Én úgy általában elvagyok a kereskedelmi televíziózással. Van mindenféle csatorna, néha még érdekeset is látok (természetesen kizárólag operaközvetítésért vagy kortárs komolyzenei hangversenyért kapcsolom be), és elfogadom, hogy cserébe egy vagon reklám zakatol az arcomba.
Amit viszont utálok, az a túl hangosra vett reklámblokk. Nem feltétlenül kapcsolok el a reklámról, engedelmesen hagyom hogy mosóport meg hitelt akarjanak rámtukmálni, de hogy a fejem is leüvöltsék, azt nem szeretem. Néhány csatornán direkt sportot csinálnak ebből- ha van dolog, ami miatt elkapcsolok vagy lehalkítok, akkor ez az ok. Tudom, hogy a csatornák ebből élnek, de ne így akarjanak belőlem vásárlót csinálni. A vége az lesz, hogy még dolgozatot is íratnak a bélflórának jó baktériumokról.
És elvileg van egy hatóság, ami ugye roppant éberen őrködik mindannyiunk erkölcseinek védelmén, és persze bírságolnak a túl hangos reklámok miatt is. De nagyon úgy fest, nem ér túl messzire a kezük, mert továbbra is vannak olyan blokkok, amik felriasztanának, ha elaludnék egy izgalmas sorozatepizódon.
Legalább lennének jók a reklámok. Vagy változatosak. Vagy legyen több olyan, amit kifejezetten siketeknek csinálnak, jelnyelvvel. De vagy ezerszer ismétlik azokat a reklámokat, amiket sikerült valahogy kipréselni a válság miatt lecsökkentett reklámbüdzsékből, vagy eleve borzalmasak. Általában ez a kettő egyszerre igaz.
Az vigasztal, hogy ennél sokkal ócskább reklámok már nem nagyon születhetnek, sikerült elérni azt az állapotot, amikor gyakorlatilag az összes reklám szájbarágó, idegesítő és a legkönnyebben befolyásolható emberek ízléséhez van igazítva. Amíg nem kötelező nézni őket, addig próbálok együttélni velük, mert hát egyszerűen így működnek a dolgok. Abban bízom, nem lesznek olyan fejlesztések, ami után megkerülhetetlenek lesznek az ordító reklámblokkok. Bár amilyen hülyék vagyunk (én is, természetesen), akkor is marad a tévé a lakásban- természetesen csak az opera és a kortárs művészet kedvéért...
