Úgy hírlik, mifelénk mindenki megőrül a Gruból megismert kis sárga figurák újabb kalandjaiért, sorban állnak a nézők a pénztárak előtt. Ez az én szempontból már csak azért is szimpatikus, mert olyan remek bandákat is megismerhetnek a moziba járó fiatalok, mint a Spencer Davis Group: a filmben felcsendül ugyanis az I'm a Man.

A hatvanas évek elején-közepén Anglia ontotta a tehetséges bandákat, zenészeket. Spencer Davis tanulmányait hagyta félbe azért, hogy a beatkorszak csúcsán karriert csináljon. Zenekarába hívta Pete York dobost, Muff Winwood basszusgitárost illetve utóbbi öccsét, a több hangszerrel jól bánó és kiválóan éneklő Steve Winwoodot. 

A frontember az akkoriban még csak tinédzser Steve Winwood lett. Afféle csodagyerek volt a rockzenei színtéren a fiatal muzsikus, még a sok tehetséget felszínre hozó korszakban sem nagyon szaladgáltak sűrűn olyan erőteljes, karakteres hanggal bíró énekesek 17-18 évesen, mint ő. Ráadásul a dalszerzésben is otthonosan mozgott az elsősorban orgonán és gitáron játszó Stevie. 

A zenekar névadója mégsem ő volt, hanem Spencer Davis. Ennek oka állítólag egyszerűen az volt, hogy az eredeti, unalmasan hangzó Rhythm and Blues Group elnevezést Muff Winwood javaslatára lecserélték: ő úgy vélte, mivel egyedül Davis nyilatkozott szívesen a sajtónak, vegyék fel az ő nevét, és így elsősorban őt fogják nyaggatni. 

A Spencer Davis Group nagyon sok feldolgozást játszott, első slágereik is azok voltak. A Keep on Running egészen a lista első helyéig jutott, gyorsan megjelent az első album, amit újabb kislemezek követtek. A máig legismertebb slágereik közül a Gimme Some Lovin és az I'm a Man írásában már Steve Winwood is közreműködött.

A még mindig szemtelenül fiatal Stevie 1967-ben szállt ki a Spencer Davis Groupból- még csak 19 éves volt ekkor, olyan sikerekkel a háta mögött, ami másnak egy élet alatt se jön össze! A Traffic majd a Blind Faith volt a következő állomás, utána pedig a szólókarrier. Muff Winwood a zeneiparban helyezkedett el, Spencer Davis pedig vitte tovább a bandát. Többé nem érte el azokat a magasságokat, mint a hatvanas években, de így is megbecsült tagja volt a zenei életnek.

Megjegyzem, számomra a zenekar kapcsán az egyik érdekesség az, hogy milyen rossz volt az imázsuk, legalábbis mai szemmel nézve. A bejegyzéshez fényképeket kerestem a bandáról, de teljesen mindegy, hogy lemezborítóról, stúdióképről vagy elvileg vagányságot sugalló életképről volt szó, az összesen borzasztóan néztek ki. Egy csokorra valót betettem ide, de azt hiszem, ők tipikusan azok a zenészek, akiket nem a fizimiskájuk alapján kell megítélni.

Mert zenélni viszont azt tudtak. Az interneten elérhető egy Finnországban felvett televíziós műsor a hatvanas évekből, amiben szinte az összes nagy slágerüket előadják. Köztük van a Minyonokban is elhangzó I'm a Man, amit élőben is nagyon lendületesen, remekül tolnak Winwoodék. Ilyen dalokkal bárkinek ma is bérelt helye lenne egy rockzenei fesztiválon.

Ijesztő belegondolni, hogy a mai fiatal generációba tartozók jelentős részének valószínűleg semmit nem mond Gina Lollobrigida neve. Pedig a ma 88. születésnapját ünneplő olasz színésznő óriási sztár volt annak idején, és ha egykori fotóit megnézzük, meg is érthetjük, miért.

Kétségtelen, a komoly karrierhez azért kevés egy csinos pofi, és Gina komoly alakításokkal bizonyította, többre hivatott a filmvásznon. Nem csak olasz filmekben szerepelt, a tengerentúlon is letette névjegyét. Kár, hogy manapság retrócsatornákon lehet elcsípni ezeket a filmeket, de remélem, azért sokan akadnak, akik hozzám hasonlóan szívesen nézik ezeket. Kár lenne, hogy a mozi klasszikusai, az ebben szereplő egykori sztárok feledésbe merülnének...

1962. július 3-án, kereken 53 éve született Tom Cruise, számtalan hollywoodi kasszasiker sztárja.

Már 1981-ben komoly szerepet kapott a Takarodó című drámában (két, akkor még nem túl ismert fiatal színész társaságában: Sean Penn és Timothy Hutton voltak társai a lázadó kadétok élén). 1983-ban jött a Kockázatos üzlet, aminek legendás táncjelenete klasszikus lett: Cruise alsógatyában és zokniban ugrál a szülői felügyelet nélküli házban.

Az 1985-ös Top Gun már igazi szupersztárrá avatta a még mindig igen fiatal színészt. És ennek kapcsán már elő lehet rántani az örökifjúságot: nézzük meg, a vele együtt szereplők közül hogy néz ki ma Kelly McGillis, Val Kilmer vagy Anthony Edwards, és tegyük mellé Tom Cruise jelenlegi fotóit. És azt hiszem, a nála öt évvel fiatalabb egykori feleség, Nicole Kidman arcán is jobban meglátszanak az elszaladt évek. Ugyan ő sem lett fiatalabb, férfiasan ráncosodik, de még mindig felfedezhető mosolyában egykori kölyökképű arca. Cruise egyébként is igyekszik jó formában maradni, máig szereti maga csinálni a veszélyes jeleneteket a forgatásokon.

Cruise karrierjében nem nagyon látni töréseket, a Mission Impossible sorozat például már lassan két évtizede(!) fut, hiszen az első epizódot 1996-ban mutatták be. A híres nők a magánéletben persze jönnek-mennek, no meg a pletykák vonzalmakról, a szcientológiáról és így tovább. Ez bizony a sztársággal jár. De a végeredmény mégiscsak az, hogy a mozipénztáraknál csörög a kassza, filmjei sok pénzt hoznak. Amíg ez így marad, igazán nincs miről beszélni...

Nemzetközi feltűnést keltett egy magyar zenész, Péter Bence izgalmas zongoraátirata, aki a pop egyik legnagyobb sztárjának, Michael Jacksonnak legendás dalát dolgozta át saját stílusában. Milliók látták már a videót, és rengetegen meg is osztották, nem véletlenül.

Péter Bence egyébként 23 éves, hajdúböszörményi születésű, 2012-ben rekordot állított fel mint a leggyorsabb zongorista. De hát a zene nem a tempóról szól, és szemmel láthatóan ő akkor is ügyes, amikor nem a sebességről szól a billentyűk leütése, hanem a zenéről.

Pár napja lett 81 esztendős Nepp József, a magyar rajzfilm aranykorának egyik meghatározó alakja.

Mert az kétségtelen, volt olyan időszak, amikor nagyon erős tévésorozatok, nagyjátékfilmek készültek különböző animációs technikákkal. Akár világszínvonalúnak is nevezhetjük őket; de oly mindegy, a Macskafogót vagy a Mézga család kalandjait külföldön mennyire tartják jónak, mi itt nagyon szerettük, szeretjük őket.

A nosztalgiázáson túl lehetne okoskodni azon, mitől volt jó akkor, ami jó volt. De a válasz igazán nem bonyolult: profik dolgoztak a rajzfilmeken, és volt pénz arra, hogy alkossanak. Slussz. A filmkészítésben is akkor születtek adott műfajban jó darabok sorban, amikor jó szakemberek kezében volt a karmesteri pálca. El kell ismerni azt, amikor valaki a filmipar ipari, tehát szakmai részében is jó, nem egyszerűen csak művészkedik. Egy projektet tető alá hozni az első ötlettől a forgatókönyvön át a kész filmig jó nagy meló, aminek komoly aprómunka része is van. Ha valaki ahhoz nem ért, bukás az egész.

Nepp József rajzfilmesként többször bizonyította sokoldalúságát. A Gusztáv-sorozat rövid, fanyar hangulatú darabjai mellett ott volt a Mézga-sorozat, aminek forgatókönyvírója volt Romhányi Józseffel és persze rendezte is az epizódokat. Forgatókönyvíróként olyan legendás filmekben dolgozott, mint a Szaffi, vagy a Macskafogó. Első saját egész estés filmje pedig a remek Hófehér volt, amit írt és rendezett is.

Azt hiszem, ezt nyugodtan nevezhetjük szép életműnek. Isten éltesse a mestert! És a múltidézés mellett lehet helye egy kis bizakodásnak is: talán a jövőben is látunk még jó magyar rajzfilmeket fiatal, tehetséges alkotóktól, amikor évek múlva ugyanúgy klasszikusként emlékszünk.