok fontos időszakában volt az egyik legsikeresebb afroamerikai zenész, sőt, ő volt az első fekete, aki saját televíziós műsort kapott 1956-ban. Ám akkortájt még a nagyvállalatok nem vállalták fel azt, hogy támogassanak egy nem fehér nevével fémjelzett show-t, így egy év után megszűnt a műsor.
Nat King Cole nem nagyon akart belefolyni a harcos ellenállásba, ezért gyakran kapott kritikát is. Pedig oka éppen lett volna arra, hogy erőteljesebben lépjen fel: amikor 1948-ban Los Angelesben egy elegáns negyedben vásárolt házat, a Ku Klux Klán egy égő kereszttel üzent neki. A minden rétegben népszerű Cole-t támadták a polgárjogi aktivisták, mert szerintük nem állt ki a harc mellett teljes mellszélességgel, elfogadta, hogy csak fehérekből álló közönség előtt lépjen fel. Sőt, arra biztatták az afroamerikai közösséget, hogy bojkottálják Cole fellépéseit, lemezeit. Végül ő maga is csatlakozott azokhoz az előadókhoz, akik nem vállaltak szegregált közönség előtti fellépést.
Valószínűleg ez a csatározás nem igazán volt ínyére, ízig-vérig zenész volt, akinek kellemes hangja több remek melódiát klasszikussá tett. A beatkorszakban már nem számított az elsőszámú sztárok közé, hiszen fésületlenebb, nyersebb hangzású dalok hódítottak a slágerlistákon. Az 1964-es L-O-V-E viszont ezzel együtt is maradandóbb lett hosszú távon, mint sok más korabeli sikerszám.
Sose tudjuk meg, milyen irányt vett volna a karrierje később, mert Nat King Cole alig 45 évesen hunyt el, 1965-ben. Egész életében erős dohányos volt, sőt, úgy tartotta, a cigi jót tesz a hangjának, felvétel előtt mindig elszívott pár szálat. Amikor a tüdőrákot diagonisztizálták, már késő volt, a kezelésel és a műtétekkel sem tudták megmenteni. Időtlen dalai viszont velük maradtak, és maradni is fognak...
