A mindennapi életünk része lett az, hogy pénzügyekről hallunk. Mostanában persze inkább a botrányoktól hangos a sajtó, és senki nem érti, hogy tűnhetnek el a semmiben a milliárdok. Nézzünk egy kis sztorit ezzel kapcsolatban.

A befektetések világa külön szubkultúra. Annyira könnyen dobálóznak a dollármilliókkal a cikkekben, hogy szinte fel sem mérjük, micsoda pénzekről van szó. Megjelent az Üzletrészen egy tanulságos történet egy bedőlt startup vállalkozásról. Az is megérne egy misét, milyen varázsszó lett a "startup", ami tulajdonképpen nem jelent semmit, de mivel elég trendi, ha valamit kineveznek startupnak, egyből több tőkét tud bevonzani. Mert általában ott van a kutya elásva, hogy a bombasztikus ötletek kiagyalói valaki más pénzén akarják megvalósítani a Nagy Tervet.

A cikkben említett úriember Jason Goldberg, aki befektetőktől először 48 millió dollárt (forintban közel 14 milliárd!) szerzett egy Jobster nevű álláskereső portálra. Értjük: álláskeresési portál, 14 milliárd tőkével kitömve. Meglepetésre bedőlt...

A következő terv egy dizájn-webshop volt. Még magát a koncepciót se értem, de a felkészült befektetők bizonyára jól átlátták a megalapozott üzleti terveket, ezért adtak rá 325 millió dollárt (több, mint 100 milliárd azaz százmilliárd forintot!!!). És ez a koncepció is beleállt a földbe nagyjából két év alatt. A vállalkozás értéke a töredékére csökkent.

A cikk úgy fogalmaz, hogy az alapító Goldberg "bánatos" 7 millió dollár készpénzért és 8 millió dollár részvényért vált meg ez utóbbi weboldaltól. Mielőtt sajnálni kezdenénk ezt a szegény, balsorstól sújtott fiatalembert, ez bizony több, mint 4 milliárd forint- nálunk az ország kétharmada lesi a lottósorsolást három milliárdért. És egyikünket sem "semmizik ki" pár milliárddal azért, mert elbuktuk a többszörösét.

Ebben a csodálatos világban ugyanis szemmel láthatóan nincs felelősség. De ne higgyük, hogy a pénz csak úgy teremtődik és eltűnik. Jön is valahonnan, megy is valahova. A kisbefektető egy korrektnek gondolt cégnek adja a pénzét, aki ilyen-olyan üzletekbe fekteti. Az is lehet, hogy csak többszörös áttétel kerül el akár ilyen kockázatos startup vállalkozásokhoz. Na jó, de hova tűnik? Hát az alapító-ötletgazda menedzserek természetesen először a saját csúcsfizetésükről döntenek, hiszen az nem járja, hogy egy százmillió dolláros cég vezetője aprópénzért melózzon... Aztán sok embert felvesznek, akik nyilván a konkurens cégeket csak magasabb fizetésért hagyják ott. Aztán fizetnek sokat irodabérlésért.

Aztán elkezdenek felvásárolni rivális cégeket, Goldberg is vett olyan dizájnoldalt, amit alig 10 héttel korábban alapítottak. Nem kell hozzá nagy ész, ennyi idő még az induláshoz is kevés. Ő meg nyilván tett rá egy esztelenül magas ajánlatot, és hipp-hopp, megint eltűnt a befektetők pénzéből pár millió dollár, ami megjelent pár fickónál, akik röhögve mondtak le a kis weboldalukról. És a folyamat végén ami maradt, azt még azért az említett szerény 15 millióért elsózta az alapító.

Szóval megvan az a pénz. Az alapítónál, a jól fizetett, de az oldalt sikeressé tenni nem képes alkalmazottaknál, a felvásárolt cégek tulajdonosainál. És ez mind legális és rendben van, hiszen "az üzlet normális kockázata" az, hogy veszteséges lehet bármi. 

Amikor a pénzed kisbefektetőként odaadod valakinek, jó tudni, gyakorlatilag kizárólag te kockáztatsz. Akárki akármit mond, egyetlen bankcsőd után sem hallottunk olyat, hogy a hülye döntéseket hozó menedzserek vagyonát elkobozták, és most hajléktalanként élnének, netán börtönben merengenének azon, hogy tapsolhattak el dollármilliókat, dollármilliárdokat. A csalás az elvileg más tészta, de egy dolog a vád, és egy másik dolog az ítélet: nincsenek tele a börtönök brókerekkel. Ha valakit le is ültetnek, az összes munkatársa, felettese felteszi a kezét, senki nem tudott semmiről. A felügyeletnél sem hullanak fejek. Egyetlen ember ül pár évet, a többieket semmilyen veszteség nem éri. Maximum csak a befektetőket...

A pénzügyi szektor nyilván tudatosan táplálja azt a mítoszt, ami miatt az ún. szakemberek tévedhetetlen gurunak tűnnek. Ehhez hasonlóan a startup vállalkozások említése is olyan hívószó, ami után le kéne borulnunk, pedig ezek jelentős része mögött nincs semmi valódi termék vagy innováció, csak egy felpumpált ötletecske. És mennyire vehető komolyan az olyan befektető, akinek nem tűnik fel, hogy a csodálatos terv nem hogy 300 millió dollárt nem ér, de hármat se? Nem éreznénk magunkat hülyének, ha fel se tűnne, egy kiló krumpli nem 30,000 forintot ér, hanem 300-at? 

Csak a mi butaságunknak fájdalmas következménye van ránk nézve. A szakértőké meg nem. Meg lehet nézni a televízióban nyilatkozó elemzőket, meg lehet kérdezni, melyikük jelezte előre pontosan a válságokat, bukásokat, fellendüléseket? Nem nagyon fogunk ilyet találni. Érdekes módon ők ennek ellenére is szakértőként nyilatkoznak a továbbiakban is. Prognózisaik vannak, naná... Aztán vagy bejönnek, vagy nem. Ám ez a szektor olyan, mint a szerencsejáték: a ház mindig nyer.

Biztosak lehetünk benne, ha esetleg egy-két embert el is marasztalnak a mostani brókerbalhékban, azoknak az embereknek a túlnyomó többsége, aki jól fizetett üzletkötőként, elemzőként a cégeknél dolgozott, semmi kárt nem szenved el. Ha kérdezed, hol vannak a milliárdok, hát, többek között náluk, oda került fizetésként, jutalékként. A felügyelet jól fizetett szakemberei is vállat vonnak, és folytatják a jó és alapos munkát.

Szóval a bankjegyek nem égtek el. a pénz nem törlődött- ha volt, valakinél lecsapódott. A befektetésekkel akár kívülállóként is lehet keresni, vannak korrekt cégek, vannak jövedelmező konstrukciók, én senkit nem akarok lebeszélni semmiről. Csak lássuk tisztán, hogy a bukás kockázatait elsősorban mi viseljük... És ez akkor is igaz, ha az állam közbelép, mert akkor meg adóforintokból kártalanítjuk saját magunkat. Azt meg tudjuk, hogy ezt a lóvét szintén mi adjuk össze.

Ez egy ilyen játék.

Nem nagyon indul be idehaza az e-könyvek piaca, és felső pillantásra úgy fest, igazán nem is látszik, hogy változhatna meg a helyzet. Érdekes cikket olvastam erről, némileg érintett is vagyok, szóval most saját tapasztalataimra alapozva járom körbe a kiadás kérdéseit.

Pár éve írtam egy regényt. Ilyen hibát más is elkövet, de én meg is jelentettem. Ennek kapcsán azért elég alaposan beleláttam a dolgokba. Mivel speciális körre számítottam a terjesztésnél, ahol népszerűsíteni is tudtam, a saját kis családi vállalkozásunk lett a kiadó: én intéztem mindent a könyv kapcsán, a nyomdakereséstől a borítófotóig, és így minden bevétel is a cégben csapódott le. A kinyomtatott példányok jórészt elfogytak, a projekt eltartotta önmagát és akkor azt mondtam magamnak, jöhet a digitális kiadás.

Nos, itt kell visszacsatolnom a cikkre. Ahhoz nem tudok mit szólni, hogy sokan csak letöltik a könyveket- igen, ez így van, de én például ezen nem akadtam ki sose. Ha nagyon sokan töltenék le és szeretnék a könyvet, akkor az úgyis húzná magával a legális forgalmazást is, mert híre menne. Naivnak tűnhetek, amiért én így gondolom, de komolyan hiszek ebben. Nem mindenki tud torrentoldalakon böngészni, a divatos könyvet lehet ajándékba adni, de fura ajándék lenne egy kalózverzió és így tovább. Ha lenne piac, lenne bevétel és kész.

A piac a nagy kérdés. Egyrészt szerintem kevesebben olvasnak hosszabb könyveket manapság, nem érdekli az emberek egy részét se a megvásárolt, se a letöltött könyv. Másrészt az e-könyveket valamin olvasni kell. Még nincs azért mindenkinek tabletje, e-könyv olvasót pedig annál is kevesebben vásárolnak. Saját tapasztalatból mondom, előbbi nem váltja ki az utóbbit, aki valóban jó minőségben szeretne olvasni, szerezzen be egy olvasót. Kétségtelenül nincs ingyen, de pár drágább könyv árával összevethető a beruházás. Amennyiben jóval több lelkes elektronikus olvasós vásárló lenne, sokkal értelmezhetőbb számokat várhatnának az e-könyv forgalmazók is.

Ám ott van még az ÁFA-ügy, ami szerint a nyomtatott könyv 5 százalékával szemben az e-könyv 27 százalékos forgalmi adóval növelt áron kerül forgalomban. Szerzőként, kiadóként kérem, mindenki higgye el, én is úgy gondolom, sokkal olcsóbban kellene adni az elektronikus könyveket, de ezt a 22 százalékos különbséget nem lehet csak úgy eltünteni! Ha 1000 forint a nyomtatott könyv nettó ára, 1050 forintba kerül a vásárlónak, ha nettó 800 az elektronikusé, akkor az 1016 forint lesz. Ha azt szeretnénk, a digitális verzió bolti ára a fele legyen a nyomtatottnak, akkor 413 forintos nettó árat kellene meghatározni a fenti könyvnél.

Az eleve szűkös piacon levő vásárlók egy része pedig még 525 forintot is sokall egy digitális könyvért, hiszen "abban nincs semmi megfogható". Valóban, az csak a szöveg- de nem ez lenne a fő érték? Mindegy, a lényeg az, hogy a 413 forintos nettó áron osztoznia kellene a kiadónak és a szerzőnek. Tegyük fel, fele-fele arányban részesülnek! Száz eladott könyvnél (ez manapság nálunk e-könyv esetén nem is kis példányszám) jut belőle a szerzőnek bő húszezer forint. Aki ebből még adózhat is. Mennyi marad? Tízezer forint? Annyi, mint egy divatos léleklátó óradíja? Pedig egy regényt megírni kicsivel több munkaórába kerül. Nincs mit irigyelni azokon, akik e-könyv formában kiadják írásaikat, meggazdagodni elég nehezen fognak ebből. Több bennük a lelkesedés, a szenvedély, mint az üzleti megfontolás. De nekem ezzel például semmi bajom nincs, számomra is fontosabb volt, hogy megmutassam magam, mint az, hogy keresek-e.

A profi kiadók oldaláról viszont nehéz kezelni azt, hogy ilyen töredékes bevételekből kellene fenntartható módon működni. Az én e-könyvem egy nagy cég kínálatába került fel, és azt kell mondjam, teljesen korrekt a partner. Nem rajtuk múlik, hogy maroknyi fizetős letöltést eredményezett csak az együttműködésünk. Ám azt nem tudom szó nélkül hagyni, amikor valaki azt mondja, e-könyvnél a szerző nagyobb részesedést "követel". Hát egyrészt az én esetemben nem voltak hónapokon át tartó, részletekbe menő, küzdelmes tárgyalások: kaptam egy szerződést egy jutalékkal, ha tetszik, jó, ha nem, nem. Mind a ketten tudtuk, nem milliók sorsáról vitatkoznánk, ha egyezkedni kezdenénk.

Talán a százalék magasabb is, mint nyomtatott könyvnél. De ehhez hozzátennék egy apróságot. Én írtam a könyvet. Az első verzióról a barátnőm mondott véleményt, az ő észrevételeire alapozva kezdtem javítgatni. A borítón levő fotó az enyém, a borítót profi grafikus barátom önzetlen segítségével hoztuk tető alá. Én készítettem el az elektronikus formájú verziót. A kiadónak annyi dolga volt, hogy feltöltse a könyvet az oldalára. 

Amikor egy nyomtatott könyvhöz megkapja a kiadó a kéziratot, előre megfinanszírozza az olvasószerkesztést, a borítótervet, a nyomdai munkálatokat- naná, hogy kisebb lesz a szerző jutaléka, hiszen az elején a kiadó még csak a saját befektetései után fut. Ezért egyre több a magánkiadás, meg az olyan cég, aki valójában nem is tesz bele semmit a projektbe, hanem a szerzőtől kér pénzt a megjelentetésért. Az utóbbiban nem tudom mi a jó a regényírónak, sokkal jobban jár, ha kicsit beletanul a szakmába, és magának intéz mindent. Nekem ez a megoldás vált be. Azt is sejtem, hogy ha lenne folytatás, akkor kit kérnék meg olvasószerkesztőnek, hogyan intézném a borítót- ha barátaim működnének közre, akik esetleg nem kérnének pénzt, akkor is pontosan tudnám, mennyit ér a munkájuk. Ha elszámolom magam, a nyakamon marad a sok kinyomtatott könyv, e-könyvnél ilyen kockázat nincs.

A lényeg az, konkrét számokkal sok dolog kifejezhető, a segítők munkájától kezdve a kiadó jutalékának százalékán át, csak egyvalami nem: mennyit is ér a szerző munkája. Őt elvileg a példányszám "árazza be". Olvashatunk váratlanul, a semmiből előtűnt sikerszerzőkről, akik kvázi amatőrként, maguk erejéből robbantak be a toplistákra, és nekik nagy esélyt adott az, hogy szinte semmibe nem került elektronikus formában megjelentetni könyveiket. Egy akkora piacon mint az amerikai, közepes számokkal is értelmezhető bevételt lehet termelni. 

Na és mit tehetünk mi itt? Aki nagyon bízik magában, megtanulhat kifogástalanul angolul, és írhat nemzetközi piacra. Bár vannak kételyeim, mert nehézségek adódhatnak az idegen nyelvű alkotással... Szóval ha maradunk a hazai pályán, egyrészt a reménykedés marad, hogy valami váratlan fordulat után jelentősen bővül az e-könyvek piaca. Átütő, mindenkit érintő változást csak ez hozhat.

Ám a digitális világ újszerű megoldásaira is oda lehet figyelni. Meg lehet keresni a speciális célközönséget, ha van ilyen, lehet közösségi médiában mozogni, el lehet gondolkodni újszerű publikálási formákon, vagy szokatlan bevételszerzési lehetőségeken. Ne feledjük, olyan világot élünk, hogy dollármilliókat lehet keresni ingyenes mobiljátékokkal! Ez ötleteket adhat azoknak, akik új üzleti modellekben gondolkodnak.

Az e-könyv a jelen magyar piaci helyzetben marginálisan mondható üzletnek, és az így is marad, ha valaki a régies könyvkiadási modellt akarja átülteni az elektronikus világba. Sok szerzőt persze a pénz nem is érdekel; de én úgy velem, van itt mozgástér, csak másféle felfogást és önmenedzselést igényel. A digitális világ nem csak a kalózoknak nyithat teret, de ki kell használni az általa kínált lehetőségeket. Meglátjuk, ki lesz az, akinek idehaza először sikerül áttörést elérni- én biztos vagyok benne, hogy hamarosan hallunk majd ilyenről.

Elsőre valahogy nagy hírnek tűnt az, hogy az RTL egyik legismertebb arca a TV2-nél folytatja, aztán ahogy átgondolja az ember, nem látszik ez akkora durranásnak. Hiszen ez elsősorban üzlet, és ahol jobb lehetőségeket kap az ember, ott folytatja a karrierjét. Őszintén, melyikünk nem így döntene, ha hasonló munkáért mint amit most végez, a konkurenstől másfélszer annyi fizetést kapna?

Lehet persze jönni a hűséggel, hiszen Ördög Nóra abszolút az RTL-hez kötődött már több, mint egy évtizede, a csatorna rengeteg húzóműsorának volt arca, de ennek ebben a szférában nincs nagy jelentősége. Mindig voltak és vannak mozgások, és ki törődik ma már azzal, hogy Liptai Claudia annak idején az RTL-en bukkant fel mindenféle műsorokban? Most más csatornát erősít és kész, mint ahogy Friderikusz Sándor is mozgott ide-oda, Fábry átköltözött a közszolgálatira és így tovább. 

Nem is tudom, miért vagyunk olyan naivak, hiszen a Barátok köztre és az X-Faktorra termékként kell tekinteni, ami nem azért készül, mert akkora értéket képvisel, hanem azért, mert eladható. Pontosabban kérdés, ki is az eladható, a műsor, vagy a nézői? Régebben olvastam egy bölcsességet, ami így szól: "ha valamit ingyen kapsz, te vagy a termék". Szóval az ingyen tévézés ára az, hogy mi engedelmesen megnézzük a reklámokat is.

Azaz üzlet ez jobbról is, balról is. A TV2 rajongói mostantól nézhetik Ördög Nórát, és ezért egy fillérrel sem kell többet fizetniük, hiszen a jóságos tévécsatorna megfizeti helyettük az új sztárt- és aztán a megnövekedett nézőtábort jobb áron tudja értékesíteni a hirdetőknek. Mindenki jól jár, nem?

Kivéve persze az RTL-t. Ez az aprócska gond némileg belerondít a nagy üzletbe, mert ők nyilván nem szívesen engedik át a legnagyobb riválisnak az általuk befuttatott, és sok műsorban szereplő arcot. Nagyon meglepne, ha a szerződésében ne lennének mindenféle kitételek, de az is lehet, a TV2-nél ezzel is kalkuláltak. Sőt, biztos, ennek a kezelése is az Ördög-csomag része. Azt körülbelül biztosra veszem, hogy ősztől a hölgyet az új csatornán látjuk, és az is tuti, hogy jól fog keresni. Hogy milyen műsorokhoz adja a nevét, az egy másik tészta, de amíg ő a pénzénél van, és megfelelően végzi a munkáját, addig neki minden jó.

Végülis ez csak munka, mint akármelyik másik, ha kihívásról és önmegvalósításról szólna, nyilván senki nem kérne sztárgázsit és nem menne másik csatornához több pénzért. Ilyen formán azokat a nézőket sem teljesen értem, akik háborogtak a "hűtlenség" miatt, könyörgöm, ez csak szórakoztatóipar, ahol bizonyos emberek bevállalják a médiabohóc szerepét egy kis pénzért, más emberek pedig mindezt lelkesen nézik. És igen, van az a pénz, amiért Ördög Nóra is bogarakat eszik a dzsungelben. Azért valljuk be, nem egy olyan korszakos egyéniségről van szó, akit még évtizedek múlva is emlegetnek, akkor kell kaszálnia, amikor erre esélyt kap. "Életműve" pár műsor vezetéséből áll, hát izé, szép dolog ez, de tudjuk a helyén kezelni.

Plusz pikantériát az ad a történetnek, hogy az utóbbi hetek a reklámadó kapcsán arról szóltak a hazai médiában, hogy az RTL egyre nehezebb helyzetbe kerül a kormányzati döntések miatt. Nos, ez a tényező némileg árnyalhatja az átigazolás tisztán üzleti alapú logikáját párak szerint, olvastam olyan véleményt, hogy a TV2-nek most valahogy bőven van pénze, míg az RTL arcai közül páran tartanak attól, hogy a megcsappant forrásokkal rendelkező csatornánál megszorítások lesznek. Ilyen helyzetben a piaci értékkel bíró sztárok nyilván felmérik a keresletet, és ha jó ajánlatot kapnak, váltanak. Persze az csak névtelenül kommentelők hipotézise, hogy erről szólt Ördög Nóra esete is, és a részleteket úgysem fogják az orrunkra kötni. 

És valljuk be, az átlagnézőnek szinte mindegy is, mi van a háttérben és mekkora pénzek mozognak. Eddig is azért nézte a tévét, mert valóságshow-kon, sorozatokon és tehetségkutatókon akart szórakozni, ezután is megteheti ezt, maximum ez-az átrendeződik. Számít? Nem nagyon. Mindig is voltak efféle mozgások, mentek új helyre vagy tűntek el a süllyesztőben sztárok, és nyilván Ördög Nóra karrierje sem fog örökké tartani- 20 év múlva ez a mostani balhé jelentéktelen epizódnak sem fog számítani.

Mert ez egy ilyen üzlet, ne keressünk benne örök értéket. De szerencsére nem is kötelező a részesévé válni, akinek nem tetszik a kereskedelmi tévézés, kikapcsolhatja a készüléket vagy el is adhatja azt. A választás a folyamat legvégén -pénz ide vagy oda- a mienk.

Azt hiszem eljött az ideje annak, hogy néhány évnyi ekönyv-olvasó tapasztalattal a hátam mögött összegezhessem a tapasztalataimat. Pontosabban nem csak az enyémet, a barátnőmnek is nagyjából azóta van ilyen készüléke, ő már ráadásul újabb modellre váltott.

Ami szerintem tényként kijelenthető: aki szeret olvasni, annak a könyv a fontos, nem a formátum. Bizonyára régi korok kódexmásolói is undorral legyintettek a tömeggyártású nyomtatott könvekre, melyek póriasították a betűk fennkölt univerzumát. A digitális forradalom idején inkább mókás néhányak merev elzárkózása az ekönyvektől, hiszen az újságot is internetes magazinokra cseréltük, és nem omlott össze a világ.

Pontosabban: nem ettől fog összeomlani, hanem éppenséggel attól, ha nem olvasunk, se papíralapon, se digitális formátumban. Teljesen logikus lépés volt az intelligens kütyük világában az ekönyv "feltalálása": a formátum volt az egyszerűbb ügy, a jól olvasható eink kijelző meg a lényegesebb.

Azaz pár éve még ez sem volt ilyen egyértelmű. Nem ugyanolyanok az olvasási szokásaink, a barátnőm például tipikus éjszakai olvasó, neki fontos volt a háttérvilágítás. A régebbi einkes készülékek ezt nem tudták, a kislámpát nem szerette, így aztán neki jobban bevált annak idején egy TFT-kijelzős készülék. Olcsó volt, a célnak megfelelt. Én pedig pont egy eink kijelzőset vettem, mert máskor szoktam olvasni, útközben, napfénynél. Kivártuk azt az időpontot, amikor ezek a cuccok már kellően megfizethetőek lettek, nem is voltak túl drágák.

Persze jött az az időszak, amikor az ember igyekszik elektronikus formában a könyveket beszerezni valahogy. Ebben idehaza nem voltak túl jók a lehetőségek, és valamelyest még most is korlátozottak. A sajátos hazai törvényi szabályozás miatt az ekönyvek áfája jóval magasabb, mint a nyomtatottaké, így hiába csak digitális állomány formájában léteznek, mégsem olcsóbbak annyival. Vannak legális beszerzési forrásak akár ingyen könyvekhez is, ezek jórészt klasszikus műveket, aki illegális források után keresgél az is talál bőven.

Egyébként ez egy nagyon nehéz ügy. Ha veszek egy könyvet és kölcsönadom, bűnt követek el? Ha letöltök egy könyvet pénzért és utána átmásolom azt más könyvolvasójára, az mennyiben más? Én azt hiszem, a könyvek csereberéje létezett régen is, létezett ma is. Bízni kell benne, hogy a lelkes olvasók megveszik a könyvet- mást nem tudunk tenni. A legnagyobb zenei slágereket sem kell feltétlenül megvenni, ha valaki beéri a YouTube minőséggel, ott is meghallgathatja az összeset.

Meglátjuk, mi lesz ennek a folyamatnak a vége, lesznek-e új üzleti modellek. Például már felvetődött a digitális könyvtár terve, ahol csak keveset kell fizetni, de a könyv csak korlátozott ideig elérhető a tárhelyen, az is lehet, hogy a szerzők jelentős része maga fogja gondozni, kiadni, árulni a könyveit, esetleg egyfajta előfizetési díjért cserébe műveik nagyobb részéhez adnak hozzáférést. Van, akiknek az írás így sem megélhetési kérdés, nekik egyszerűbb lesz szélesebb közönséget elérni olcsó digitális kiadásokkal. A könyvkereskedők világát bizonyára fel fogja forgatni itthon is ez a folyamat, azt máris látjuk, milyen messze jutott a tengerentúlon az Amazon.

Visszatérve az olvasókhoz, én azt hiszem, most jutott el a fejlődés abba az állapotba, amikor kifejezetten kedvező áron lehet minőségi, eink kijelzős, beépített háttérvilágítással is rendelkező készüléket venni. Esetleg a méltán nagyon elterjedt Amazon Kindle régebbi modelljeiből is lehet választani, amiket már remek akciós áron is láttam. 

Sokan rendelnek külföldről, még az azokból az országokból is megérheti így, ahonnan rendelve vámot kell fizetni. Az EU-országokban levő eladóktól vásárolva ilyen gond sincs, 25-30 ezer forint körül már beszerezhető egy Kobo Glo, egy Barnes and Noble Simple Touch Glowlight- ezek megbízható, jó olvasóknak számítanak, háttérvilágításuk is van.

Az ilyen egy feltöltéssel hosszú ideig működő, napfényben, éjszakai is praktikus, jól olvasható, könnyű készülékek, amire egy könyvtárnyi alkotás feltölthető, hamar belopják magukat a felhasználó szívébe. Igen, tudom, sok ember ódzkodik tőlük, "a papír illata és fogása" az egyik fő érvük, de a tapasztalatom az, aki kipróbálta, hamar beleszeret az ekönyv olvasókba. A régi jó papírkönyvek úgyis megmaradnak azok polcain, akik szeretnek olvasni, nem kell kidobni egyet sem. Néha jó levenni, lapozgatni őket- de utazásra mi a magunk részéről már inkább a jó kis olvasóinkat visszük, és nem pakoljuk meg a bőröndünket pár kilónyi könyvvel. A mai túlsúlydíjak mellett ez nem csak kényelmesebb, spórolunk is- kifutja belőle pár letölthető ekönyvre.

Ha valaki hezitálna, szerintem ne tegye. Aki szeret olvasni, az szeretni fogja az elektronikus olvasókat is, ezt garantálom, mert ahogy fentebb írtam, a tartalom a lényeg, nem a forma.

A klipek műfajukat tekintve eleve egyfajta reklámeszköznek tekinthetők. Régen a zenetévékben, most a videomegosztókon ezzel népszerűsítik új dalaikat az ismert és (még) ismeretlen előadók. Amatőrök is sztárrá válhatnak pár pillanatra, de a legnagyobbak sem szalajthatják el az esélyt egy kis plusz rivaldafényre.

Az már jó ideje divatos, hogy iszonyú pénzekkel mini-mozifilmeket gyártanak. Egy Michael Jackson már sok éve megengedhetett magának ilyen huszárvágásokat, de a maiak sem maradnak le. Legutóbb Katy Perry egyik újabb klipjét láttam, a Dark Horse címűt.

Szerintem ezek a túlcsicsázott klipek különösebben nem érdekesek, nem is nagyon szórakoztatók, persze általában a zene se nagy durranás. Tucatsláger, jön és megy. (Aki vitatkozna: ki tud eldúdolni 3-4 éves slágerlistás dalokat? Emlékszünk régi Lady Gaga vagy Katy Perry slágerekre?)

És hogy mennyire a pillanatnak készülnek, azt jelzi az, hogy vélhetően reklámmegállapodás is születik, mert mindenféle termékek tűnnek fel bennük. Katy Perrynél most például egy cipőmárka az egyik "főszereplő", de emlékezhetünk régebbi dalokra, ahol mondjuk mobiltelefont ragad az énekesnő, és meg is mutatja jól. Ezek a cuccok viszont csak pár hónapig számítanak menőnek, tehát egy pár éves klipben már olyan dolgok bukkannak fel, amiket a zenefogyasztó fiatalok múzeumi darabnak látnak. De kit érdekel?... Akkor fogyjon belőle egy kicsit több, aztán az egész kampány szavatossága addig tart, ameddig a dalé. Nincs nekem bajom Katy Perryvel és a többiekkel se, ügyesen igazgatják a karrierjüket, profik abban, amit csinálnak, csak legyünk tisztában, mivel állunk szemben.

Üzlet ez alapvetően, nem más. Ha ehhez képest mégis sikerül valami igazi gyöngyszemre bukkanni, jegyezzük meg gyorsan az előadó nevét, nehogy szem elől tévesszük a klipdömpingben...