Magyarországra érkezett Rowan Atkinson, és ennek örömére latolgatom az esélyeit annak, hogy új epizódok készülhetnek a közkedvelt sorozathoz.

A Blackadder, azaz Fekete Vipera eddigi négy szériája igazi gyöngyszem még az oly sok emlékezetes alkotást összehozó brit humor világában is. Azt kell mondjam, én személy szerint messzemenően hiszek egy folytatás értelmében, még ha a legutolsó "különkiadás" óta el is telt másfél évtized.

Akik a hosszú kihagyást emlegetik, azoknak nem árt elfelejteni, ez nem olyan sorozat volt eddig sem, mint a nagyüzemben készülő amerikai vígjátékszériák. Az első sorozatot 1983-ban mutatták be, és csak rá 3 évre jött a következő. A 2000-es különkiadás és a legelső Fekete Vipera között több idő telt el, mint ami elment a legutóbbi "feltámadás" óta.

A kulcs nem az idő, hanem a forgatókönyv. És nem is lehet kétséges, a britek szórakoztató műsorai közül azóta is több sikeres született. Bár elsőre talán nem ez jutna ilyenkor eszünkbe, de akár a Top Gear is említhető, ami sokkal inkább a humorról szól, mint a szakszerű autóelemzésről, és lám, imádják az egész világon. Szóval a lehetőség megvan arra, hogy a jól ismert karakterekhez nyúlva ismét erős műsort hozzanak össze.

A színészekben sincs hiba. Rowan Atkinson például nem csak Blackadderként, de Mr Bean-ként is legendává vált. Pedig mennyire eltérő karakterek! Tony Robinson ugyan az utóbbi időben inkább a Time Team régészeivel együtt dolgozva az ismeretterjesztés területén alkotott maradandó, ám bizton szívesen bújna újra Baldrick bőrébe.

Akik azon töprengenek, a House-ként nemzetközi sztárrá vált Hugh Laurie visszacsábítható-e, ne feledjék, ő csak a harmadik sorozattól vált meghatározó figurává. Stephen Fry szintén fontos szereplő volta, de ő sem volt ott minden szériában. Elsősorban Blackadder és Baldrick párosa határozta meg a sorozatot, és amíg ők ketten beszállnak, van remény sikeres végeredményre. 

Ráadásul nagy mázli, hogy a Fekete Vipera karaktert nem járatták le valamiféle amerikai feldolgozással. Talán túl cinikus volt a tengerentúliaknak- akik időnként alaposan átírva képesek megcsúfolni egy-egy erős sorozatot vagy filmet. (Persze a végeredmény nem mindig ócska, tudom én.) Elképzelem a hollywoodi Fekete Viperát, a címszerepben Ben Stillerrel, Baldrick lehetne Rob Schneider, a félnótás herceg Owen Wilson, aztán minden humorkedvelő sikítva menekülne még csak a brit feltámasztás ötletétől is. 

Szóval csak hadd dolgozzanak rajta Atkinsonék, mert ezek a fickók még akkor is tudnak nagyot dobni, ha magukhoz képest csak közepes a végeredmény. Számomra például pont nem az első sorozat az etalon, pedig az volt az "eredeti". Szóval simán lehetett egyre jobbat összehozni sorozatról sorozatra, ami azért nem akármilyen teljesítmény. Ilyen előzmények után részemről megelőlegezem nekik a bizalmat!