Gyanítom, a jövő egyik sok vitát kiváltó problémája lesz az, hogy a magukat női testbe született férfinak, vagy férfi megjelenéssel rendelkező nőnek érző emberek helyzetét hogy kezeljük. Erre lehet azt mondani, hogy tipikus "first world problem", mert azokon a helyeken, ahol nyilvános vécé vagy edzőtermi öltöző nem is létezik, természetesen senkiben nem merül fel, ki melyik nem számára fenntartott részlegbe mehet.

Nálunk viszont ez kezd egyre inkább felkapott téma lenni. Felkapottat mondok, mert a minden másság elfogadásáért kampányolók számára ez egy olyan látványos ügy, amivel jól lehet demonstrálni a mindennapi életben felmerülő problémákat, a konzervatívabb felfogásúak pedig az ilyen dolgokra vágják rá, hogy eddig és ne tovább, legyen valami értelmes vége a szupertoleranciának.

Még mielőtt az ember hosszan elemezné, mi a megoldás, valamit le szeretnék szögezni. Tudom, elsőre ez az egész egy mondvacsinált marhaságnak tűnik, de akkor is meg kell értenie mindenkinek, vannak emberek akiknek ez élete nagy problémája. Ez egy totálisan személyes ügy, abszolút nem ugyanúgy éli meg mindenki, de igenis el kell fogadni, van, aki számára ez az egyik legbántóbb téma, és hiába tudja, kizárólag neki ennyire érdekes, ettől még nem lesz könnyebb együtt élni vele. Ezer és egy példát lehetne említeni, amikor mondjuk valakinek a családjában van egy beteg- a külvilág számára csak egy beteg a millióból, de akinek a hozzátartozója, nem fogadja el olyan könnyen a megváltozhatatlant.

Szóval a morgás és fújolás előtt csak egyetlen percre próbáljuk magunkat beleképzelni annak a helyzetébe, aki nőnek érzi magát, mégis a férfi öltözőbe kéne járnia. Igen, ez szar érzés. Nem tudok jobb szót rá, ez van. Viszont vagyok annyira igazságos, hogy megfordítom a szitut: azokat a nőket is képzeljük magunk elé, akik öltöznek, tusolnak, és bejön közéjük egy megtermett fickó meztelenül, hogy mostantól itt érzi otthon magát. Mondjuk ki, nekik is lehetnek érzéseik. Esetleg gondolhatnak arra, hogy tinédzser lányuk a tornaóra előtt olyan öltözőben vetkőzik, ahol van valaki, aki "nőnek érzi magát".

És a mai világban nem lehet kizárni, hogy valaki abszolút rosszhiszeműen él vissza a toleranciával. Ha valaki a Margitszigeten mutogatja magát női fehérneműben a hölgyek előtt, elviszik a rendőrök. Ha egy edzőterem női öltözőjében mászkál bugyiban, akkor pedig a tolerancia élharcosa lehet? Tudom, szélsőséges eset, de ilyen érzékeny témában soha nem abból kell kiindulni, hogy mindig, mindenhol, mindenki korrekt és tisztességes, fel kell készülni a balhékra.

A megoldás úgyis az lesz, hogy a gazdagabb országok divatos edzőtermeiben még kialakítanak 1-2 külön öltözőt, esetleg kisebbet, de olyat, ahol mindenki jobban érezheti magát. Vagy esetleg az lesz a megoldás, hogy csak egy személyes öltözőfülkék és zuhanyzók lesznek, így tulajdonképpen okafogyott lesz a női-férfi elkülönítés- hasonlót már most is lehet látni például uszodákban.

Még hosszabb távon pedig esetleg teljesen elmosódik ez a fajta szemérem a társadalom jelentős részénél. Azért legyünk őszinték, amikor falatnyi, szinte átlátszó bikinikben flangál valaki a strandon, netán még annak is leveszi a felsőjét a napozás kedvéért, nehéz arra gondolni, hogy kellemetlenül érzi magát akármilyen öltözőben. Száz éve ez még elképzelhetetlen lett volna, ma meg már a tinilányok és a nagymamák is járkálnak így időnként. Régen sokkoló volt egy meleg szereplő egy filmben vagy tévésorozatban, ma már fel se figyelünk rá. 

Szóval én személy szerint nem hiszek a harcos arcoskodásban, nem kell forradalmat csinálni. Józan ésszel simán kezelhető minden ilyen helyzet. Mivel az érintettek nincsenek sokan, egy plusz öltözőfülke, egy plusz mellékhelyiség kialakítása azért nem olyan borzalmasan nagy teher. Mindannyiunknak meg kell érteni, egyszerűen nem vagyunk egyformák, és a saját idegeinket romboló dühöngés helyett alkalmazkodjunk ahhoz, ami minket különösen nem érint hátrányosan.

Akkor jó ez a felfogás, ha kölcsönös. Akit zavarnak a ma még elfogadott szabályok, és nem akar férfiak vagy nők közt öltözni, mert nem annak érzi magát, annak azt kell megértenie, hogy a dolgok nem változnak egyik pillanatról a másikra. Keresse meg azt a helyet, ahol jól érezheti magát a bőrében- lehet, hogy most csak maroknyi ilyen van, de lesz majd belőle több. Nem tartom szerencsésnek, ha valaki mindenhol előjogokat követel, mert ez gyakran szül teljesen feleslegesen ellenérzéseket. A szolgáltatóknak is az a jó, ha sok elégedett vendégük van, de léteznek fizikai vagy anyagi korlátok, és ezen a megbélyegzés sem változtat.

Szóval ha toleranciát követelünk másoktól, nyugodtan lehetünk mi magunk is azok. Az emberiség ennél ezerszer nagyobb problémákat is képes volt már megoldani, de mindenhez idő kell. Pár év múlva ez az egész mostani vita olyan mulatságosnak fog látszani, mint valami retróműsor. Én legalábbis hiszek benne, hogy mi, közösen meg fogjuk találni a megoldást, ami mindenkinek megfelel. Csak adjuk meg az esélyt a békés kompromisszum kötésére.

1981. április 28-án született sokak kedvence, Jessica Alba. Már egészen fiatal korától kezdve színészkedett az IMDb szerint többek között dán, walesi, német, spanyol, mexikói, kanadai felmenőkkel egyaránt büszkélkedő szépség. A tinédzserévekből minden bizonnyal a Filpper sorozat volt a leginkább emlékezetes a számára, ott alakította Mayát, az egyik főszereplőt. Testhezálló feladat volt a delfines sorozat a tengerimádó ifjú lánynak.

Aztán egy újabb tévés siker jött, a Sötét angyal, és persze egyre több nagyjátékfilmben bukkant fel. Ezek közül a Sin City, a Machete, a Fantasztikus négyes lehet a legismerősebb a magyar nézők számára. A tenger vadjaiból is sokan emlékezhetnek a bikiniben cápák közt úszkáló Jessica Albára. 

A színésznő két gyermekes anyuka is egyben, aki híres kifogástalan alakjáról, fantasztikus megjelenéséről. Én úgy érzem, az igazán nagy szerepek még váratnak magukra a karrierjében, hiszen a feltűnő szépségnek számító Jessica esetében elsősorban a megjelenése volt a döntő a vásznon, nem az alakítása. Remélhetően eljön még az ő ideje ezen a téren is, ám panaszra azért nincs oka, mert így is roppant népszerű a nézők körében. Ez pedig nem csoda, hiszen azon kevés híresség közé tartozik, aki még a lesifotókon is elképesztően jól fest. ​

Manapság az interneten sok "titkos és elhallgatott" információt osztanak meg mindenféle oldalakon és blogokon, emellett ott van egy rakás észosztó, aki kétsoros bölcsességekkel ad választ minden létező problémára. Szoktam csodálkozni azokon az ismerőseimen, akik hajmeresztő butaságokat osztanak meg teljes komolysággal, és azokon is, akik kis szívecskés kommenttel lájkolják a közhelynek is gyenge életbölcsességeket.

Tudom, nehéz eligazodni, mit vehetünk komolyan és mit nem. Nagy általánosságban elmondható, hogy a leleplezést ígérő cikket túlnyomó része légbőlkapott marhaság, aminek egyetlen konkrét bizonyítéka sincs, és legfontosabb érvük, hogy "a hivatalos tudomány tagadja". A hivatalos tudomány azt sem fogadja el, hogy fekete kakas áldozásával megelőzhető a földrengés, akkor ez is igaz? 

Amikor valaki leír egy olyan segítő szándékú, de alapvetően semmit nem mondó szöveget, hogy "ha az életed úgy éled meg mint a lottót, és minden hétvégén csalódsz, amikor nincs ötösöd csak négyesed vagy hármasod, az esélyed a boldogságra ugyanúgy minimális, mint a főnyereményre", akkor meg kellene próbálni kihámozni, van-e bármi értelme.

Csábító egy kicsit bedőlni annak, hogy titkok tudója leszel, és fölényesen nézhetsz le a többi, sötétben járó barátra is ismerősre, csak az a ciki, ha a valóságban ők nevetnek rajtad. És a humor a kulcsa annak, hogy kapj egy fogódzót a döntéshez, mennyit ér egy cikk vagy egy idézet!

Szinte mindenkinek van kedvenc stand up humoristája, vagy szívesen hallgat a régi időkből olyan előadókat, mint Hofi Géza. A stand up-teszt lényege az, hogy elképzeled, amint a mélyenszántó bölcsességet a kedvenced mondja (nekem például pont alkalmas erre Kőhalmi Zoltán), és ha magadban elmosolyodsz, mert sokkal inkább mókásnak hangzik mint világmegváltónak, akkor bizony az értéktelen szöveg. Ellenpróbaként elképzelheted, amint egy ütős verset mond el a humorista- egy jó Ady Endre vagy József Attila szöveg Bödőcs Tibor előadásában is erős.

Hát ennyi a nagy tudomány. A nevetés többet ad, mint egy felületes bölcselkedés vagy egy zavaros, megbízhatatlan hátterű leleplezés. Nyugodtan bízz magadban, a saját véleményedben, és na hagyd hogy becsapjanak, megtévesszenek képmutatók és hazudozók, akik soha nem tudtak valós teljesítményt felmutatni az életben. Amint kineveted az okoskodásaikat, máris tisztábban látod őket. Tudom, ők pont nem ezt szeretnék, de ki foglalkozik az ő elképzeléseikkel? 

"Ha minden, az interneten olvasott dolgot komolyan vennénk, életünk nem lenne más, mint hogy büszkén elfogadnánk önmagunkat a mindennapokban paranoid mód rettegő hiszékeny embernek."

Afféle fitneszceleb Ausztráliában Ashy Bines: a 26 éves hölgynek milliónyi követője van a közösségi oldalakon, különféle alakformáló- és életreform programjain pedig több-kevesebb pénzért bikinihez ideális álomtest elérésével kecsegteti a résztvevőket. Kétségtelen, ő maga jó reklámarca ezeknek, mert kifejezetten csinos.

Ám a szépsége sem mentheti fel a plágiumvádak alól. Az egyik programban étkezési tanácsokat ad a fogyni vágyóknak, sok receptet oszt meg velük. Bloggerek viszont össztüzet zúdítottak rá, mert több recept szóról szóra megegyezik máshol már megjelentekkel, sőt, még olyan is előfordult, hogy a képet is lenyúlták az eredetiről. A receptek szerzői joggal háborognak, hogy valaki nagy pénzeket keres az ő általuk kiagyalt ételekkel, aminek a megálmodásába, finomításába ők fektettek komoly munkát.

A jelenleg épp várandós fitneszguru kénytelen volt nyilvánosan elismerni, hogy a receptek egy része bizony egyszerű lenyúlás. Úgy védekezett, hogy profi dietetikussal állíttatta össze ezt a programot, és nem sejtette, a jól megfizetett munkatárs mások receptjeit adja el neki. Bines szerint naiv és jóhiszemű volt, amikor megbízott a szakértőjében, és magát is áldozatnak tartja, hiszen így az ő neve sározódott be.

Maradjunk annyiban, hogy az internet beszolóművészeit ez a magyarázat nem elégítette ki. Kapja rendesen a gyalázkodást, és ahogy az lenni szokott, az egész erősen eldurvult: halálos fenyegetéseket küldenek neki, azt kívánják, hogy gyermeke súlyos betegséggel szülessen és így tovább. Bines erre már joggal mondhatja, hogy néhányan rettentően mélyre süllyedtek, és lehet ugyan kritizálni, ez a fajta véleménynyilvánítás túlmegy egy határon.

Az ilyen trollkodással az én szememben az a nagy baj, hogy eltereli a figyelmet az alapproblémáról: számtalan esetben előfordul az, hogy az interneten fellelt anyagokból dolgozik egy blogger, egy újságíró, vagy akárki. De az már egy más tészta, amikor valaki a saját szellemi termékeként értékesíti, ráadásul szép haszonnal, más munkáját. Ha belegondolunk, hány zenésznek kellett már megosztania jogdíját olyanokkal, akiknek a munkájából inspirálódott, bizony Ashy csinos bevételeinek egy részét is fenyegeti ez a veszély. 

Arról nem is beszélve, hogy a guruszerepben tündöklő fitneszcelebek gyakran úgy beszélnek saját programokról, hogy közben elhallgatják, egész csapatok segítik őket. Még ha nem is nyúlták volna a recepteket, akkor se sok közük lett volna hozzá. Személy szerint lényegesen többre tartom azokat, akik felvállalják, milyen szakértőkkel dolgoznak együtt.

Nem kell, hogy egy személyi edző polihisztor legyen- az viszont fontos, hogy megbízható emberekkel dolgozzon együtt. Nos, Ashy rosszul választott, ráadásul nem ellenőrizte alaposan annak munkáját. Vajon ellenőrizte bárhogy, bárki? Vajon tényleg olyan egészséges és jó az a diéta, amit így toldoztak-foldoztak össze? Ezzel kéne igazán foglalkozni, nem a fenyegetőzéssel...

Egy stúdió kiszivárogtatott levelei közül az egyik olyan sztoriról szól, amin jól el lehet csámcsogni, hiszen a negatív főhős egy igazi híresség: Ben Affleck. A sok hollywoodi sikerfilm főszereplőjeként ismert színész Batman gúnyájába bújik hamarosan, de mellette rendezőként is letette a névjegyét. Ehhez képes kellemetlen, hogy családjának fekete bárányát el akarta titkolni a nyilvánosság előtt.

A hírességek családfájának kutatásával foglalkozó műsorok az utóbbi években lettek divatosak. Néhány epizódot én is láttam, és be kell valljam, voltak egészen érdekes sztorik bennük. Kim Cattrall családjának múltjában vájkálva kiderült, hogy nagyapja, aki nyom nélkül eltűnt, valójában csak maga mögött hagyta korábbi feleségét és gyermekeit, és Ausztráliában alapított új családot. Így derült ki, hogy unokatestvérei élnek a távoli kontinensen. Kate Humble brit műsorvezető esetében arra derítettek fényt, hogy mind a két nagyapja repülős volt a második világháború idején, és komoly tettek fűződtek a nevükhöz.

Szóval mint ahogy mindenki esetében, a hírességek családjaiban is voltak pozitív és negatív figurák egyaránt. Ben Affleck esetében az borította ki a színészt, hogy egyik felmenője rabszolgatartó volt. És ő minden követ megmozgatott azért, hogy ezt a részt vágják ki az elkészült műsorból, koncentráljanak a többi felmenőre. Mondani sem kell, elég nagy sztár ahhoz, hogy ezt a kérését végül el is fogadták. Most viszont kipattant az ügy, magyarázkodik a csatorna és természetesen Affleck is bocsánatot kért, miközben a cikis rokonról mindenki hallhat ennek köszönhetően. Jobb lett volna elfogadni a tényeket...

Mert ezek tények, megváltoztathatatlan dolgok. Semmilyen ráhatásunk nincs a múltra, elődeink élete, az ő cselekedeteik már megtörténtek, akármennyire kellemetlenek esetleg. Ám pont ezért nem sok közünk van hozzá, és nem tartozunk érte felelősséggel se. Vannak elképzeléseim a családom sorsáról pár évtizedre visszamenőleg, a korábbi generációkról viszont alig tudok. Ha voltak is köztük zűrős életű, zavaros hátterű emberek, én egyik miatt sem szégyenkezek. És attól senki sem lesz hős, mert a nagyszülő úrhajós volt vagy egy Nobel-díjas tudós.

Az ember személyiségét formálja a környezet, amiben felnő. Még a ritkán látott vagy csak hallomásból ismert rokonok is hatással lehetnek a gyerekekre, ha valamiért megragad róluk egy történet, egy epizód. Szóval van valamiféle egymásra épülés. Olyan értelemben meg pláne hat ránk a családunk múltja, hogy a vagyont szerző emberek utódainak könnyebb élet jut általában, mint a szegény famíliák gyerekeinek. Meglehet, az Affleck-család életében is szerepet játszott a rabszolgatartó ük-ükapa pénze.

De ettől még a ma élő színésznek akkor kellene szégyenkeznie, ha ő maga akarna rabszolgát tartani. Vagy pedig akkor kerül kellemetlen helyzetbe, ha legszívesebben eltüntetné őt a családfáról. Most már tényleg ciki lett a felmenő, de nem azért, amit tett, hanem azért, amit a leszármazottja csinált. 

A múlttal való őszinte szembenézés fontos lenne, és éppen ezért jó ez a fajta műsor, ezért kutatják sokan szerte a világon a családfájukat. A kellemetlen tények eltitkolása viszont éppenséggel a jelenünkről mond el sokat, amiben minden celeb valamiféle képet akar sugározni magáról. PR-ügynökségek dolgoznak a jó imázson, Afflecket is kimossák majd az ügyből, nyilatkozik pár helyen, adakozik az afroamerikaiakat képviselő civil szervezeteknek, aztán elfelejtjük a sztorit, mint ahogy minden más ilyen balhé is elül 1-2 nap alatt.

Ettől még a tanulságokat levonhatjuk a magunk számára is: tartogasson bármit a múlt, az nem a mi életünk és a mi felelősségünk, hanem valaki másé. Nekünk csak az a dolgunk, hogy bátran nézzünk szembe vele, akármit is tartogat, és tisztességes módon alakítsunk ki róla véleményt.