Bőven akad a Facebookon több különféle felhívás, amelyek lényege az, hogy barátainkat valamiféle nagy, közös játékba próbáljuk bevonni. A mostanában divatos, hullámszerűen tovaterjedő próbatételek közül az Ice Bucket Challenge, azaz a jeges vödrös kihívás a legnépszerűbb jelenleg, de valószínűleg egy hónap múlva már senki nem fog emlékezni rá. A magyar oldalakon épp a versmegosztós játék söpör helyette végig, ami egyszer már volt ugyan, de kétségkívül nem jár le a szavatossága- mint ahogy a költészet klasszikus műveinek sem.

A láncleveleket utáljuk, teljes joggal. Óriási kamuk járták körbe az internetet ezek fénykorában: szerencsehozó üzenetek, gyűjtés beteg gyerekeknek, ingyen laptop meg hasonló dolgok voltak bennük, és persze a legfontosabb, a felhívás, mennyi ismerősnek kell ezeket továbbküldeni.

Mostanában ilyennel ritkábban találkozok, gyakoribb lett a közösségi oldalas kampány. Vajon ezt is utálni kellene? Hiszen itt is bele akarnak rángatnak valamibe, és az ember könnyen érezheti úgy, valamiből rettentően kimarad, ha nem száll be. Mégis számomra valamelyest ártalmatlanabb, egyrészt azért, mert nincs valami nagy kamu vagy átverés az egész mögött. Ha be is szállsz a versmegosztásba, nem kell sült bolondnak érezned magad, mint amikor rájöttél, hülyeség volt elhinni, hogy tíz dollárral támogatsz valakit egy ostoba levél küldözgetésével. A jeges vödrös dolog is ilyen, a te döntésed, hogy a nagyvilág elé tárod-e fantasztikus mutatványodat, ami alapvetően csak annyi, amennyi: leöntöd magad és ezzel elfecsérelsz egy kis tiszta vizet.

Némelyik divathullám viszonylag jópofa, mert az, ha verseket osztunk meg, azzal jár, hogy frappánsat akarunk választani, keresgélünk, olvasunk, és a mások által megosztottak költemények némelyikét is el fogjuk olvasni. Mondhatnánk, felesleges adatforgalmat generálunk, de a Facebook-üzenőfalaink tartalmának jelentős része sokkal kevésbé értékes mint egy szép vers. Az internet az ilyen játékokat elbírja, csak mi is elbírjuk őket...

A jeges vödrös ökörködés azért vált az ilyen felhívások klasszikusává igen rövid idő alatt, mert rengeteg híresség beszállt a játékba. Ha Jennifer Lopez és Mark Zuckerberg is részt vesz benne, naná, hogy sokan követik a példát. Végülis volt ebben egy üzenet is, fel szerették volna hívni a figyelmet az ALS-betegségre, ez nyilván sikerült is, noha egy idő után csak annyi maradt az egészből, hogy boldog-boldogtalan videókat tett fel arról, ahogy a jeges víz alatt sikoltozik. És ahogy ez lenni szokott, a bénázások népszerűbbek, mint az átlagos teljesítés.

A kampányok ugyanis egy idő után eltorzulnak, nem a pozitív szándékú alapüzenetről szólnak, hanem magukról a kampányhoz csatlakozókról. Noha az internet mindent megőriz, mi felhasználók mégis hajlamosak vagyunk nagyon feledékenyek lenni, hamar elkopik a felhívások nemesebbik oldala. És persze kellően hiszékenyek vagyunk még mindig, képesek vagyunk mindenbe beszállni, ha elég hihetőnek tűnik a felhívás. Ott vannak például azok a bölcs lányok, akik bevették, hogy meztelen fotóik nyilvános megosztásával állnak ki azon sztárok mellett, akiknek mobilját feltörték, és pucér fotóikat közszemlére tették.

A butaság akkor is butaság marad, ha jó szándékkal párosul. Szóval én azt gondolom, ezeknél a végigsöprő kampányoknál is mi döntjük el, hülyeségbe szállunk-e be, vagy egy jópofa játékba. Teljesen mindegy, hány ismerős vagy celeb adja a nevét valamihez, mi elsősorban a saját renoménkért vagyunk felelősek. A netes aktivitásunk pedig olyan széles körben égethet le minket, mint semmi más. Aki jót akar magának, ezt soha nem felejti el...