Afroamerikai művészek bojkottálják az idei Oscar-díj átadót, mert a színészek között kizárólag fehéreket jelöltek, és ez már második éve történik így. Sokak szerint az akadémia idősödő, konzervatív fehér tagságától nem is lehet másra számítani- ám mások úgy vélik, a művészet megítélése szubjektív, nem lehet kvótákkal kikényszeríteni változást. Díjazzák azt, ami jó, a készítők bőrszínétől illetve a témától függetlenül.

Némi gondot okoz az is, hogy az új bojkott meghirdetője Spike Lee rendező, aki azért nem egy egyszerű figura. Most Martin Luther King születésnapjára hivatkozva tette közzé bejegyzését, amiben vádolja az akadémiát, aztán ehhez csatlakozott Jada Pinkett Smith is, akinek férjét, Will Smith-t sem vették figyelembe a jelöltek között.

Abban van igazság, hogy szemmel láthatóan ritkaságszámba megy, ha afroamerikaiak (vagy ázsiai származásúak) jelölést kapnak bármilyen kategóriában, a díjaknak pedig szimbolikus jelentősége van. A kérdés az, az Oscar-díj valódi mérce, vagy azért egyfajta politika is van mögötte, mert bizonyos dolgok előtérbe hozását üzenetként lehet értékelni? Ha pusztán a művészi teljesítményről beszélünk, akkor csak az a kérdés, elfogult-e az akadémia. Ha igen, az nem jó. De ki és hogy ítéli ezt meg? Mi az a mindenki számára elfogadható mérce, ami tökéletes értékítéletet ad egy filmről? Mert szerintem ilyen nem létezik.

Még a filmművészet klasszikusainak is akad pár kritikusa. A sok évvel ezelőtti Oscar-gálákon díjakat besöprő filmek egy részét ma már nem tartják olyan nagy alkotásnak, mint annak idején- előfordul ez. 

És Spike Lee maga sem teljesen konzekvens. Tarantino filmjeivel például nincs kibékülve, már a Jackie Brown-t is utálta, mert túl sokat használták benne az "n-betűs szót", azaz négereztek ezerrel. A Django elszabadult azért nem szerette, mert az "spaghetti westernt csinált a rabszolgaságból", ami Lee szerint a népének volt a Holocaustja. És kategorikusan közölte, a filmet meg sem nézi- itt azért páran eltöprengtek, vajon mennyire jogos az a kritika, ami látatlanul mond ítéletet egy alkotásról. A film afroamerikai főszereplője, Jamie Foxx nyilvánosan dorongolta le őt ezért.

1997-ben pedig Lee azért kelt ki magából, mert az Oscar-gálán a dokumentumfilmek között az ő alkotásával szemben egy Holocaust-drámát díjaztak. Így fogalmazott: “I’d have rather been the New York Knicks in the fourth quarter, down 10 points, a minute left in the United Center, than have the odds we faced of winning the Oscar against the Holocaust film.” Azaz vélekedése szerint eleve esélytelen volt arra, hogy díjat nyerjen. (Csendben megjegyzem, ez azért jelzi, nem csak nálunk vannak viták annak kapcsán, milyen téma esélyesebb a filmes elismerésekre.)

Szóval nem mondhatni, hogy Spike Lee száját ne hagyták volna el vitatható kijelentések, de kisebbségi, afroamerikai filmrendezőként megengedhet magának olyat is a jelek szerint, amit más nem nagyon. Abból a szempontból jó ez, hogy vitát generálhat, még ha esetleg nincs is mindig igaza. Ha a vállukra emelték a hírességek Jennifer Lawrence-t, amiért azonos fizetést követelt a színésznőknek, akkor az is támogatható, hogy azonos elbírálás alá essenek az afroamerikai művészek. Nem vitás, Samuel L. Jackson, Idris Elba vagy Morgan Freeman éppen olyan remek színészek, mint fehér kollégáik.

Csak épp ki dönti el, hogy az elfogultság van mögötte, amikor csak fehérek vannak a jelöltek közt, vagy tényleg ők voltak a jobbak adott évben? Mert azért lássuk be, ez sincs kizárva. Az szerintem nem lenne jó, ha párhuzamos díjak születnének, az egyikben csak fehérek, a másikban csak afroamerikaiak lehetnének érdekeltek és így tovább. (Érdekesség, az már önmagában is egyfajta párhuzamosság, hogy külön értékelik a legjobb női és férfi alakításokat...)

De az is nagy kérdés, egyáltalán kell-e akkora jelentőséget tulajdonítani a díjaknak? Az Oscar részben jelkép, részben üzlet, és ahogy már utaltam rá, egyáltalán nem esik egybe azon filmek halmaza, amit ma a filmművészet legjobbjai között tartunk számon, és amik szobrot kaptak. Ha a showbusiness elemeként tekintünk rá (és alapvetően az), akkor bőven belefér, hogy gesztusokat tegyenek. És én szinte biztos vagyok benne, ez is lesz a folytatás. Nem Spike Lee miatt, hanem az akadémia jelenlegi elnökének felháborodása okán, aki változásokat sürgetett- és nem mellesleg afroamerikai. 

És ez különösebben nem fog fájni senkinek, hiszen aki igazán szereti a filmeket, az nem a szobrok miatt nézi azokat. A valódi szakmai elismerésre vágyók pedig vélhetően nem attól lesznek boldogok, hogy kapnak egy üzenetértékű jelölést a bőrszínűk vagy származásuk miatt. Az amerikai közvélemény viszont örül az egyenlősdinek, és ők azok, akik miatt üzlet a filmgyártás, szóval borítékolom, lesz itt megoldás, ami kielégíti a nézők, az alkotók és a szórakoztatóipar elvárásait is.