New Yorkban a Metropolitan Museum of Arts került bajba egy tárlat miatt: egy látogató beperelte őket több klasszikus festmény kiállításáért. Justin Renel Joseph szerint ugyanis az említett képek diszkriminatívak, és őt mélyen megrázták.

Francesco Granacci, Tintoretto vagy Sebastiano Ricci festményeivel az a problémája, hogy Jézust szőke, kék szemű emberként ábrázolják, míg Joseph szerint a Közel-Keleten született megváltó minden bizonnyal inkább kreol bőrű, sötét hajú férfi lehetett. Mivel Joseph maga is így néz ki, úgy érzi, számára bántó ez a fajta hamisítás, amivel "árjásították" a művészek Jézust.

Mondok valami furcsát: én örülök ennek a pernek! Tudom, hogy most sokan élcelődnek a bírósághoz forduló művészetkedvelőn, de a történet nem ilyen egyszerű. Ideje lenne végre egy komoly vitát folytatni arról, jogunk van-e a régi alkotásokat az eredeti formájukban megismerni, ahogy azok megszülettek? Szabad-e ezeket bemutatni a nagyközönség számára?

Az Egyesült Államokban (és lassacskán más országokban) ugyanis egyre erősödik az a szándék, hogy akár utólag is megváltoztassák a műveket. Mark Twain híres műve, a Huckleberry Finn legutóbb úgy jelent meg, hogy kihagyták belőle az afroamerikaiakat sértő nigger szót, ami azért erős módosítás, mert az eredetiben több, mint 200 alkalommal szerepel. Ráadásul a Twain-könyv fekete szereplője, Jim nem negatív figura, de ez sem számít. Ha valakit bánt a szó, mennie kell!

Tehát a most festmények miatt perelő Joseph követelésében nincs is sok új. A pech csak az, hogy egy pár száz éves festményt nem lehet csak utólag átfesteni a politikai korrektség érdekében, mint ahogy egy könyv új kiadásából kihúzhattak bizonyos szavakat. De maga az alapelv ugyanaz: a mostani felfogásunk szerint bizonyos embereket sértő, bántó régi műveken számon kérhetjük-e a mai értékrendet? Tüntessünk el mindent ami felzaklathat valakit? A gond az, hogy mindig lesz olyan, ami valakit sért. Tiltakozhat-e egy buddhista vagy egy muszlim azért, mert a közkönyvtárban megtalálható a Biblia? Átírják-e a mai genderfelfogásnak megfelelően a Pál utcai fiúkat Pál utcai csajok és srácokra? 

Én valahogy úgy vagyok ezzel, attól, hogy valamit megismerek, nem kell minden szempontból egyetértenem vele. Nem a "sértő" dolgok átírása, eltüntetése a megoldás, hanem az, hogy már gyerekkortól segítünk a normális értékrend kialakításában. Nyugodtan lehet magyarázni, tanítani. Nem az a siker, ha egy felnőtt ember olyan öntudatos lesz, hogy nyafog amiatt, mert felzaklatja egy pár száz éves festmény. Szerintem az a valami, ha tudja, mikor, milyen kultúrában született a kép, tisztában van vele, miért így ábrázolják a figurákat, és persze ettől ő még éli az életét büszkén, tudatosan.

Szóval legyen csak ilyen per, beszéljünk ezekről a dolgokról, mert egyszer végre kellene egy vonalat húzni, meddig menjünk el a rohadt nagy politikai korrektségben. Kilúgozunk minden kényes témát, nem vagyunk hajlandóak véleményeket ütköztetni, és már a múltat is átírjuk- ha azt mondjuk, hamisítás Jézust szőkének ábrázolni, nem lenne ugyanúgy hamisítás a képet átfesteni? Nem lenne értelmetlen próbálkozás kitörölni a művészettörténetből ezeket a festményeket, így gyakorlatilag megmásítva azt? Szerintem ez nagyon rossz irány, de ha nem beszélgetünk róla, hanem a szemünket lesütve támogatjuk a túlérzékeny emberek agyament követeléseit, mi is részesei leszünk a múlt átírásának. 

Az interneten keringő vicces összeállításokban néhány tényleg őrült ötlet is akad. Néha meg sem tudom állapítani, valóban komolyan gondolta-e a feltaláló a dolgot vagy csak átverés az egész. Ám egy régebbi ilyen kollekcióban megtaláltam egy ma már teljesen hétköznapi tárgyat, a szelfibotot, szóval sose lehet tudni, melyik elsőre mókásnak tűnő találmányból lesz világsiker. 

Padlófényesítő rugdalózó örökmozgó babáknak

Cipőesernyő

Ha idegesít, hogy előbb-utóbb minden buborékot kipukkantasz a csomagoló fólián

Diétás víz

Hógolyókészítő

Védősisak metrón alvóknak (a táblára lehet felírni, melyik megálló előtt kell felkelteni az utastársaknak)

Az arcukon gödröcskére vágyók számára kitalált segédeszköz

Vajazó stick

Napelemes cigarettagyújtó

Ctrl+Alt+Del nyomó

Hóvihar-maszk

Szemüveg ágyban olvasáshoz

Hajvédő

Nyávogógép egérriasztónak

Tojáskocka-készítő

Benzinmotoros görkorcsolya

Walt Disney ma 114 éve született, ennek kapcsán emlékeznék meg Hollywood egyik leghíresebb alakjáról.

Disney tizenévesen már lapokba rajzolt, aztán az első világháború idején jelentkezett a hadseregbe, de túl fiatal volt a frontszolgálathoz. A húszas évektől kezdte építeni karrierjét, 1923-ban pedig elkezdett rajzfilmeket készíteni. Bátyjával alapította a Disney stúdiót, amiből a mai világcég lett.

Első ismert alkotásainak egy Alice nevű lány volt a főszereplője: vegyes technikával készült animációs filmek voltak ezek, amiben a kislányt különböző rajzolt figurák vettek körbe. Közel egy évszázad távlatából nézve is tetten érhető az alkotók fantáziája, szakmai tudása.

Amikor az Alice-filmek vesztettek a népszerűségből, kapóra jött egy producer, Charles Mintz megbízása: Disney és csapata alkotta meg Oswald, a szerencsés nyúl figuráját. A rajzfilm nagy siker lett, ám amikor Disney újra akarta tárgyalni a feltételeket, kiderült, gyakorlatilag közvetlen alkotótársán kívül az egész csapatát elcsábította Mintz, aki Oswaldot is megtartotta magának.

Disney-t viszont nem hagyta cserben a fantáziája, és a vonaton ülve új figurát skiccelt fel: ő lett Miki egér. Hűséges munkatársa, Ubbe Iwerks alakított rajta, hogy könnyebben animálható legyen, ám Disney maga adta az új figura hangját. Egy régi Disney-animátor szerint ugyan Iwerksnek köszönhető Mickey Mouse megjelenése, de Disney álmodta meg a személyiségét. Megjegyzendő, a nevet viszont Disney feleségétől kapott, mert az eredeti Mortimert az asszony nem tartotta jól csengőnek. A harmadik Miki egér rajzfilm volt az első, ami nem némafilmként készült, 1928 novemberében mutatták be, és óriási sikert aratott.

Disney a később különleges álmot kezdett dédelgetni: egész estés animációs filmet akart készíteni. Ezt az ötletet sokan megmosolyogták akkoriban, a család és az üzlettársak is le akarták beszélni, ám az idő Disney-t igazolta. Ő ráadásul nagyon komoly minőségi elvárásokat támasztott a filmmel szemben, így évek munkájával készülhetett el a Hófehérke és a hét törpe. Közben a stúdió a pénzből is kifogyott, ám amikor 1938-ban mozikba került a film, óriási sikert aratott, az év legtöbb bevételt hozó alkotása lett.

Természetesen ezek után már senki sem kételkedett abban, hogy van értelme mozifilm hosszúságú animációs filmeket készíteni, jött a Pinokkió, a Bambi, az Alice csodaországban és így tovább. Közben készültek a rövidebb rajzfilmek is, a közönség megismerte Donald kacsa, Plútó vagy Goofy figuráját, akiket mindmáig szeretnek az egész világon.

Miközben készültek a filmek, Disney újabb ötlettel állt elő: egy szórakoztató park, a Disneyland felépítése szerepelt a terveiben. 1955-ben nyílt meg az intézmény, ami a világ egyik legsikeresebb szórakoztatóipari vállalkozásává nőtte ki magát. Disney maga nem érhette meg minden elképzelése megvalósulását, mert az egész életében keményen dohányzó filmes 1966-ban alulmaradt a tüdőrákkal vívott harcban.

A Disney stúdió utóéletéről talán elég annyi, hogy pár éve a Star Wars univerzumot is szőröstül-bőröstül felvásárolták, már az ő égiszük alatt jön ki a milliók által várt folytatás a közeljövőben. Maga Walt Disney viszont vitatott személyiségnek számít, sokan mondanak sommás ítéletet rasszizmusáról, antiszemitizmusáról, nőgyűlöletéről, míg mások, így egykori munkatársai szerint messze nem igaz a sok vád, amivel illetik utólag. Akadnak, akik szerint azt se szabadna elfelejteni, milyen világban nőtt fel és milyen korszakban dolgozott Disney, akin több mint egy fél évszázad távlatából nem lehet számonkérni a ma általánosan elfogadott irányelvek betartását. 

Ez tipikusan olyan dolog, amiben mi, akik nem ismertük sem Disney-t, sem a korabeli Hollywoodot, úgyse tudunk ítélkezni. Ettől még tény, hogy Walt Disney munkássága nélkül ma egészen máshogy nézne ki a film világa. Bizonyára voltak hibái, tévedései, de hogy érdemei is bőven akadtak, vitathatatlan. Ezt még egy száraz tény is alátámasztja: soha, senki nem volt sikeresebb az Oscar-díj történetében! 59 jelölésből 22-t váltott díjra, és emellett kapott három külön szobrot is az akadémiától munkásságért...

Az utóbbi napok egyik kis sztorija volt az, hogy egy humorosnak szánt képet annyira komolyan vettek a magyar netezők, hogy elárasztották gyalázkodásaikkal az érintett belga miniszter oldalát. Ez volna az a bizonyos fotó:

És hogy keveredik bele ebbe Tibi atya? Egyszerűen úgy, hogy az ő oldalára is feltették a sztorit, és mivel nagyságrendileg több követője van, így sokan nála látták először. Így aztán amikor botrány lett az ügyből, egyből a népszerű oldalt rángatták elő, nem az eredeti forrást. (Ez azért, valljuk be, némileg igazságtalan dolog volt.)

Hogy a kép eleve humoros-e, azon töprenghetünk. Én most nem akarok minősítgetni, mert ennek nem sok jelentősége van. Ugyanígy nem akarnék belemenni abba, jó-e az, ami a Tibi atya oldalon megjelenik vagy sem- a humornak meglehetősen sok műfaja van, és amiért én mondjuk szeretem a Monty Pythont, attól még sokan falra mászhatnak tőle. Épp elég annyit leszögezni, hogy közel egymillió lájkolóval a semmiből indult piás pap erős magyar netes szereplővé vált.

Ám amikor az embert ennyien követik, teljesen mindegy, hogy jó szándékkal, hülyéskedésből, üzleti céllal vagy akármi másért posztol, az oldal gazdájának felelőssége van. Ennél sokkal kisebb léptékben is igaz ez: ha egy szűk körben meghatározó, sokakat elérő a véleményed, akkor figyelj oda, ne lehessen félreértelmezhető, mást bajba sodró amit leírsz. Tudom, hogy nem Tibi atya találta ki ezt a dolgot a belga miniszterrel, de ő is megosztotta, innentől kezdve pedig nem léphet hátra kettőt, hogy ő teljesen ártatlan. Amit majdnem egy millió ember elé teszel ki, azzal bizony akaratlanul is elérhetsz valamit. (Nem sokkal később magyarázkodott egy sort az oldal üzemeltetője, megkövette a minisztert is, ami minimum kijárt, és egyébként korrekt dolog volt.)

Nyomozzon-e tehát minden sok követővel, sok olvasóval rendelkező közösségi oldal, híroldal mielőtt közzétesz valamit? Hát, ha legalább egy kicsit is gyanús az igazságtartalom, akkor bizony ezt kellene tenni, vagy hagyni az egészet a fenébe. A gagyi oldalak, ahol nagy komolyságú cikkek jelennek meg arról, miként lehet birkavesével földrengést megelőzni, pont azért mélységesen elítélendők, mert kritika nélkül közölnek le csak lájkgyűjtésre, megtévesztésre alkalmas butaságokat, amiknek utánamenni csak pár percbe telne.

Normális esetben egy viccoldal ritkán kerül ilyen helyzetbe, egyszerűen azért, mert a komoly témák nem nagyon kerülnek itt elő. Ám sajnos az látszik, hogy az olvasók még egy viccoldalon megjelent dolgokat is képesek készpénznek venni, és ebből lesz az, hogy nekiállnak nyilvánosan gyűlölködni, gyalázkodni. Bizony, nem csak az oldalgazdának van felelőssége, nekünk, olvasóknak is észnél kell lenni. Ha már az admin nem megy utána a valóságnak, megtehetjük mi magunk, a Google a barátunk. És lehet, hogy nem Tibi atyára kéne hiteles hírforrásként tekinteni- szerintem az oldal üzemeltetőjét magát is megdöbbentette, hogy volt képes egy efféle hülyeségből ilyen netes gerillamozgalom kifejlődni, csapatostul anyázták szegény miniszter asszonyt egy soha el nem hangzott kijelentésért. Könnyen lehet, csak egy fantáziadús troll indította az egész hisztériát, aki most csendben jót röhög, hányan benyalták a hazugságot.

Eleve óvatosnak kell tehát lenni minden olyan dologgal, amikor konkrét személyek, konkrét embercsoportok kerülnek fókuszba. Sose feledjük, az interneten bármelyikünk kerülhet így kereszttűzbe, akár személyesen, akár egy közösség részeként (nemzetiség, vallás, politikai meggyőződés, hobbi vagy bármi más okán), és nem kellemes célponttá válni teljesen ártatlanul. Szóval amikor nekiesünk a tények pontos ismerete nélkül bárki(k)nek, gondoljunk arra, máskor mi is kerülhetünk ilyen helyzetbe. És ne higgye senki, hogy ehhez miniszternek kell lenni: ott volt a fotózó apuka, akinek a képét "veszélyes pedofil" címkével tette fel a netre egy fontoskodó és meglehetősen ostoba nő, és ezrek osztották meg a "bűnözőről" szóló posztot. 

Szóval bármit látsz, előbb gondolkozz, mielőtt elhamarkodottan osztani és kommentálni kezdesz. Ha pedig mégis megtetted, lásd be a tévedést, ne szégyelld magad korrigálni, akár elnézést is kérhetsz. És ez elsősorban nem a betámadott embernek fontos, hanem neked magadnak, mert legközelebb talán bölcsebb leszel.

1859-ben ezen a napon jelent meg Charles Darwin nagy jelentőségű munkája, A fajok eredete. A tudomány történetének egyik legfontosabb könyve arra próbált választ adni, miért olyan sokszínű az élet a Földön. (Azt persze hozzá kell tennem, az első kiadásban az evolúció szó még nem szerepel, tehát ha úgy nézzük, mégsem november 24. a "szülinap", de ennyi talán belefér.)

Darwin felfedezésének történetét sokan ismerik. A HMS Beagle hajó fedélzetén tett hosszú kutatóút során végzett megfigyelések képezték az elmélet alapját. Ám az 1836-os hazatérés után éveken át dolgozott, és sokáig maga sem volt biztos benne, publikálnia kellene az természetes kiválasztódásról szóló elméletet, mert félt a közvélemény reakciójától. Az adta meg a végső lökést, amikor tudomást szerzett róla, hogy tőle függetlenül Alfred Russel Wallace is hasonló következtetésre jutott.

Ez a kis adalék is mutatja, hogy nem csak Darwin foglalkozott ezzel a kérdéssel a természettudósok közül. Már előtte is voltak elképzelések, amelyekre ő maga is alapozhatott. Ez a tudományban egyáltalán nem szokatlan, inkább csak azért említem, mert nyilvánvaló, hogy noha Darwin nevét ismeri a legtöbb ember, sokan mások foglalkoztak még a problémával- nem csak előtte, utána is. Hiszen a tudomány maga is fejlődik, a kutatók elemzik az új elméleteket, cáfolják vagy megerősítik azt, netán kiegészítik.

Ma már az evolúció elmélete megkerülhetetlen, egyre kevesebb konzervatív csoport tartja azt butaságnak vallási meggyőződésük alapján. Ezzel nekem nincs nagy bajom, nem nagy tragédia, ha ők valami egészen másban hisznek. A gond akkor van, amikor a tudományos közösség által elfogadott, igazolt elmélet helyett valami mást akarnak ráerőltetni az emberekre. Nagyon sokan azok közül, akik az evolúciót és Darwint szapulják, A fajok eredetét sose olvasták, igazán soha nem ásták bele magukat az elméletbe, a bizonyítékokba. Így azért nehéz megalapozottnak tartani a kritikájukat.

Ha valaki úgy érzi, tud jobbat, akkor nyitva áll előtte a tudomány világa: lehet tanulni, az előzményeket elemezni, éveken át tartó kutatóútra menni, aztán alaposan kiérlelni az új elméletet, végül pedig megvédeni azt. Charles Darwin a maga részéről végigjárta ezt az utat- már legalább ezért megérdemli, hogy tisztelettel beszéljünk róla.