Már megint azon rugózik mindenki, mit kell olvasniuk a magyar gyerekeknek az iskolában. Értem én az érveket, de pár esetben kissé szerencsétlenre sikeredett a magyarázkodás.

Az Origo egyik szerzője például így fogalmaz: "jóval több mai művet kellene tanítani ahelyett, hogy halott szerzők régi klasszikusaival... fárasztanánk a diákokat". Ez így egészen elképesztő kijelentés. Lássunk pár "halott szerzőt" (miféle kifejezés ez?), akivel csak fárasztanánk szegény gyerekeket: mondjuk Shakespeare, Kafka, József Attila. De elég rég nincs az élők sorában például Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő, JRR Tolkien, George Orwell se. És persze ki az olyan lejárt szavatosságú művekkel mindenhonnan mint Anna Frank naplója...

Szóval a nagy reformhangulatban nem kellene eljutni a szélsőséges, ostobán általánosító kijelentésekig. Én egy másodpercig sem állítom, hogy a kötelező olvasmányok listáján ne lehetne változtatni, de vannak kételyeim, hogy csak attól ezerszer több olvasó gyerek lenne, ha úgymond frissebb műveket adnánk a kezükbe.

Az én korosztályomból is vannak sokan, akik panaszkodnak A kőszívű ember fiaira és a Légy jó mindhaláligra. Én szeretném leszögezni, ezek tisztességgel megírt könyvek, nem lenne jó, ha ócska szemétként tekintene rájuk bárki. Más korban születtek, meglehet, eljárt felettük bizonyos szempontból az idő, de azt visszautasítom, ha valaki csak annyit vet oda, "régi, tehát rossz". 

Ilyen alapon elég furcsán lehetne szelektálni az oktatásban. Az unalmas reneszánsz meg ókori görög képzőművészet helyett indíthatnánk Banksyvel a rajzórán? Bach és Beethoven helyett legyen az első tétel a Daft Punk? 

Szerintem az irodalom Jókaival is lehet érdekes, és a legmodernebb szerzőkkel is dögunalmas. Lehet, hogy csak én vagyok máshogy összerakva, de az egykori kötelezőktől függetlenül nagyon szerettem olvasni mindig is. Arra alig emlékszem, elolvastam-e végig minden kötelezőt, de pár nem előírt könyv címét pontosan fel tudom idézni, amit akkoriban nagyon szerettem: Schmidt Egontól a Bodzavendéglő vagy a Kicsi ház a nagy erdőben Laura Ingalls Wildertől. Szerencsére előbbi szerzője még él, de az utóbbi miatt már szégyellhetem magam?

Azt gondolom, nem a kötelezőkről szól ez a dolog, hanem a tanárokról. Aki jó a szakmájában, az bármivel kapcsolatban tud érdekesen, élvezetesen tudást átadni. Egy unott ember, aki a munkájában is csak a "kötelező köröket" teszi meg, a világ legaktuálisabb regényét is képes megutáltatni. 

Szóval ne öntsük ki a gyereket is a fürdővízzel. A rendszerszintű probléma nem csak a könyvekkel van- bármit igazítunk a kötelezőkön, ahhoz tanár is kell, hogy a gyerekek szeressék az irodalmat. És ne vegyük le a felelősséget a szülők válláról se, akiknek sokszor könnyebb a közös olvasás helyett betenni egy mesefilmet a gyerekeknek, és aztán meg csodálkoznak, hogy a kötelezőket is tévében akarják megismerni, nem nyomtatva...