Mostanában sok helyen láthatjuk-hallhatjuk a színészek által prózában előadott dalszövegeket, amelyek egészen más hatásúak "versként" szavalva. Az idézőjel azért jogos szerintem, mert a Kozsó-féle Szomorú szamuráj bármilyen formában megmosolyogtató, Szilágyi Csenge tolmácsolásában pedig egyszerre meghökkentő és ironikus.

A móka pedig folytatódott, mégpedig az UFO együttes egykori slágerével: a Napolaj tipikus nyári dal volt annak idején, rádióban és diszkókban nyomták ezerrel, ám ma már menthetetlenül retró lett belőle. A nagyszerű Csuja Imre által elszavalva viszont új értelmet kapnak az örökbecsű sorok...

Mások is próbálkoztak már ezzel a műfajjal. Itt van például Janklovics Péter előadásában a magyar hiphop egyik klasszikusa, a Ki a fasza gyerek Ganxsta Zolee-tól. Ez is érdekes, csak szerintem már túl hosszú, öt percből ebből a műből versként elszavalva megfekszi a gyomrot...

Persze lehet arról beszélni, van-e értelme ennek a mókázásnak, nem csak egyszeri, üres poén-e. Szerintem pedig egy kis ökörködésnek is helye van a mindennapokban. Ez a projekt nem bánt senkit, és úgy szórakoztat, hogy egy icipicit akár el is gondolkodhatunk néhány dologról. Természetesen csak ha akarunk...