A U2 első tévés fellépése igazán megkapó élmény.

A ma már gigasztár státuszba tartozó ír rockbanda is volt valamikor kezdő. Sokféle módon indulhat egy zenekar: a Led Zeppelin alapítója, Jimmy Page például már ismert, megbecsült név volt a szakmában, amikor új bandát szervezett, míg mondjuk a U2 teljesen ismeretlen tizenévesekből verődött össze még a hetvenes években.

Az utóbbi út meglehetősen nehéz hiszen tényleg a nulláról indulnak, nincs rutin, háttér, pénz a zenekar mögött. Persze azzal is jár, minden lépcsőfokot, új kihívást közösen kell leküzdeni a tagoknak. Cserében viszont egészen összekovácsolhatja a zenekart az, amikor közösen eljutnak valahova. A legeslegelső tévés fellépés előtt nyilván izgatottan válogattak a ruhák között, és persze elmaradhatatlan volt a frizurák belövése is, mint az tetten érhető.

De azt vitatni nem lehet, hogy Bono színpadi jelenléte már akkor is érzékelhető volt, sőt, korai gesztusai köszönnek időnként vissza ma is. Az egész zenekarnak van egy lendülete, ami sok évvel később is hasonló tud lenni. Az, hogy a zene maga kiforrottabbá vált, teljesen normális, sőt, nem jutott volna messzire a U2 ha nem fejlődött volna tovább az első felvételekhez képest.

Azt mindenesetre jó látni, hogy mindenki volt kezdő- nem kell félni attól, hogy az ember hibákat követ el zöldfülűként. S a fellépés előtti bevezető arról, hogy a U2 esetleg a jövő híres bandája lehet, akkor komikusnak tűnt, míg most egészen máshogy hangzik.

Laura Ingalls Wilder férjének gyerekkoráról szól az Almanzo, a farmerfiú.

Kicsit kilóg a Kicsi ház sorozatból ez a kötet, hiszen a többi könyv főszereplője, Laura fel sem tűnik benne. Ráadásul egészen máshol játszódik, az Egyesült Államok keleti partvidékén.

Almanzo Wilder személye nyilván azért érdekes elsősorban a rajongók számára, mert ő volt a szerző férje, társa évtizedeken át. Mai szemmel nagyon érdekes, hogy a már világvárosként ismert New Yorktól egy ugrásnyira hogy éltek az egykori farmerek. Almanzo gyerekkorától kezdve keményen dolgozott a családi farmon, és a könyv elsősorban arról szól, hogy zajlott a hétköznapi élet.

Azt gondolom, én még pont abba a nemzedékbe tartozom, ami számára nem volt szokatlan a gyerekek bevonása kisebb-nagyobb munkákba. Kertet ástam, a háznál tartott disznót, nyulat, csirkét etettem, szüreteltem. Nagyszüleimtől hallottam történeteket arról, hogy dolgoztak kiskoruktól például aratás idején, felnőtt módjára. Szóval Almanzo kötelességtudó munkálkodása számomra nem annyira ismeretlen, mint egy mai gyereknek lehet. Hiszek benne, hogy nekik is hasznos megismerkedni vele, milyen volt valamikor a mindennapi élet.

Rengeteg részlet kiderül a munka mellett a családokról, a pénzügyekről, az iskoláról, az étkezési szokásokról. S arról is, milyen büszkeséggel tekintenek magukra a farmerekre: egyáltalán nem számított lesajnált dolognak, hogy valaki a saját földjén végzett kétkezi munkából élt. 

Egy szó mint száz, az Almanzo, a farmerfiú is méltó darabja a sorozatnak. Még ha valakit elsősorban Laura sorsa érdekel is, akkor sem érdemes kihagyni a kötetet: később ugyanis újból felbukkan majd Almanzo és fontos szerepet kap...

Laura Ingalls Wilder: Almanzo, a farmerfiú (Pioneer Publishing)

Kamunak tűnik a megsebzett pornószínésznő sztorija.

Villámgyorsan elérte a több milliós nézettséget egy videó, ami egy sokat mutató fürdőruhában cápaketrecbe ugró hölgy sebesüléséről szól. Az "áldozat", Molly Cavalli még pózol is a cápás merülés előtt, s a kamera is sokat időzik formás alakján. Ám váratlanul valami történik, vér látszik, aztán pedig a felvételen a megsérült, síró Molly mutatja a lábán levő sebet.

Szakértők eleve furcsának tartják, hogy sérülhetett meg a ketrecben levő nő, hogyan volt képes így is megharapni a lábfején őt egy citromcápa, miközben uszonyt viselt. Természetesen ennek esélyét nem lehet kizárni, ám az mégiscsak furcsa, hogy miközben kamerák vesznek mindent, maga a harapás egyáltalán nem látszik: Molly simán csak a lábához kap, azt valahogy pont nem tudták rögzíteni, amikor a ragadozó megközelíti.

Aztán hamarosan jött a leleplezés is. Egy hasonló cápás merüléseket szervező cég tulajdonosa mesélte el, hogy megkereste őt a produkciós cég, és elmondták, hogy a céljuk az valamiféle enyhe sérüléssel járó balesetről csináljank videót, amit aztán jó sokan néznek meg az interneten. Még arról is képet küldtek, hol és hogyan képzelik el a sebet, ami így elég kicsi ahhoz, hogy ne rontsa a cápákról kialakított rossz képet.

Az egyik megkeresett búvárcég nemet mondott a megkeresésre, ám volt aki kötélnek állt. A végeredmény egy világot bejáró felvétel, s ki törődik aztán már vele, mi is történt valójában? Jót lehetett szörnyülködni a vérszomjas cápákon, az átverés nem számít. Pedig tanulságos a dolog: sajnos igen gyakran így vezetnek az orrunknál fogva a netes vírusvideókkal. Ne higgyünk el mindent, amit csak a képünkbe tolnak...

Ez a videó rendesen odaver a gagyi mobilos fotós használtautó-hirdetéseknek.

Öreg Suzuki Vitarájától akar megválni Eugene Romanovsky. Ő pedig, ha már járatos a vizuális effektek területén, egy nagyon látványos, két perces videót kreált, hogy bemutassa a régi járgány erősségeit, vagányságát. 

Aztán hogy esetleg nem az autót adja el, hanem saját magát, mert állásajánlatot kap, simán benne van a történetben, ugyanis annyi munkát tett bele a filmbe, amit egy 20+ éves terepjáró eladása sem nagyon tud visszahozni. Ám mivel az egész internet erről beszél, szerintem bőven meg fog neki térülni a dolog...

Így tolta a bulit negyedszázada a Depeche Mode.

Az angol zenekar legkorábbi időszakának remek dala volt a Just Can't Get Enough, amit még a nem sokkal később kilépett Vince Clarke szerzett. Ezek a francia televíziós felvételen már nélküle adják elő.

Mit ne mondjak, ezek a jól fésült, táncos lábú srácok aztán később lettek igazi világsztárok, kevésbé táncolható felvételekkel. Magyarországon pedig különösen népszerűek, az én korosztályomban nem nagyon akad aki ne kedvelte volna őket. Változtak az évek alatt? Naná. Nem is kicsit. De ki nem?... Én sem pont ugyanaz vagyok, mint 25 éve... De ami jó, arra jó visszaemlékezni ennyi év távlatából is.