Elhunyt Malcom Young, az ausztrál banda egyik alapító tagja.

Régi rockerként természetesen vannak emlékeim az AC/DC-ről. Sőt, még zsenge gyermekkoromból is emlékszek egy epizódra, amikor bátyám a nagymamánknál hallgatta kazettás magnón az egyik albumukat, én pedig csak rikácsolásnak és hangos zajnak hallottam az egészet.

Tulajdonképpen ez egy egészen jó leírása volt a kemény rocknak. Középiskolásként a heavy metal vonzásában a kicsit "öreges" bandák, mint az AC/DC is háttérbe kerültek, de az idősebb arcok mondták, azért figyeljünk oda, mert jó zene ez. Lassacskán megismertük a klasszikusokat, utánaolvasva kiderítettük, a felejthetetlen Bon Scott után hogy lett énekes Brian Johnson... És persze kezdtük érteni, mit jelent az, hogy Highway To Hell. Megértettük azt is, miről szól a Back in Black.

Az én korosztályomat szerintem egyértelműen a slágerré vált Thunderstrack fogta meg. Amikor kinn voltunk a Monsters of Rockon, végigtomboltuk a Metallicát, aztán pedig rácsodálkoztunk, milyen remek hangulatot teremt a pár "veterán" ausztrál. Jó kis korszak volt az, a kemény zene igazi fénykora, amikor pörögtek az újabb metál és a régebbi hard rock bandák is. 

Malcolm Young, a ritmusgitáros pont úgy vált ikonná, hogy testvére, Angus igazi ellentéte volt a koncerteken: míg az utóbbi felszántotta a színpadot, Malcolm csak hátul állt és pengetett, afféle nyugodt erőként. Aztán a sors úgy hozta, hogy Malcolmnak kellett súlyos betegséggel szembenéznie, és már évek óta nem is lép fel az AC/DC-vel. Persze nem csak őt kellett pótolni, Brian Johnson helyett Axl Rose ugrott be énekelni, ami majdhogynem olyan sokkszerű váltás volt, mint Bon Scott halála után.

Amikor egy ilyen zenészlegenda távozik közülünk, megjelennek a méltató cikkek, de az az igazság, hogy a rock történelme, múltja mindig csak érdekesség: a jó zenének elsősorban jelene van. Úgy vélem, most épp nem a rock legszebb időszakát éljük, ezért vagyunk nyitottabbak a nosztalgiázásra, ha egy régi nagyra kell emlékezni.

A fiatalok talán ma is rikácsolásnak és zajnak hallanák az AC/DC-t mint én annak idején, és el sem hinnék, ezek az ausztrál arcok több lemezt adtak el, mint sok mai csillag: állítólag nagyjából 200 milliót! És ha valaki ráhangolódik, akkor ma is rájöhet, micsoda erő, lendület van a zenéjükben. Malcolm Young pedig nem egyszerűen csak része, motorja is volt ennek zenészként, dalszerzőként egyaránt. Hiányozni fog- mert a régi dalok velünk maradnak ugyan, de ahogy írtam, a jó rocknak leginkább jelene van, koncerten, élőben.

A kicsit szomorkás nosztalgiázás mellett viszont van valami, ami mégiscsak nagyon vagány: ha ezzel a dallal lehet búcsúzni egy igazi rockzenésztől...