Megint Sándor Erzsi könyvet kellett vennem. Meddig jössz, az a címe.
Se már, se még nem szégyellem, hogy én nem vagyok olyan könyvesboltba-járó fajta. Az új könyv kézbevétele nem áhítatos pillanat, s nem szférák zenéjét hallom, miközben a külvilágot vattába csomagolva, az irodalom tündérbirodalmába süppedve (netán emelkedve) életet adó nektárként szürcsölöm magamba a művészetet. Vagyis M.

Nagyjából vissza tudnám fejteni, hol és mikor kaptam valami lökést arra nézve, hogy az előző Sándor Erzsi-könyvet, az Anyavalyát megvegyem, majd el is olvassam. S azok után olyan sok kétely nem volt bennem, hogy jöhet és jönni fog velem haza a Meddig jössz, amikor eljön az ideje. 

A környékbeli kis plázában van könyvesbolt, meg is találtam, ki is fizettem. Aztán egy másik boltban vettem olcsó zoknit és gatyát, otthon pedig az egyik gatyát el is szakítottam miközben szét akartam választani a másiktól, és a cérna volt az erősebb. Aztán olvastam két oldalt a könyvből. Elmosogattam, és mivel a mosogatógépem elromlott, kézzel kellett ezt megtennem, mint az ősembereknek. Nekem nem a diétám paleo, hanem a mosogatószivacsom. Aztán amíg valami ebéd melegedett, olvastam még.

Tudom, másnak olyan az olvasás, mint luxus vonatozás a szerző világába, ahol egy pohár jó bor mellett ül a szalonkocsiban és úgy lapozgatja a könyvet, morzsolva minden míves mondatot és teljesen átadja magát az élménynek. Én meg inkább csak kimegyek a sínek közé, s eszem ágában sincs elhagyni az űrszelvényt, hagyom, hogy elcsapjon a Sándor Erzsi-expressz. Azt, hogy hol tartok a könyvben, a kezembe akadt, négyrét hajtott, felesleges számlával jelzem.

A Meddig jössz pedig szépen beránt, sűrűn tehetem odébb a számlát. Ez úgy remek olvasmány, hogy valamiért azt érzem, Sándor Erzsinek a fontos igazán. Az olvasó üdítő ráadás. Teljesen felesleges boncolgatni, hogy van-e a huszonharmadik oldalon egy bizonytalan, sánta határozott névelő vagy sem. Élő könyv, nem történet, s mögötte ott van aki írta- időnként előtte is.
Akadnak jó könyvek, amiknél mindegy, hogy egy középkorú fickó, a fickó bejárónője vagy a bejárónő unokájának pincsikutyája írta. A Meddig jösszben a végén ott van Sándor Erzsi fotója is, időnként oda lehet lapozni, megnézni. Ha a te könyvedben azon a helyen egy pincsikutya képe van, a Meddig jössz nem fog működni. Vele viszont nagyon is. 

Nem egy regényt olvasol csupán, hanem Sándor Erzsit is. Ő mesél. Gondolkodik. Röhög. Fáj. Hogy honnan indulunk, hova tartunk, az kevésbé fontos. Ő a fontos, mert neki fontos, s ha nekünk így vagy úgy ez kell, akkor szükségünk van a Sándor Erzsi-expresszre, akár suhanunk vele, akár hagyjuk hogy elsodorjon. Mi is egy leszünk a regény mellékszereplői közül, s élvezzük, hogy befurakodtunk a világába. Aztán másnap, amikor Erzsi (vagyis bocsánat, Lili!)  indul a balettórára, én esek be elnyűtten a nyitott ajtó mögül a folyosóról. Kinevet. Így jártam. Így jártunk.

S ezért van az, hogy ezt a fenti szöveget nagyjából már akkor meg tudtam írni, amikor csak négy fejezetnél tartottam a könyvben. Visszanézegettem még rá olvasás közben, bár ugyan felesleges volt. Egyébként se volt rá sok alkalmam, szombat 12.10 körül olvastam azt a bizonyos első két oldalt, vasárnap 11.43-kor fejeztem be az utolsót. Kevéssé költséghatékony a gyorsolvasás, talán visszafelé kellett volna haladnom hogy tovább tartson. Zssöj giddem.

Maga a könyv színházi közege unikum az olyanoknak mint én. Annyira megfogható ez számomra, mint a jetik által felépített atlantiszi civilizáció hiteles történelme. Nem vagyok egy színházba járó valaki, na. Csomó ideig kell ülni rengeteg vadidegen ember közt, míg más vadidegenek a színpadon csinálnak mindenfélét, ez jellemzően nem nekem való. 

Attól még érdekes olvasni róla, még ha megfoghatatlan is, értelmezhetetlen, meseszerű s egyben próbálod nagyon is valóságosan létező, legendás emberekhez kötni a felvázolt történeteket, mert ez persze óhatatlanul így lesz. Bennfentesek tudni vélik majd, hogy az ott, akkor, azzal és úgy. És mit gondolok én? Kossuth-díjas jetik álmodják meg Atlantisz legizgalmasabb Shakespeare-előadásait, amelyekben a színfalak mögött több a jetidráma, mint elöl. Bizonyára fontos, mégsem számít, kikből vannak összegyúrva a figurák. Regény, titokzatos, mitikus jetikkel, mégis könyörtelenül, kimérten realista. Még a szőrös lábak is előkerülnek.

Tudom, összességében alig írtam a könyv fordulatairól meg a határozott névelőkről, de mit bánom én. Mitől felejtett volna el írni az Anyavalya óta a szerző? Aki ezt olvassa, az valószínűleg a könyvet is olvasta, aki pedig úgy Sándor Erzsi-rajongó, hogy még nem is tud róla, előbb-utóbb óhatatlanul valamiféle kapcsolatba keveredik a könyvvel, nem kellek én hozzá. Talán egy elkapott pillantás után a villamoson. Talán egy ott felejtett hangulatba botlik egy trópusi szigeten, a pálmafák alatt. Vagy a jetik mutatják meg neki Atlantiszon.

Szóljanak majd nekem is, ha megint Sándor Erzsi-könyvet kell vennem.

Sándor Erzsi
Meddig jössz
Park Kiadó, 2019