Szívesen kísérleteznek a tükrökkel a fotósok, amiből néha meghökkentő, különös végeredmény születik.

Azért időnként a magyaroknak is sikerül lendületes, jó hangulatú nótát összehozni. És most pont megint aktuális...

Az alapanyag nem szabhat gátat a kreativitásnak...

Nem tudom, mekkora művészi értéket képviselnek Nikolaj Arndt alkotásai, de azért akad ügyes munkája.

A minap láttam egy fotót, és bevallom, nem ismertem meg a rajta látható színésznőt, pedig még kedvelem is.

Talán így kicsit ismerősebb lehet:

Igen, ő Renée Zellweger, akin éppen úgy meglátszanak az évek, mint bármelyik emberen. Tragédia nincs, az idő telik, csak éppen egy színésznő számára ez bizony gyakran nehezen kezelhető probléma.

A baj ugyanis az, hogy Hollywood nem igazán kínál lehetőséget egy bizonyos kor fölött számukra, főleg, ha annak idején elsősorban vonzó fiatal nőket alakíthatott a színésznő. Szomorú látni, ahogy az üde szépségek egy idő után a legkétségbesettebben próbálnak szépészeti beavatkozásokkal, plasztikai műtétekkel fiatalosnak maradni, de bármennyit költenek erre, a folyamat megállíthatatlan. Nicole Kidman például már ebben a stádiumban van, Renée Zellweger viszont túl is csúszott rajta. Pár éve sorozatban jelentek meg róla a nem túl előnyös fotók, aztán filmekben nem is szerepelt- most visszatért, és annyi idősnek néz ki, amennyi.

Amivel egyébként az égegyadta világon semmi gond nincs- szerintem. A filmiparban viszont a mérce kegyetlenebb, a hozzá hasonló színésznők számára mintha lenne egy korhatár, ami felett nincs rájuk szükség. Nem nagyon van átmenet a bájos naiva szerepekből az érettebb nők felé, pedig élnek negyvennél idősebb hölgyek is a világon, néha még filmekben is látni belőlük, de ők jellemzően csak mellékszereplők, és az őket alakító színésznők jelentős része se volt soha sztárstátuszban.

Akad kivétel nyilván, de olyan azért több, akiről bizonyos életkor után lemond az álomgyár. Eltűnnek a nagyközönség elől, ilyen például Meg Ryan, aki annak idején romantikus komédiák tucatjaiban szerepelhetett, most viszont az átlagnéző nem is nagyon találkozik vele. Ez egy nagyon kegyetlen szakma, és belekényszerít sok színészt abba, hogy teljesen tönkretegye magát a műtétekkel. A furcsán eltorzult arcú egykori szépségek közül nyilván sokan vannak, akik lemondanának a plasztikáról, de reflektorfényben akarnak maradni, tehát bevállalják. Ám a végeredmény csak ideig-óráig tudja elkendőzni az évek múlását, általában oda jutnak el, hogy önmaguk különös, ijesztő karikatúrái lesznek.

Renée Zellweger talán pont azért tűnt el hosszú időre, hogy ne az átműtött arccal azonosítsák, inkább lássák egy negyvenes nőnek, aki nem mellesleg tehetséges színész. Igen, most már senki nem osztaná rá az eredeti Bridget Jones-filmek főszerepét- de ahogy a színésznő, úgy Bridget is öregszik, legalábbis szerzője jó pár év elteltével folytatta a történetét. Néha úgy érzem, nem csak a filmekben szereplők számára van korhatár, hanem a nézőket illetően is- nem az alsó, hanem a felső korhatárra gondolok, a robbantgatós popcornmozik ugyanis szerintem az én korosztályomat már nem különösebben tudják lekötni.

Szóval minket ugyanúgy leír Hollywood, mint a velünk egyidős színésznőket. A színészeknél kicsit más a helyzet, nekik belefér egy őszes halánték, de nem lennék meglepve, ha egyszer ezen a téren is lenne változás. Kár lenne; már Latabár Kálmán is megénekelte, nem csak a húszéveseké a világ.

És tényleg nem, mi is itt vagyunk még páran...