Valószínűleg mindmáig felülmúlhatatlan magasságba jutottak a Journey tagjai 1983-as videoklipjükkel, ami pont úgy fest, mintha saját magukat parodizálnák benne.
Valamiért divatos műfaj lett mostanában a tátogás, amikor egy jól ismert zeneszámra playbackelnek sztárok. Nálunk is van már ilyen, a tengerentúlon pedig imádja mindenki, amikor hírességek csinálnak magukból hülyét. Nemrég futottam bele például abba, amikor Jimmy Kimmel és Paul Rudd egy régi Styx videoklipet forgatott újra.
A vicc az, hogy ez nem egy új trend. És van egy igazi klasszikus rockdal, aminek klipjét ilyesfajta módon rengetegen újraforgatták: a Journey Separate Ways című nótája szinte kiált ezért. Ennek oka egyszerűen az, hogy olyan túljátszott, paródiaszerű gesztusokkal kísért klipet sikerült forgatni, amiben a banda tagjai még keményen léggitároztak (és légdoboltak, légszintiztek) is, amit primitív eszközökkel is újraalkothat egy vidám baráti társaság.
De azért álljunk meg egy pillanatra! A Journey a nyolcvanas évek egyik legjobb zenekara volt, és a röhejes kliptől függetlenül ez a nóta sem rossz ám. Énekesük, Steve Perry óriási tehetség volt, és ha az ember meghallgat pár élő felvételt a legjobb dalaikkal, kiderül ám, értettek a zenéhez a fiúk. Így aztán könnyű volt mókásra venni a figurát.
Ha valakit nagyon érdekel, hogy imitálták a zenekart a lelkes követők, itt talál szép számmal ilyen paródiát- meg kell jegyezzem, a fő érték ezekben az, hogy az alattuk szóló zene az eredeti, tehát abban nincs hiba. Mert ennek az egész tátogós mókának az az alapszabálya, hogy csak jó és karateres dalhoz érdemes nyúlni, annak a klipjét érdemes parodizálni.
A régi, jó zenekarokban az az igazán tisztelendő, hogy három-négy évtized elteltével is erősnek tűnnek a slágereik. Nem akarok értelmetlenül nosztalgiázni, de tény, 4-5 évvel ezelőtti, a csapból is folyó dalokat ma már felidézni se lenne könnyű, annyira felejthetőek voltak. Persze más a piac, mások a zenészek, mások az elvárások. Amíg ez az állapot így marad, addig mókásabb vagy érdekesebb lesz a klasszikusokhoz nyúlni.
Aztán lehet, valamikor megint a feje tetejére áll minden a popzenében. Most is vannak tehetséges zenészek, lehet minden máskét. De ha így is történik, azokra a zenékre már az utánunk következő generáció fog tátogni, mi valószínűleg ragaszkodni fogunk az egykori nagy kedvenceinkhez, ha léggitározni támadnak kedvünk.
