Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sztárok sláger nélkül

A múltkor a Sztárban sztár ment a tévében, belenéztem, éppen Király Linda és Király Viktor egyik dalát adták elő. A dal semmilyen szinten nem volt ismerős, és hallgatva nem is csodáltam, semmi olyan nem volt benne, ami megragadhatott volna. Aztán felbukkant még a többi ismert énekes, akik mások slágereit adták elő- és eszembe jutott, pechjükre saját dalaikból aligha lehetne jó műsort csinálni.

Ijesztően gyenge dalokat kapnak a többre hivatott énekesek (meg persze a gyengék is, de értük nem kár). Én például komolyan tisztelem Tóth Vera képességeit, fantasztikus hangja van- de megmutatni akkor tudja, ha egy ősi Janis Joplin-slágert bíznak rá? És ott vannak még a többiek. Például húgának, Tóth Gabinak se túl sok olyan dala van, amit az egész ország ismerne. Sorolhatnám a neveket, de teljesen felesleges.

Nem kell csodálkoznunk rajta, hogy eltűnnek a tehetségkutatók győztesei a süllyesztőben. A hangjuk pont olyan jó, mint a verseny idején volt, csak már nem ütős slágereket hallunk tőlük, hanem saját dalokat. Azokra pedig nem kapjuk fel a fejünket, feledhetőek, és magukkal rántják az előadókat is.

Lehet, van, aki nem ért velem egyet, de szerintem az időnként okkal, időnként ok nélkül ezért-azért megszólt Ákos képes olyan dalokkal előrukkolni, amik működnek. Jól állnak neki, tetszenek a közönségnek, játszhatóak a rádióban. A könnyűzenétől nem feltétlenül óriási művészetet várunk, hanem a saját közegükbe beleillő dalokat. Idehaza lehet említeni például a Kispál és a borz vagy a Tankcsapda nevét, amiknek szintén bőven vannak a saját közönségüket lázba hozó dalaik, és persze lehetne felhozni a régi, ismert dalszerzőket, akik tudtak az LGT-től Kovács Katiig, Szécsi Páltól az Illésig, Máté Pétertől az Apostolig, a Hobo Blues Bandtől a Hungáriáig sztárt csinálni előadókból. Hogy szélesebb közönségben lettek ismertek vagy csak egy rétegben, az mindegy: ahogy fentebb írtam, saját közegükben kell működniük a daloknak. Katy Perrytől csak jó, dallamos slágert várnak a hallgatók, ha megkapják (és megkapják), boldogok.

De mi aztán hiába várunk akár bombasikert, akár rétegzenét a mi ifjú sztárjainktól. Akik így nem is annyira sztárok, megmaradnak az örök tehetség szintjén. Mert a sztár az, aki saját dolgaival ér a csúcsra, a karaoke-diszkó színpadán kiharcolt dicsőség rövid életű. Kár ezekért a tényleg jobb sorsra érdemes előadókért, akik egyébként képesek lehetnének sikerre vinni dalokat elődeikhez hasonlóan.

A pech az, hogy dalszerzőknek ritkábban szerveznek tehetségkutatót, és ha rendeznek is, messzire nem jutnak vele. Így aztán az állapotok jó eséllyel nem fognak egyik napról a másikra. Ha legalább úgy tudnánk, hogy soha nem voltak jó magyar dalszerzők, ne is várjuk a csodát!... De pechünkre a fentebb említett régi nagyoknak bizony voltak emlékezetes slágereik, szóval ez a kifogás nem él. Akkor még nem volt gond megmozgatni pár ezer embert egy koncerten, a maiaknak viszont örülni kell egy klubban lenyomott fél órás bulinak. Kár értük- és kár értünk is, mert alig kapunk friss, jó magyar zenét.

1 Tovább

Veterán újhullámos

63 éves lett Sting, isten éltesse!

Hogy rohan az idő... A Gordon Matthew Sumner néven anyakönyvezett, Angliában született zenész (aki a színészkedésbe is belekóstolt) ma már a könnyűzene klasszikusa- rá aztán igazán illik ez a közhelyes kifejezés.

37(!) éve annak, hogy két zenésztársával (Andy Summers és Stewart Copeland) megalapította a The Police nevű bandát. Az új hullám egyik legfontosabb zenekarának számító együttes dalainak frissessége, lendületessége alig kopott meg az eltelt évtizedek alatt. Sting nem csak frontembere, de első számú dalszerzője is volt a Police-nak, szinte minden nagy slágert ő írt. És itt most illik is betenni egy-két videót, de tényleg annyi emlékezetes dala volt a zenekarnak, hogy szinte csak találomra választok a kedvenceimből.

A nyolcvanas évek második fele volt a legnagyobb sikerek időszaka Sting életében, amikor jöttek a szólólemezek: The Dream of the Blue Turtles (1985), Nothing Like the Sun (1987). Ismét csak bajban vagyok, ha válogatni kell a legjobb dalok közül, de szerencsére szinte bármelyik mellett döntött, nem nyúlhatok mellé...

A világsztár-státusznak vannak jó és rossz oldalai. Odafigyelnek az ember magánéletére, hívják mindenféle jótékonysági eseményre, kapja a kitüntéseket, jelenlétének súlya van, kapja a felkéréseket filmzenékre. Ám ezzel együtt belemerevedhet az élő klasszikus pózába, amikor új dalait a sztárság okán várják ugyan, de elkerülhetetlenül összevetik a régi slágerekkel. Van, aki ki tud kecmeregni ebből, elfogadja a kialakult helyzetet, és képes megújulva időnként letenni valami olyat az asztalra, amivel önmaga jogán is sikeres lehet. Stingnek is összejött ilyen dobás a későbbiekben...

De azt hiszem, a könnyűzene klasszikusa kifejezés az igazán pontos leírója a helyzetnek. Például mert idősebb korban jön rá sok, fiatalon a színpadon fejét rázó, ugráló rockzenész, hogy régi dalait feltétlenül meg kell mutatni klasszikus nagyzenekari kísérettel. Őszintén szólva ezektől ritkán vagyok elragadtatva, ám nyilván van, akinek olyan életmű jött össze az évek alatt, hogy az ilyen kísérletezés bőven belefér a munkásságába. Sting pedig elég jó dalszerző és előadó ahhoz, hogy akadjon olyan slágere, aminek nagyon jól áll ez a feldolgozás is.

Fogalmam nincs, hogy 63 esztendősen, ennyi siker után mi minden tudja inspirálni a mestert. Október végétől nézhető meg az általa írt musical, a The Last Ship a Broadway-en, tehát egyelőre még talál új kihívásokat a maga számára. De ha a jövőben csak otthon ücsörögne családi körben, már akkor sem változna az, ahogy zenerajongóként rá és életművére tekintünk.

0 Tovább

Az örök csend zenéje

Létezik egy különleges szingapúri zenekar, az ExtraOrdinary Horizons: a fiatal zenészek és énekesek valamennyien hallássérültek.

Az alapító Lily Goh volt, aki siketként került be egy énekes tehetségkutatóba még 2004-ben, azután pedig azt a célt tűzte ki maga elé, hogy felhívja a figyelmet sorstársai helyzetére. Jobb módot valószínűleg ki sem lehetne találni erre, mint egy lendületes zenét játszó csapat összekovácsolása.

0 Tovább

AC/DC bendzsóval

A finn Steve'n'Seagulls nevű banda fergetes Thunderstruck-feldolgozása azért ott van a szeren...

A bolondos feldolgozásoknak nem feltétlenül vagyok híve, de ennek van egy hangulata, lendülete, ami miatt mégis bejön...

0 Tovább

Az indiai popzene csúcsa

A minap vettem észre, hogy egy ideje végre jó minőségben nézhető meg a Tunak Tunak Tun, az indiai Daler Mehndi remek dala. Persze ízlések és pofonok, de nekem nagyon bejön...

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Kockázatok és ellenjavallatok

elche@freemail.hu

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés