57 éves lesz ma Steve Guttenberg. Az amerikai színész szekere a nyolcvanas években nagyon jól futott, de szerintem mifelénk nagyobb legenda volt, mint a tengerentúlon.

Legemlékezetesebb szerepe a Rendőrakadémia Carey Mahoney újonca, majd a folytatásokban már mint őrmester bukkant fel. Azt kell mondjam, a nyolcvanas évek vígjátékai között az első és a második rész is korrekt darabnak számít, de ettől még nem kellene, hogy sokan emlékezzenek Guttenberg arcára kis hazánkban.

Az egészről a korszak rögvalósága tehet. Az én korosztályom még jól emlékezhet rá, hogy akkortájt a baráti körben azoknak számítottak sztárnak, akiknek családja be tudott szerezni egy videomagnót. A tévében nézhető másfél csatorna, a hétfői műsorszünettel korántsem elégítette ki a menő amerikai filmekről álmodó fiatalokat, akik lelkesen jártak egymáshoz videózni. 

A külföldről behozott kópiákat kisipari módszerekkel, amatőr hangalámondással szinkronizálták, ebben a verzióban jártak körbe. Valószínűleg rengetegen vannak, akik ma is emlékeznek a legnépszerűbb filmekre: Kommandó, Terminátor, Conan (igen, Schwarzenegger magyarországi imádata innen datálódik), és persze ott volt a Rendőrakadémia is. A minőség persze olyan volt, amilyen, de mit számított ez- 4K felbontás nélkül is sokszor néztük végig ugyanazokat a filmeket, hiszen a választék erősen korlátozott volt.

Mahoney, azaz Steve Guttenberg így lett ismerős sok-sok magyar háztartásban. Aztán azóta már sok más filmben is láthattuk, jellemzően könnyedebb alkotásokban számítanak rá. Szerepelt a Selyemgubó-filmekben, a Három férfi és egy bébiben majd annak a folytatásában, a Rövidzárlatban is. Aztán lassacskán jöttek a kisebb költségvetésű filmek, a nevével már nem nagyon lehet manapság kasszát robbantani. 

Furcsa belegondolni, hogy a Rendőrakadémia óta már több, mint három évtized eltelt, az egykori alapcsapatból már David Graf és Bubba Smith sem él, az első epizód jócsaja, Kim Cattrall is 59 éves... Ha valaha folytatódik a Rendőrakadémia, valószínűleg újra beszállna az utolsó epizódokat már kihagyó Steve Guttenberg is- egy színész mindig sikerre és reflektorfényre vágyik, és egy reboot esetleg lökhetne a karrierjén. 

Persze az ő korában inkább már a Rendőrakadémia parancsnokát alakíthatná. Mondjuk ez is hálás szerep lehetne, hiszen Lassardra is sokan emlékszünk az első epizódokból. Esetleg a nyugdíjból hívják vissza a rendőrségre, mert szükség van rá a testületben. Számunkra pedig újdonság lenne, hogy ezt a folytatást első alkalommal már nem hangalámondással néznénk agyonmásolt videokazettákról.