Ötven esztendeje gyilkolták meg Martin Luther Kinget.

A polgárjogi mozgalom kimagasló alakja, a mára igazi legendává vált Martin Luther King Kr. 1929-ben született Atlantában. Akkortájt még nagyon messze volt a feketék egyenjogúsága az Egyesült Államokban, King is bőrén érezhette a szegregációt, az elnyomást. Az éles eszű fiatalember ennek ellenére sikeresen tovább tudott tanulni, majd a PhD fokozatot szerzett.

Az ötvenes években feltámadó polgárjogi harcokba is bekapcsolódott. Látszólag apró ügyekről volt szó: például Rosa Parks csak annyi "bűnt" követett el, hogy nem adta át a helyét a buszon egy fehérnek. De ezekből a jelentéktelennek tűnő dolgokból nőtt ki az az általános tiltakozás, ami végül változásokhoz vezetett.

A fiatal Dr. King kiváló szónokként a mozgalom meghatározó személyisége lett. Híres, 1963-as beszédlből ismerik a legtöbben az "I Have a Dream", azaz "Van egy álmom" részt. Talán a hatvanas években még tényleg hihetetlen álomnak tűnt, hogy fehér és fekete gyerekek együtt játsszanak, hogy a feketéknek ugyanolyan jogai legyenek, hogy ugyanúgy járhassanak egyetemre- s hogy nem kell a busz hátuljában utazniuk. 

Amikor olyasmiről beszélnek manapság, hogy a változásokkal szembe lehet szállni, hogy meg kell őrizni bizonyos régi dolgokat, akkor könnyen elfelejtkezünk róla, hogy volt hely és idő, amikor például tiszteletreméltó hagyománynak számított az, hogy a fehér ember felsőbbrendű. És sokan foggal-körömmel tiltakoztak az ellen, hogy egy padba üljenek a különböző bőrszínű gyerekek.

Érveiket pedig elsöpörte az idő, s ma már nem is értjük, hogy lehettek olyan emberek, nem is kevesen, akik büszkén vállalták fel a rasszizmust. Ma már legyintünk rájuk, Martin Luther Kinget pedig tisztelik az egész világon. Ő is egyike volt azoknak, akik miatt ma már legalább szégyenkeznek azok, akik szerint különbséget kell tenni ember és ember között. És ha van egy csepp eszük, akkor tudják, hogy bármennyire kapálóznak, a világ változik- és soha nem kell félni attól, hogy felülvizsgáljunk bármit, ami igazságtalan és gonosz. 

Dr. Kinget 1968. április 4-én lőtte le James Earl Ray. Milyen furcsa a világ! Akkortájt számunkra április 4. a "felszabadulás ünnepe" volt, már viszont inkább szovjet megszállásként emlékezünk az 1945-től kezdődő időszakra. S bizony még itt, egy másik kontinensen is inkább emlékezünk meg Martin Luther Kingről. Mert bizony minden változik- s időnként, különleges embereknek köszönhetően, jó irányba...

1978. április 3-án igazi filmtörténeti legendák versengtek a gálán.

Bizonyos idő távlatából könnyebb megítélni, egy Oscar-gálán maradantó alkotások vagy csak divatos, de felejhető filmek közül választhat az akadémia tagsága. Kereken négy évtizede olyan alkotások és alkotók versengtek, akikre ma is emlékszünk.

A legjobb film díjáért például versenybe szállt egy sorozat első darabja, ami ehhez képest a IV. epizód címet kapta: igen, a Star Wars univerzum legendájának megalapozója is jelölt volt a legjobb film díjára, illetve George Luxas legjobb rendező kategóriában. 

A Star Warsnak viszont csak technikai díjak jutottak. A scifihez képest sokkal kevésbé látványos, mégis filmtörténeti jelentőségű alkotás kapta a szobrot: az Annie Hall. Ennek rendezője, Woody Allen pedig a legjobb rendező (és a legjobb forgatókönyvíró) lett. Ezek voltak az első Oscar-díjai!

Rohan az idő, és a mára veterán, de rendszeresen dolgozó Allen sem úszta meg a különféle zaklatásos híreszteléseket. Nehéz ezeken a dolgokon kiigazodni már. Nézzünk máshogy az Annie Hall-ra? Nehéz ügy, mert tényleg klasszikus filmről van szó, olyanról, amit mindenkinek érdemes lenne látnia.

Ezen a gálán nem csak Woody Allen izgulhatott első rendezői jelölése miatt, hanem egy bizonyos Steven Spielberg is. A harmadik típusú találkozások kifejezetten jó filmje a később sokszor díjazott és sokszor kasszát robbantó rendezőnek, és ha ő ezúttal nem is kapott díjat, az operatőr igen: Zsigmond Vilmos kapta a szobrocskát kimagasló munkájáért.

Ha már szóba került Allen és Spielberg későbbi karrierje, egy pár szót szólhatunk arról is, mekkora filmes, tévés, könyves, játékos univerzummá nőtte ki magát a ma már Disney-tulajdonnak számító Star Wars. Lucas már nem folyik bele a sorozatban érkező filmek munkálataiba. Azt pedig majd az idő dönti el, hogy ez az iparszerűvé tett univerzumépítés árt-e a legendának? 

Ha már az 1978-as Oscar-díjnál járunk, említést érdemel például Ettore Scola filmje, az Egy különleges nap, vagy Bunueltől A vágy titokzatos tárgya- ezek a legjobb idegen nyelvű filmek között versenyeztek, de az Előttem az élet nyert.

Filmzenéért és betétdalért jelölték az egyik legemlékezetesebb James Bond-filmet is: A kém, aki szeretett engem szintén ebben az évben versenyzett. Technikai kategóriában került az öt közé az egyik legjobb búváros kalandfilm, A mélység is. Az Airport '77 is a korszak jól ismert filmje, ezt díszletért és kosztümért jelöltéék.

Szóval jó kis év volt 1978 az Oscar-díjak történetében, ahol mindenféle kategóriájú alkotások, mára már legendás filmesek versengtek. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy nem sűrűn lesz ehhez hasonlóan erős gála.

Ami viszont számomra elgondolkodtató: mennyire nehéz igazságot tenni egy ilyen sűrű mezőnyben, ahol ennyiféle-fajta film szerepel egymás mellett. És azt is kimondom, egyáltalán nem kárhoztatok senkit, ha valamelyik évben nem az diadalmaskodik, ami utólag a legmaradandóbbá válik. A díj csak akkor és ott van, csak akkor és ott kiadható. De az már hiba, és nem az akadémiáé, hanem a mienk, ha adott évet tekintve nem figyelünk fel a szobrott kapó alkotások mellett azokra, amik legalább olyan jók- ha nem jobbak.

A régi reklámok sem fukarkodtak nagy állításokkal, ha a betéteket és tamponokat kellett dicsérni.

Az embernek időnként olyan érzése van, hogy azoknál a bizonyos napoknál jobbak nem is létezhetnek a nők életében. Búvárkodás vagy tánc? Semmi sem állhat az útjukba...

A görög zenészzseni ma ünnepelhet. Az elektronikus zene egyik olyan félistene ő, aki valóban maradandót tudott alkotni ebben a stílusban.

1943. március 29-én született meg a kis Evángelos Odysséas Papathanassíou, aki ma már mindenki csak Vangelisként emleget. Autodidakta módon tanult meg komponálni, állítólag kottát olvasni ma sem tud. Volt sikeres zenekara a hatvanas, hetvenes években, az Aphrodite's Child nevére talán többen emlékeznek, aztán dokumentumfilmek aláfestő zenéjét alkotta meg. Az Opera Sauvage több, azóta is jól ismert felvétellel ajándékozta meg a zenerajongókat.

A nyolcvanas évek filmzenéi közül nekem személyes kedvencem a Tűzszekereké- a Vangelisre oly jellemző "elemelkedettebb" stílus nagyon jól állt a filmnek- a zeneszerzőt is Oscar-díjjal jutalmazták.

A kalandozó zenész érdekes közös projektje volt a Jon & Vangelis, amit a Yes korábbi énekesével hozott tető alá. Itt is sikerült klasszikus dalt alkotniuk.

A filmzenéi közül legendás még az Eltűntnek nyilvánítva, a Szárnyas fejvadász vagy az 1492- A paradicsom meghódítása is.

A magánéletét tekintve zárkózott görög zenészről nem nagyon olvashatunk bulvárhíreket. Őszintén szólva, ugyan kinek hiányoznak a pletykák, és így "csak" a zene miatt beszélünk Vangelisről?...

La a kalappal azok előtt, akik megismerik smink nélkül Christina Aguilerát!

A mindig erős sminkben látható sztár a Paper magazin kedvéért vállalta be a sorozatot, amiben a természetes(ebb) megjelenése látható, hiszen stylist azért nyilván így is dolgozott rajta. 

A színpadon vagy a vörös szőnyegen általában egészen máshogy fest...