Néha sopánkodunk, hogy a tévében már élőben közvetítik a háborúkat, rendőri akciókat, mindenféle ijesztő, izgalmas vagy esetleg felemelő eseményeket. Pedig az az igazság, nem ma kezdődött el az sem, hogy a kamerák forognak amikor valami drámai történik: amióta lehet képet rögzíteni, azóta gyűlnek az ilyen felvételek.
A British Pathé egyik összeállítása ilyen tragikus pillanatokból áll, amiket a múlt század elejétől fogva rögzítettek. (Vigyázat, ezek nem trükkfelvételek, valódi haláleseteket vettek fel a filmesek, így nézze mindenki!)
A dráma fekete-fehérben is dráma, és ugyan nem élőben láthatta ezeket a tévénéző, filmhiradóban is sokkoló lehetett végignézni egy léghajó lángolását vagy egy pályáról kirepülő versenyautót.
Ám a másik fele a dolognak: ez az élet. Az emberek születnek és meghalnak, ki így, ki úgy. Mindez az életünk része, és az, hogy ezek egy részéről felvétel készül, teljesen hétköznapi. Más kérdés, hogy nehéz szembesülni az ilyen tragédiákkal, az ember óhatatlanul arra gondol, ő is ott lehetett volna, vagy esetleg régi rossz emlékeket idéz fel, amit lát.
Sokat nem tehetünk az ellen, hogy így működik a világunk. A nagy közös játékszabály része az is, hogy mindenütt szembejön velünk a tömegmédia. És a sok vér és katasztrófa miatti sopánkodásunkat letudta nyugodtan gondoljunk arra, a nézett tévék és olvasott újságok azért ezeket mutatják be, mert ezt kajálja a közönség. Mi igényeljük a híreket, a megteremtett technikai felvételek maximum csak kiszolgálnak minket. Vihetnék azt a kamerát virágkertészetbe, erdei sétára is. Belenéznél a műsorba? Mennyi ideig kötne le?
A választ mindenki magában keresse...
