Bizonyára vannak, akik szerint a Call on Me című dalhoz készítették minden idők legjobb videoklipjét. Persze ezek mind gonosz hímsoviniszták, akik örömüket lelik a nők tárgyiasításában, tehát azt javaslom, a többiek hang nélkül, eltakart szemmel nézzék végig ezt a videoklipet.

Egyébként az aerobic-órán ugráló csinos lányok idomaira kihegyezett klipet túlzás lenne a műfaj kifinomult darabjai közt emlegetni, de a célját eléri. Egyébként a szerző a svéd DJ, Eric Prydz, a dal pedig nyilván nem utolsósorban a klipnek köszönhetően viszonylag sikeres is lett 2004-ben.

Ám meg kell jegyezni, ez a dal is egy korábbi slágerre alapoz, Stevie Winwood 1982-es szerzeménye, a Valerie dallama ismerhető fel benne. Winwoodnak állítólag tetszett az új verzió, ő maga énekelte fel újra a szólamot, hogy jobban illeszkedjen a modern változathoz. Azért nekem az eredeti jobban tetszik, tiszta nyolcvanas évek- de aerobicos csajok nélkül azért kicsit más ez a videoklip.

Az újabb klip főszereplője pedig még egy fitneszvideóban is igyekezte kihasználni a hirtelen jött népszerűséget. Ezeket a filmeket ugyanis nem csak a tornára vágyó háziasszonyok nézik, hanem a sportos csajok rajongói is.

Az okos fagyiárus, aki nagy pénzt kaszált egy rosszul megtervezett tévés kvízműsorban.

A tévézés ma már része mindennapi életünknek, a kultúra része, nem hagyom ki ezért a tévés sztorikat se. Régebben olvastam Michael Larsonról, aki állástalan fagylaltárus és játékshow-rajongó volt valamikor a nyolcvanas évek Amerikájában. Kedvence a Press Your Luck volt, és a minden adást alaposan kikockázó Larson rájött, a pénznyeremények és ajándékok meghatározott sémákat követve bukkannak fel újra. Mivel kevés sémával dolgoztak, ezeket betanulva, jó ütemben megnyomva a gombot gyakorlatilag folyamatosan játszott és nyert, méghozzá olyan sok pénzt, mint soha senki más!

A fenti felvételekből látható, mennyire megdöbbentett mindenkit a "szerencséje". Utólag visszanézve jöttek rá, hogy már akkor örült, amikor igazán nem is tudhatta, mit nyert, szóval tisztában volt vele, mi következik a táblán. Nyereményét megtarthatta, hiszen nem szegte meg a játék szabályait, egyszerűen csak észrevette a műsor Achilles-sarkát.

Mint sok más hozzá hasonló ember, ő sem tudott mit kezdeni a hirtelen jött pénzzel, magányosan, bújkálva, elszegényedve halt meg. A nézők pedig egy legendával gazdagodtak- illetve egy illúzióval szegényedtek.

Már ennek is két évtizede?!? Kis magyar szenzáció volt Bayer Friderika annak idején, akit akkor kevesen ismertek (és ma számít sztárnak), de egy jól sikerült dallal és jól sikerült előadással a negyedik lett az eurovíziós dalfesztiválon- azóta se szerepelt jobban magyar előadó.

Ugyan mi értelme van egy több, mint 60 éve, a Rákosi-korszakban készült, meglehetősen sematikus, vonalas alkotáshoz nyúlni inspirációért? A választ pontosan nem tudom, de igyekszek körbejárni a kérdést.

A Dalolva szép az élet a korszak jellegzetes filmjeihez hasonlóan valami aktuális politikai célkitűzést próbált támogatni a film eszközeivel. Itt a reakciós és a szocialista kultúra összecsapása, utóbbi győzelme, a művelődő munkások javuló teljesítménye a termelésben a téma. Lebilincselően hangzik? Gondolom nem annyira.

De a filmeket jó szakemberek készítették. Jó volt a rendező, Keleti Márton, meg van írva a sztori, a színészek pedig... Soós Imre, Ladányi Ferenc, Bihari József, Balázs Samu, Gózon Gyula, Latabár Kálmán és a többiek még egy ilyen marhaságban is tudnak maradandót nyújtani. Rengeteg hatásos pillanat van a filmben, és ha úgy nézzük, a hollywoodi szuperprodukciók némelyikben sincs semmivel több ész, és ugyanúgy egy nagyon kézzelfogható cél érdekében készültek: sok-sok pénzt akarnak velük kaszálni. Ennek érdekében sokat feláldoznak a nemes célok közül, tudjuk is, mi van az egész hátterében, mégis el tudnak szórakoztatni. Működnek.

No, a Dalolva szép az élet is működhet a maga közegében. Tudom, mi a hazug benne, de azt is látom, mi az, ami működik. Az idézett néhány sor pedig valamiért megragadt. Talán azért, mert a vitázással szerintem sincs probléma. Persze ízlésről beszélünk, soha, senkit nem győzünk meg, de akkor sem árt. Tanulunk belőle. Tanulunk az ilyen didaktikus filmekből is, tanulunk a korszakról, és igyekszünk nem elkövetni a régi hibákat, míg próbáljuk ellesni azt, ami jó. Jó érzés egy diktatúrában született alkotást elemezni úgy, hogy nekem sokkal több szabadság jutott. Amit persze mindig féltek, amikor ilyesmit látok. Gondolatokat ébreszthet még az is, amivel nem értünk egyet, ez a szép az egészben.

Szóval nagyjából ezért került oda fel az a pár sor, azt hiszem. De az is lehet, nem kell különösebben magyarázni- akinek kedve van, nézzen bele inkább a filmbe.

Ez a zene egyszerűen csak bejön, akármiért is. Meg a klipje is. Így megy ez.