84 esztendős korában elhunyt Padisák Mihály, akinek Miska bácsi levelesládája című műsora sokak kedvence volt.

Bevallom, én nem nagyon hallgattam, mégis fűződik hozzá egy kedves emlékem. Még egyetemista voltam, amikor egy jóbarátommal vonaton utaztunk, beszélgettünk mindenféléről. Valamiért szóba elegyedtünk a fülkében velünk utazó, nálunk nem sokkal idősebb vidéki anyukával, és mindenféle téma szóba került. A mérnökhallgatók jelentős részére igaz volt az, hogy nem vetettük meg a szolid bulikat, míg a tanulás nem volt erős oldalunk, ám ezzel együtt is udvarias, normális srácnak számítottunk.

Szóval amikor készülődtünk a leszálláshoz, utastársunk megjegyezte, hogy ő nem is gondolta, milyen kedvesek és normálisak tudnak lenni az egyetemisták, nem fölényeskednek, és így tovább. Hozzátette, annyira jól elbeszélgettünk, hogy ő ezt meg is írja Miska bácsinak, mert rendszeresen levelez a műsor szerkesztőjével.

Akkor ezen csak mosolyogtunk, most viszont megint eszembe jutott a sztori. Azt hiszem, az a legnagyobb dolgok egyike, amit egy műsorvezető elérhet, ha ennyire megbíznak benne. Sok ember élete kisebb-nagyobb dolgait megosztotta vele- utastársunk is úgy érezte, érdemes Miska bácsinak elmesélni még azt is, hogy milyen jót társalgott egy vonatúton két egyetemistával.

A manapság a tévében látható arcok túlnyomó része nem az az ember, akivel ilyesmit megosztanánk. A valóságshow-k szereplőit sokan ismerik, sokan beszélnek róluk, de aligha nyilvánul meg feléjük hasonló bizalom. Nagy kérdés, hogy a mai ember nem igényli ezt a fajta személyiséget, vagy pedig túl sok munka és ahhoz képest túl kevés pénzre váltható egy ilyen bizalmas viszony megteremtése médiaszereplők és nézők közt.

Szerintem utóbbi az igaz, hiszen elég a Kívánságkosárba belenézni ahhoz, hogy a műsorvezetőket kedves ismerősként üdvözlő telefonálókat hallhassunk. De ez csak egy kívánságműsor, itt az ember nem panaszkodhat vagy dicsekedhet, nem mesélhet az életéről, bajairól, örömeiről. Szóval úgy érzem, nem ártana pár Miska bácsi, akikkel meg lehetne osztani azt, amit mással nem lehet. Ám a világ nagyon nem erre tart...

Lehet, érdemes lenne rákeresni, szerepeltem-e így áttételesen, tudtomon kívül Miska bácsinál. Talán igen, de ha nem, utólag akkor is büszke vagyok rá, valakire olyan benyomást tettem, hogy ezt megosztásra érdemesnek gondolta. És persze nem Facebook megosztásra gondolok, ahol két gombnyomással posztolunk valamit az aznapi ebédről, hanem levélre, amit meg kell írni és fel kell adni, és a választ sem 8 lájk jelenti, hanem Miska bácsi gondolatai.

Nyilván ma is tévéznek, rádióznak olyan emberek, akikhez bizalommal lehet fordulni, mert a munkájuk tényleg hivatás is egyben. Csak esetleg kisebb adókon, délelőtti vagy éjszakai órákban lehet elcsípni a műsoraikat, mert a főműsoridőben másra van tömegigény. Ha erre gondolok, akkor nagyon nem szeretnék ebbe a többségbe tartozni...