Most már tényleg feltűnő Hollywood ötlettelensége. Egyrészt a sikeres franchise-ok újabb és újabb folytatásai uralják a mozikat, ember legyen a talpán aki még számon tudja tartani, hány képregény alapján készült szuperhősfilmet forgattak mostanában. Újjáélesztik a Csillagok háborúját is, a Halálos iramban hetedik része rekordokat dönt a kasszánál, készül az új James Bond-kaland is.

Aztán ott van a sok-sok remake. Azt olvastam, hogy már az 1999-es A csaj nem jár egyedült is újra feldolgoznák, ami azért érdekes, mert túl sok egyediség nem volt abban a sztoriban. Szívesen nyúlnak hozzá külföldi alapanyaghoz is, ha egy film befutott mondjuk Japánban, akkor hamar felbukkanhat amerikai verzióban is, csak persze hollywoodi sztárokkal.

Nem akármilyen sikerfilmek születtek így: a több Oscarral jutalmazott, Scorsese jegyezte A tégla eredetije Szigorúan piszkos ügyek címmel készült Hong Kongban. Aztán ott van A kör, ami egy japán horror feldolgozása. A Jennifer Lopez és Richard Gere főszereplésével készült Hölgyválasz sem eredeti ötlet, mert a táncos lábú üzletemberről Japánban készült film.

Ez persze jóval régebben is előfordult (lásd például A hét mesterlövészt és A hét szamurájt, és sikerfilmek folytatásaival is sokszor próbálkoztak évtizedekkel ezelőtt is), csak hogy most már mindenki a tutira hajt, tehát csakis a legnagyobb pénzt ígérő ötletekre szeretnek beruházni. Kétségtelen, a filmkészítés drága mulatság lett, és ha az emberek az újra-újra-újrafeldolgozásokra ülnek be, akkor az alapvetően nem művészeti ágként, hanem üzletként működő hollywoodi filmipar döntése teljesen józan és racionális.

A nézőket viszont bevallom nem teljesen értem. Egy-egy sztori sokadik felmelegítése ritkán hoz megdöbbentő újdonságokat. És valljuk be, egy szuperhősös filmnél elég sokkoló lenne, ha a végén a gonosz győzne, elpusztítaná a világot, talán még a moziban ülők sem úsznák meg a pusztítását. Szóval meglehetősen tipikus forgatókönyvek kerülnek elő újra meg újra, és a befejezés is előre borítékolható. Talán én vagyok régimódi, de nekem néha tényleg jólesik izgulni azon, mi lesz a film főszereplőinek a sorsa.

A bevételmaximalizálás másik jól ismert formája a bestseller regények megfilmesítése. Amiből jó sok fogy a könyvesboltban, arra beülnek majd a nézők is- pofonegyszerű recept, garantált végeredménnyel. A gyűrűk ura, A Da Vinci-kód, Harry Potter, Twilight-saga, A szürke ötven árnyalata és még folytatható a sor. Noha itt is tudja mindenki, merre tart majd a sztori, a nézők özönlenek, hogy vásznon lássák az addig csak saját képzeletükben létező figurákat. Azt kell mondjam, azért ebben a műfajban lehet szépet, igényeset alkotni, de... De itt sem a korábban álomgyárként ismert Hollywoodban álmodják meg a nagy, filmre való, milliókat vonzó történeteket.

Ami mostanában ott történik, inkább újrahasznosítás. Csak ami hulladékfeldolgozásban előremutató, az a filmkészítésben nem annyira becsülendő. És ez a szemlélet olyan dolgokat vetít előre, mint a Micimackó élőszereplős feldolgozása. Komolyan erre van szükség? A Disney bugyuta rajzfilmsorozata is arculcsapás volt annak, aki szerette Milne eredetijét, de továbbra sem hagyják békén azt a szerencsétlen medvét. Tényleg azt szeretnénk, hogy animált maci ugráljon a sztárszínészek körül, miközben lángszóróval és golyószóróval legyőzik a bolygónkra támadó gonosz mutáns dinoszaurusz űrlordot? Mert ha tutira akarnak menni, akkor simán behoznak pár ilyen történetszálat, és egybeolvasztják a Micimackót a Bosszúállókkal. Róbert Gida lesz az új Amerika Kapitány, a medve meg átveszi a stafétát Wolverine-től. Pedig a cukisághoz nem kell animált bocs, pont megfelel arra egy igazi is.

Persze mit zavar ez engem? Ha nem akarom, nem nézem. Inkább csak olyan bennem motoszkáló rossz érzés, hogy ez a remek, kreatív műfaj, a filmkészítés jelenleg itt tart a mozik kínálatát leginkább meghatározó stúdiókban. Születnek még jó filmek, nyilván, csak azok ide már nem nagyon jutnak el, vagy csak éjjel kettőkor adja le valamelyik csatorna őket. Abban meg nincs köszönet, ha egy sikeressé vált független filmet Hollywood dolgoz át és abban a formában jut el hozzánk.

Aztán ha az üzlet úgy diktálja, akkor majd változik a szemlélet a tengerentúlon is. Egy ember kevés hozzá, sok távolmaradó néző viszont már üzenetértékű. Már ha nem kifejezetten ez kell nekik. Ezzel sincs baj, ízléssel én nem vitatkozok. Csak leszűröm belőle, hogy a jövőben se fogok sokat járni moziba...