Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az első elektromos gitár

Azért meglepő lenne rockereket ilyenen játszani.

zene

A gitár régi, jól ismert hangszer, de amikor a huszadik században teret hódított a népszerű zene, elsősorban nem gitárosok voltak a középpontban. Ennek egyszerű oka volt: az akusztikus gitár nem hangos egy trombitához képest.

Az igazi áttörést az hozta el, amikor ún. pickupot, azaz hangszedőt szereltek a hangszerre, s annak hangját fel lehetett erősíteni. Persze még igencsak messze volt az idő, amikor hosszú hajú metálgitárosokért őrült meg a közönség, az első elektromos gitár ugyanis a hawaii stílusú gitárra hasonlított. A múlt század húszas éveiben kezdett rajta dolgozni George Beauchamp, majd piacra dobták a Rickenbacker A-22 "Frying Pan" azaz serpenyő becenevű, alumínium testű hangszert.

zene

A pech az volt, hogy öt éven küzdöttek az elektromos gitár szabadalmáért, amíg kereken nyolc évtizede, 1937. augusztus 10-én jóvá nem hagyták azt. Az alapelv ugyanis a hang jelekké alakítására és továbbítására nagyon hasonló a telefonéhoz, s azt kellett igazolni, hogy mi benne az újdonság.

Addigra azonban a konkurrensek már ihletet nyertek az ötletből, és hamarosan továbbfejlesztett elektromos gitárok készültek. Az úttörő Rickenbacker a piacon maradt, sőt, a Beatles-tagok is előszeretettel játszottak ilyen hangszereken, de ott van a Fender, a Gibson és a többi márka. Mostanság bárki vehet magának olcsón elektromos gitárt, és ugyan más stílus az uralkodó a könnyűzenében, az igazi rockerek ma is a jó öreg gitárhoz nyúlnak, ha zúzni akarnak.

zene

0 Tovább

Boney M. földön-égen

Tisztázzuk végre, hogy léphet fel egyszerre egy zenekar brazil sportcsarnokban és magyar falunapon!

zene

Élcelődtek rajta, hogy a szamossályi falunap sztárvendége maga a sok millió lemezt eladó Boney M. lesz- és persze a fellépő zenekar vezére, Sheyla Bonnick meg is erősítette, hogy bizony ez az "igazi" Boney M.

Ássunk bele egy kicsit a zenekar történetébe, és máris tisztán látjuk, hogy semmi nem egyértelmű. Az átlagember ugye ismeri a diszkóslágereket, mint a Rasputin, a Daddy Cool vagy a Rivers of Babylon, de kezd a múltba veszni, hogy is jött létre a zenekar.

A német Frank Farian zenei producer állt a Boney M. projekt mögött, ő írta a dalokat, és ő válogatta a zenekar tagjait is. Közülük pedig nem mindenki tudott énekelni, a színpadon lelkesen ugrándozó Bobby Farrell helyett például Farian adta elő a férfi szólamot.A hölgyek közül Liz Mitchell és Marcia Barrett énekelt, Maizie Williams viszont eleinte csak tátogott képzetlen hangja miatt.

És akkor ki Sheyla Bonnick? Nos, ő még a zenekar megalakulása körül mozgott Farian közelében, de soha nem énekelt egyetlen Boney M. albumon sem, nem volt a zenekar tagja annak nagy korszakában. (Vele ellentétben barátnője, Maizie Williams nem szállt ki, és tagja is volt a sztárcsapatnak.) Ám nincs egyedül azzal, hogy Boney M. örökösnek titulálja magát, ugyanis az alapító tagokon kívül még van másfél tucat ember fordult meg a zenekar különböző felállásaiban. Mindenesetre a zenekar egykori sztárfotóin Sheylát hiába keressük- bár meg se ismernénk...

zene

Mivel a tátogásban mindenki járatos kellett hogy legyen, sőt, páran még énekelni is tudnak, afféle playback- vagy karaoke-produkciókkal több Boney M. formáció is járja a világot. Nyilván Farian vagy Liz Mitchell megy oda, ahol a nagy neveket is megfizetik, a többiek meg csipegetik a morzsákat. Rendesen perelgettek is egymást között a különböző tagok és Farian, ki használhatja a nevet és milyen formában. 

Sheyla Bonnick például a Sounds of Boney M. nevet használja általában, és afféle tribute-zenekarként adja elő a régi slágereket. A közönség számára szinte mindegy, hogy melyik fekete énekesnő van a színpadon, igazán jól egyiket sem ismertük, a dalok meg jók. A banda agya, Farian köszöni szépen, jól elvan a pénzével, sőt, még egyszer megjátszotta a tátogós trükköt, csak durvábban, a Milli Vanilliben ugyanis aztán végképp senki nem énekelt a színpadra küldött srácok közül... Neki vélhetően nem jelent nagy veszteséget, hogy egy falunapon Sheyla "alapító tagként" adja el magát, mint a Boney M. igazi örököse.

zene

De eszem ágában sincs gúnyolódni az ilyen programokon. Lehet, hogy Sheyla jó show-t csinál, és a közönség élvezni fogja, hogy újra hallhatja a régi slágereket. Ha belegondolunk, a Megasztár meg az X-Faktor is arról szól, hogy más előadók slágereit próbálják minél jobban előadni fiatalok, néha tényleg az eredetivel versengő színvonalon, szóval remélhetően most is jó Boney M. buliban lesz része a közönségnek. 

Aki meg a nagyon eredetit akarja hallgatni, jobb, ha a lemezeket teszi fel, mert az az egyetlen, tényleg "igazi" Boney M., ami onnan szól...

0 Tovább

Ifjú titánok

A U2 első tévés fellépése igazán megkapó élmény.

zene

A ma már gigasztár státuszba tartozó ír rockbanda is volt valamikor kezdő. Sokféle módon indulhat egy zenekar: a Led Zeppelin alapítója, Jimmy Page például már ismert, megbecsült név volt a szakmában, amikor új bandát szervezett, míg mondjuk a U2 teljesen ismeretlen tizenévesekből verődött össze még a hetvenes években.

zene 

Az utóbbi út meglehetősen nehéz hiszen tényleg a nulláról indulnak, nincs rutin, háttér, pénz a zenekar mögött. Persze azzal is jár, minden lépcsőfokot, új kihívást közösen kell leküzdeni a tagoknak. Cserében viszont egészen összekovácsolhatja a zenekart az, amikor közösen eljutnak valahova. A legeslegelső tévés fellépés előtt nyilván izgatottan válogattak a ruhák között, és persze elmaradhatatlan volt a frizurák belövése is, mint az tetten érhető.

De azt vitatni nem lehet, hogy Bono színpadi jelenléte már akkor is érzékelhető volt, sőt, korai gesztusai köszönnek időnként vissza ma is. Az egész zenekarnak van egy lendülete, ami sok évvel később is hasonló tud lenni. Az, hogy a zene maga kiforrottabbá vált, teljesen normális, sőt, nem jutott volna messzire a U2 ha nem fejlődött volna tovább az első felvételekhez képest.

zene

Azt mindenesetre jó látni, hogy mindenki volt kezdő- nem kell félni attól, hogy az ember hibákat követ el zöldfülűként. S a fellépés előtti bevezető arról, hogy a U2 esetleg a jövő híres bandája lehet, akkor komikusnak tűnt, míg most egészen máshogy hangzik.

zene

0 Tovább

Mik voltunk egykoron

Így tolta a bulit negyedszázada a Depeche Mode.

zene

Az angol zenekar legkorábbi időszakának remek dala volt a Just Can't Get Enough, amit még a nem sokkal később kilépett Vince Clarke szerzett. Ezek a francia televíziós felvételen már nélküle adják elő.

Mit ne mondjak, ezek a jól fésült, táncos lábú srácok aztán később lettek igazi világsztárok, kevésbé táncolható felvételekkel. Magyarországon pedig különösen népszerűek, az én korosztályomban nem nagyon akad aki ne kedvelte volna őket. Változtak az évek alatt? Naná. Nem is kicsit. De ki nem?... Én sem pont ugyanaz vagyok, mint 25 éve... De ami jó, arra jó visszaemlékezni ennyi év távlatából is.

zene

zene

0 Tovább

Így születnek a legendák

1954. április 12-én vette fel Bill Haley és bandája a Rock Around the Clock-ot.

zene

Az 1925-ben született Bill Haley már kölyökként pénzt keresett zenészként, és 15 évesen költözött el családjától gitárja társaságában. Hamarosan a zeneiparban helyezkedett el, saját zenekara, a Bill Haley & The Comets 1952-ben vette fel a mára jól ismert nevét.

Kisebb slágerek után szerződtek a Deccához, és azon a napon stúdióba vonultak, hogy új kislemezt rögzítsenek. A Thirteen Women című dal munkálatai elhúzódtak, így aztán a lemez B-oldalának dalára már alig jutott idő. Gyorsan feljátszották a Freedman és Myers által írt Rock Around The Clockot, amire a szólógitáros csak egy régebbi szólót tudott elővenni- aztán némi ügyeskedés után sikerült használható verziót összehozni a két nekifutásra felvett dalból. Mellesleg nem sokkal korábban egy másik banda már kiadta a szerzeményt, de nem keltettek vele nagy feltűnést.

A Bill Haley által előadott Rock Around The Clock sem volt bombasiker, és talán ma nem is ismernék annyian, ha nem játszik közre a véletlen- már ha hihetünk a legendának. Egy zenerajongó tíz éves srác, Peter Ford Los Angelesben meghallgatta a Thirteen Woment, aztán megfordította a lemezt, és beleszeretett a B-oldalon hallható dalba. 

Ilyen fordult már elő a történelemben, csak éppen Peter apukája nem más volt, mint Glenn Ford, az ismert színész. A Blackboard Jungle című filmre készülő Ford a tinédzserek életéről szóló alkotásban jelentős szerepet kapott, és a többi alkotóval együtt keresett olyan dalt a főcím alá, ami kifejezi a korosztály életérzését. Naná, hogy a kisfiától kapott lemezt javasolta, és a többi történelem: az 1955-ben újból kiadott Rock Around The Clock azonnal a listák élére ugrott.

Bár nem ez volt a legelső rock&roll dal, nem is ebből adták el a legtöbbet, mégis korszakhatárnak számít. Sokan osztják 1955 előtti és utáni korszakokra a könnyűzenét, Bill Haley-ék dalának köszönhetően. 

És hogy pont úgy történt-e minden, mint ahogy a legenda szól? Hát, ezt már nem nagyon lehet kideríteni. Akinek csak köze volt a dalhoz, kiegészítette a sztorit, esetleg máshogy mesélte a dolgokat. Mindenki szeretett volna magának egy kis szeletet a legendából. A szerencse az, hogy abból nekünk is jut, ha meghallgatjuk ezt a tényleg remekbe szabott, lendületes nótát, ami ma is megállja a helyét.

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Kockázatok és ellenjavallatok

elche@freemail.hu

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés