Egy norvég származású "művész" sajátos performanszot álmodott meg: fel akarta venni magát, amint meztelenül lóg egy fára kötve. A Londonban képzőművészetet tanuló Hilde Krohn Huse azzal az aprósággal nem számolt, hogy túl jól sikerül a csomózás, és képtelen elszabadulni a produkció végén. Némi kétségbeesett próbálkozás után üvöltve hív segítséget, és mindezt fel is vette a kamera.
Mindannyiunk nagy örömére sikerült megmenteni a művészt, aki három és fél órát lógott a fán. Szerencsére a film ennél jóval rövidebb, de ezt is nagy türelemmel lehet csak végignézni.
Ezek után némi meglepetésre az "alkotást" beválogatták egy kortárs művészeti tárlatra, ahol tehetséges fiatalok művészek mutatkozhattak be. Az elemzés szerint a film nagyszerűen mutatja be azt a kiszolgáltatottságot, amit a fáról lógó, csapdába esett ember érez, akit megtréfál a valóság.
Ha így nézzük, akár még igaza is lehet a kurátornak. De azért jegyezzük meg, az ilyen produkciókkal inkább bakiparádékba lehet bekerülni, nem múzeumba. Mert igazi Darwin-díjas ötlet volt úgy felkötni magát egy embernek tök pucéran, hogy nem gondolt a szabadulására, nem volt a közelben segítség és így tovább. Ez a performansz végződhetett volna sokkal rosszabbul is.
Szóval sok-sok minden van, aminek a demonstrálására jó ez a felvétel. A kiszolgáltatottságnak is- meg a hülyeségnek is. Nekem nem fáj az sem, hogy múzeumban mutogatják, nem pedig a vicces házivideókból készült összeállításokban. A bennem megbúvó nagyon földhözragadt, unalmas fickó azért szép csendben ingatja a fejét, és magában örül annak, hogy például egy Michelangelo ennél némileg kifinomultabb alkotásait azért még nem dobják ki a múzeumokból efféle performanszok kedvéért.
Ha mégis eljön a pillanat, hogy Hilde videója fog többet érni mint a Dávid, és ezt mi elfogadjuk, akkor pedig mindannyian megérdemeljük a Darwin-díjat.
