Boldog fiatalkorom volt, hiszen végigélvezhettem a leginkább amatőrszagot árasztó tévézés korszakát, élőben néztük Anettkát, és az elsők között voltunk, akik elcsíptük egy parókában playbackelő öreg fickó letaglózó előadását, aki mögött egy kutyaugatást imitáló "énekesnő" tátogott.

Igen, ez volt a Rebeka. Nem lehet elmesélni az élményt, amit elsőre okozott a dal meg az előadás, és persze az utána következő beszélgetés sem volt akármi. Mint később kiderült, Uhrin Benedek, a szerző-énekes-regényíró vett egy kis műsoridőt a Zenit TV-n, ahova beengedtek bárkit, aki pár forintot letett az asztalra.

Talán maga sem hitte, hogy ezzel beindul a villámkarrier: hozzám hasonló fiatalok igyekeztek kideríteni, ki ő, még honlapot is készítettek az internetről mit sem tudó idős mesternek. És hirtelen mindenki elkezdett Uhrin Benedekről beszélni, aki nyugdíjasként akart népszerű énekessé válni, és lám, sikerült neki. A fellépése a szigeten máig emlegetett, óriási buli lett.

Az egész ország megismerte Uhrin Benedek nevét, akiről aztán kiderült, közelebb van a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez. Mindenesetre koncertezett, televíziós műsorokba hívták, élvezte a gyorsan jött hírnevet.

Ilyenkor mindig felbukkan pár okoskodó, aki szerint "megalázó", hogy a fiatalok a zenéjére ugráltak, tapsoltak, pedig inkább csak nevettek a dalain. Valóban, nyilván Benedek bácsi ezerszer boldogabb lett volna, ha képen törlik, mert a zenéje ócska, és még a szintetizátorát is elveszik, nehogy új szerzeményeket írjon. Az persze kérdés, miért kéne kívülállóknak beleszólni abba, mit csinál egy felnőtt ember, aki ha úgy érzi, kihasználják, egyszerűen nem vállal fellépéseket, és persze nem teszi el az érte járó pénzt, hanem próbál megélni a nyugdíjából, fogyatékos fiát egyedül nevelve.

Szerintem pont az atyáskodás a megalázó, amikor egy saját erejéből egy álmát megvalósított embert akarnak megvédeni- magától, a vágyott sikertől?... Csak azért mert egy öreg vidéki emberről volt szó, máris úgy érezték, erkölcsi magaslatokból szónokolhatnak a gonosz fiatalokról, akik a poén kedvéért csináltak sztárt Uhrin Benedekből. Szerintem meg ezek a srácok többet tettek érte, mint azok, akik akkor se foglalkoztak vele, amikor először feltűnt a Zenit TV-ben, és utána sem tettek érte semmit, amikor megint nem nagyon hívták sehova.

Arra az egy fontos dologra ugyanis nem figyeltek fel, hogy az első feltűnésekor az idős mester még parókában próbált "fiatalos" lenni, aztán utána elhagyta a póthajat. Nyilván tisztában volt vele, ő ugyan azt hitte, a korosztályában lehet sikeres mint táncdalénekes, de az élet egészen más fordulatot hozott. Nem kell azt hinni, ő nem látta, nem tudta, nem érezte, hogy a dalait nem mívességük miatt énekelte vele rengeteg fiatal a Szigeten. Sőt, bizonyára be is szóltak neki páran.

Na és? Feljutott álmai színpadára, ahol a rá kíváncsi emberek előtt énekelhetett. Mások a sikerért bogarat esznek, a feneküket rázzák, műbalhét rendeznek- semmivel nem különbek, mint a műsoridőt vásárló Beni bácsi. Valószínűleg ő kiszolgáltatottabbnak látszott, és nem csak a poénoknak volt jó alanya, hanem az atyáskodásnak is. Akkor persze kevesebben voltak mellette, amikor csúnyán átverték egy lakásvásárlásnál az akkor már 90 esztendőt is betöltött előadóművészt, a Blikk meg a Fókusz híradásának köszönhetően vert fel akkora port az ügy, hogy nem került az utcára fiával együtt- ehhez is a bulvár kellett.

Szóval hagyjuk csak meg mindenkinek a lehetőséget arra, hogy saját akaratából, saját erejéből csináljon magából hülyét- vagy sztárt, ha a dolgok jól alakulnak...