A mai napon született Hollywood csillagai közül George Clooney, de róla úgyis mindenki ír majd. Az 1915. május 6-án született Orson Wellesről viszont talán kevesebben emlékeznek meg, pedig igencsak jelentős alakja volt a filmművészetnek.

Welles meglehetősen sajátos figura volt. Szüleit egészen fiatalon elvesztette, több helyen élt az Egyesült Államokban, a középiskola után a Harvard helyett az utazgatást választotta. MIndenféle művészeti ág iránt érdeklődött, festett és 18 évesen már színpadi szerepeket kapott, illetve rádióban dolgozott. 

Alig 20 éves, amikor már rendezéssel bízták meg. A harmincas évek közepén meglehetősen formabontónak számító módon a klasszikus Shakespeare-darab, a Macbeth új felfogású színpadra állításakor azt a megoldást választotta, hogy a történéseket a Haiti királyi udvarba helyezte át. Hasonlóan merész színházi rendezéseivel elnyerte a "csodagyerek" státuszt. 

Aztán jött 1938. október 30-a, amikor a rádióban leadták az általa rendezett rádiójátékot: H.G. Wells klasszikus fantasztikus művét, A világok harcát dolgozta fel. A tudósításszerű, zaklatott előadás a hallgatók egy részében azt a benyomást keltette, hogy valóban megtámadták a marslakók a bolygót, és nagy riadalmat okozott. Mondani sem kell, ez végképp ismertté tette a fiatal Welles nevét.

1939-ben pedig olyan szerződést kap az RKO-tól filmek készítésére, amiben példátlanul nagy művészi szabadságot biztosítanak neki: nem csak az írás, a rendezés, de a végső változat vágásának a joga is az övé.

Welles nem aprózta el, nagyon ambíciózus vállalkozásba fog: az 1941-es Aranypolgár (Citizen Kane) rettentően kimunkált, a korszakhoz képest kiemelkedő színvonalú alkotás. Noha üzleti szempontból nem teljesít igazán jól, ma mérföldkőnek számít, minden idők legjobb filmjei között bérelt helye van. Hivatkozási alap és sok rendezőt inspiráló, nagy hatású alapmű, amit minden filmrajongónak látni illik. Welles nem csak rendezőként, színészként is a hátán viszi az Aranypolgárt, bizonyítva, hogy a filmtörténet egyik legsokoldalúbb alakja.

És utána? Welles magával szemben támasztott elvárásai is nagyok, de a stúdióknak is vannak bizonyos elképzelései. A művészi szabadságot addig támogatták, amíg hittek benne, ez a mozikban is kasszát robbant. A filmezés drága műfaj, és amikor kezdték egyre inkább úgy érezni, Wellestől nem várhatnak bombasikereket, egyre inkább kivették a kezéből az eszközöket, filmjeit újravágták, hogy érthetőbbek legyenek a közönség számára.

Welles dolgozott színészként és narrátorként számtalan produkcióban, mellette saját projektjei ügyét próbálgatta egyengetni Európában és a tengerentúlon is. Ám a korai nagy sikerek után már nem volt abban a helyzetben, hogy mindent elérhessen amit csak szeretne. Felsorolni is nehéz befejezetlen filmjeit, és az ilyesmit nem nagyon szeretik a stúdiók- a pénz egy része elköltve, a bevétel meg egy nagy kerek nulla.

Különös hangulatú, sajátos felfogású alkotásai időnként a kritikusokat is megosztották. Welles rendkívül tehetséges ember volt, de a filmgyártás legalább annyira üzlet, mint amennyire művészet, és aki nehezen köt kompromisszumot, az előbb-utóbb kikopik a hollywoodi fősodorból.

Bizonyára nem volt könnyű együtt dolgozni egy ilyen erős személyiséggel, ez is gyakran vezethetett konfliktusokhoz. Wellesre jellemző, hogy évtizedeken át gyakorlatilag két háztartást tartott fenn: az egyiket harmadik felesége, Paola Mori számára, a másikban pedig szeretője, Oja Kodar várta haza. Welles 1985-ös halála után meg is indult a jogi csatározás a két asszony között a művész hagyatéka felett. 

Azért a filmkedvelőknek is jutott az örökségből, ha úgy nézzük, mert az Aranypolgár és a többi jobban sikerült Welles-alkotás mindmáig megtekinthető. Aki szeretne a filmművészet évszázados történetének legfontosabb személyiségeivel megismerkedni, annak kötelező Orson Welles életművével is megismerkedni, és több, mint valószínű, hogy ez a jövőben is így marad.