Két srác unalmasnak talált egy kiállítást, és egy hirtelen ötlettől vezérelve meghekkelték azt. A kérdés már csak az, tettük művészet-e vagy hülyeség? Vagy a határvonalat teljesen önkényesen húzzák meg?
A tinédzserek nem voltak lenyűgözve a San Francisco-i Museum of Modern Artban, ezért valamivel fel akarták dobni a napot. Úgy döntöttek, érdekes kísérletbe fognak: letettek egy szemüveget az egyik fal elé, mindenféle szöveg vagy egyéb nélkül, és figyelték, hogy reagál a műértő közönség.
Azok pedig, mivel amit egy kiállítóteremben láttak, automatikusan súlyos mondanivalójú alkotásként értelmeztek, megcsodálták, fotózták a "művet". Talán páran, akikhez nem jutott el a valós sztori, azóta is emlegetik a megrendítő erejű modern installációt, ami számtalan érzéssel gazdagította őket.
Természetesen bármelyikünk átverhető így vagy úgy, és ezzel nincs is baj. A gond az, hogy ha most egy elismert művész kifejezetten alkotási célzattal pont ugyanígy letenne egy szemüveget, hogy reflektáljon a tréfára, komoly kritikusok ismernék el a merész, újító szándékot, míg a két srácot csak hülyegyerekként kezelik- természetesen utólag. Mert akkor és ott az emberek egészen másként néztek a földön heverő szemüvegre.
Amikor ennyire nem válik el a komoly alkotás a könnyed mókától, akkor bizony felmerül a kérdés, tényleg azok számítanak-e sztárnak, akik jók, vagy azok, akikből sztárt csinálnak? És nem akarok konzervatívnak tűnni, de vajon ha valaki két perc alatt felskiccel valamit a falra a Mona Lisa mellett, létezne-e ember, aki előbbiben látna komolyabb művészi teljesítményt? Mert ott ez a vicc nem nagyon működne a szemüveggel. Szóval meglehet, a kiállítótér jobban befolyásol minket, mint maga az alkotás, és ez bizony már nem szerencsés.
