Az okos fagyiárus, aki nagy pénzt kaszált egy rosszul megtervezett tévés kvízműsorban.
A tévézés ma már része mindennapi életünknek, a kultúra része, nem hagyom ki ezért a tévés sztorikat se. Régebben olvastam Michael Larsonról, aki állástalan fagylaltárus és játékshow-rajongó volt valamikor a nyolcvanas évek Amerikájában. Kedvence a Press Your Luck volt, és a minden adást alaposan kikockázó Larson rájött, a pénznyeremények és ajándékok meghatározott sémákat követve bukkannak fel újra. Mivel kevés sémával dolgoztak, ezeket betanulva, jó ütemben megnyomva a gombot gyakorlatilag folyamatosan játszott és nyert, méghozzá olyan sok pénzt, mint soha senki más!
A fenti felvételekből látható, mennyire megdöbbentett mindenkit a "szerencséje". Utólag visszanézve jöttek rá, hogy már akkor örült, amikor igazán nem is tudhatta, mit nyert, szóval tisztában volt vele, mi következik a táblán. Nyereményét megtarthatta, hiszen nem szegte meg a játék szabályait, egyszerűen csak észrevette a műsor Achilles-sarkát.
Mint sok más hozzá hasonló ember, ő sem tudott mit kezdeni a hirtelen jött pénzzel, magányosan, bújkálva, elszegényedve halt meg. A nézők pedig egy legendával gazdagodtak- illetve egy illúzióval szegényedtek.