Jópár éve része a mindennapjaimnak az internet- munka, szórakozás mellett sok szerepet kapott a társasági életemben is. És szinte észrevétlenül kialakult egy nagyon izgalmas második rétege az életünknek, amin bőven van mit kutatni.

Egy kis személyes múltidézéssel kezdeném. Ma már nehéz felidézni, de két évtizede bizony még csak kevesen internetezhettek. Természetesen tartalom sem volt túl sok, de mi, akik akkoriban az egyetemek géptermeiben ücsörögve fedeztük fel ezt a világot, minden apróságnak örülni tudtunk. Nagy dolog volt, amikor az embernek már email címe is lehetett. Az elérhető oldalakhoz érteni kellett angolul- sokan így tanultak, tanultunk meg ezen a nyelven, napi használatban. Tipikussá volt a penpal oldalakra feliratkozás, ahol barátokat keresőket lehetett találni a világ minden sarkából.

Végülis egészen szép idők voltak, én is fel tudok idézni néhány szimpatikus levelezőtársat Skóciából, Japánból, Koreából. Az ember ír és olvas, és észrevétlenül ragad rá a nyelvismeret. Nem biztos, hogy tökéletes nyelvtannal, de használható módon. És időnként mást is köszönhettünk ezeknek a kapcsolatoknak, én például egy becenevet. Nyilván szerettük volna látni, ki is van a világ túlfelén, de még nem voltak Facebookhoz hasonló oldalak, ahol százával osztották volna meg a fotóikat az emberek. Szkennelés, kicsire méretezés, csatolás és küldés- így "találkozhattunk" a barátokkal. Egy ilyen alkalommal a képemet egy argentin lány így kommentálta: "You look like El Che!" Erre rá kellett kérdeznem, mert nem tudtam, Che Guevarát emlegetik-e így arrafelé- mint kiderült, igen. Sötét haj, szakáll, végülis ha úgy nézzük...

És ezt a Dél-Amerikából kapott becenevet azóta is viselem. A hosszas bevezetővel csak arra akarok utalni, hogy már itt, az online világban való első megjelenésünk alkalmával ráérezhettünk, ez egy olyan új közeg, ahol tényleg óriási szabadságot kapunk. A névválasztás egy a sok kulcsfontosságú momentum közül. Kiderült, hogy a név tényleg kötelez, óhatatlanul képesek vagyunk idomulni beceneveinkhez, vagy másokban alakul ki rólunk egy kép, pedig nem is ismernek. Lassan az lett formabontó, nonkomformista punk, aki az igazi nevét használja...

Ahogy a korosztályomból szinte mindenki utat talált magának ehhez a virtuális valósághoz, közösségi kapcsolatrendszerek épültek ki. Ma a barátaim túlnyomó többsége olyan ember, akikkel fórumokon találkoztunk. Semmiféle első látásra jó benyomás nem játszott közre abban, hogy ezek az ismeretségek kialakultak. Viszont nagyszerű személyes kapcsolattá is vált több netes haverság. Sose fogom megtudni, hogy a becenév, amivel végülis én azonosítottam magam, hány embert riasztott el és mennyinek volt szimpatikus. A lényeg az, hogy megtaláltam a helyem bizonyos körökben, néhol a netes presztízs összekapcsolódik a való élettel, néhol nem annyira.

Mindenesetre nekem fontos volt mindig is, hogy ne csak virtuálisan éljem az életem. Jó dolog megosztani az edzéseimről szóló beszámolókat azokkal a barátokkal, akik hozzám hasonlóan sokat kocognak, de legalább olyan jó közösen elmenni sportolni. Viszont van egy nagyon érdekes embercsoport, aki szinte csak virtuálisan él. A mindennapokban visszahúzódó, szürkének látszó figurák közül sokan a fórumok legnagyobb szájkaratésai, vagy online közösségek valóban megbecsült, tisztelt véleményformálói. Ezeknek az embereknek néha azzal kell szembenéznie, hogy nem a valós élet a fontosabb, míg a virtuális csak másodlagos, hanem pont fordítva. Főleg, ha valós hasznot tudnak húzni a netes jelenlétből mint profi videojátékosok, menő bloggerek és így tovább.

Itt az idő: most lehet emberről és társadalomról egészen újféle kutatásokat indítani. Hogy viselkedünk, hogy harcolunk ki magunknak státuszt, kiből válhat vezető és ki lesz örök kívülálló- és jön a folytatás, kialakulnak-e internetes dinasztiák, családokon átívelő státuszok. A mai véleményvezérek gyerekei bele fognak-e nőni ebbe a világba, folytatják-e a hagyományt, kiélvezik-e a szülők által kiharcolt státuszt? Ha igen, hogy működik ez? Vagy ennyire azért nem lehet leképezni a valóságot a virtuális világgal?

Izgalmas kérdések! Miközben a folyamatnak nem a végén vagyunk. Nem is közepén. Egyszerűen csak valahol, ami bármilyen irányba tovább mehet. Mint említettem, két évtizede mozgok ebben a világban, és ha valamit megtanultam, az az, hogy a trendeket maximum sejteni lehet, de pontosan megjósolni szinte lehetetlen. Pont, mint a való életben. 

És engem érdekel, merre tartunk, milyenek vagyunk. Szerintem most sem az internet maga az izgalmas, hanem az emberek mögötte. Az emberiség nagy dolgokra képes, jóra és rosszra egyaránt- a virtuális világ lehetőséget teremtett arra, hogy több pozitív értéket mutassunk fel, mint negatívat. Vajon ez csak hiú remény? Én sok jó dolgot megéltem ebben a párhuzamos valóságban, ami felettébb biztató. Ha tanulunk magunkról, akkor talán tudjuk jó irányba terelni a dolgokat. Vajon az értelmes önszabályozás vagy a totális kontroll lesz az uralkodó egy évtized múlva? Talán ez fog dönteni majd arról, hogy akkoriban életünket eluraló nyűgként vagy a társadalmat forradalmasító találmányként tekintünk az internetre...