Morgan James bécsi koncertje fantasztikus élmény volt.

Vajon miről beszélgethet az éjszakában négy középkorú fickó, pár sör után? Ahogy mondani szoktam, természetesen szidjuk azt, aki nincs ott. De komolyra fordítva a szót, illúziókat kell eloszlatnom: nem a foci vagy a nők vannak minden ilyen alkalommal a középpontban. Kifjezetten értelmes témák is szóba kerülnek; s egy ilyen alkalommal idén ősszel az egyik srác egy videót tett be. Elmondta előre, egy jól ismert sláger feldolgozásáról van szó swing stílusban, isteni jó a hangulata, de különösen a második énekesnőre figyeljünk oda, mert hihetetlen amit csinál.

Azt kell mondjam, tényleg leesett az állunk. Meghallgattuk még egyszer. Aztán utána hazajöttem, megmutattam a dalt a barátnőmnek, aki szintén imádta. Kikerestem, ki volt az a bizonyos szőke énekesnő, és találtam még pár meghökkentően jó dalt Morgan James-től.

A dolgok néha olyan természetesen jönnek. Megnéztem, merre-hol lép fel, és kiderült, hogy Európában turnézik az év végén. Ebből aztán az lett, hogy két jegyet vettem a bécsi koncertre, és egybekötöttünk egy szép decemberi estét a császárvárosban a zenei élménnyel.

A Porgy & Bess klubban lépett fel Morgan James, és ugyan szerencsésebb lett volna, ha csak ülőhelyeket alakítanak ki, de utólag ennek már nagy jelentősége nincs. A hely ugyanis tele volt, és kifejezetten lelkes és hálás volt a közönség. Nagyon élveztük az előadást: az énekesnő saját dalaiból is válogatott, és például Prince, Peter Gabriel, Joni Mitchell, Mariah Carey klasszikusokat is eljátszottak zenekarával. A hangja egészen hihetetlen, minden fillért megért a koncert. 

És hát kiderült az igazság, ismét, megint, sokadjára: az igazi zenész élőben tud igazán kibontakozni. Nagyszerű énekesnő, profi zenekarral, minden úgy volt jó ahogy volt. Tudom, vannak milliós lemezeladásokat produkáló emberek, akik nem tehetségben, hanem marketingben és menedzsmentben erősek. Ám ez mit sem számít addig, amíg te meg tudod találni az igazán jó zenészeket, és azzal támogatod őket, hogy az ő lemezeiket veszed, az ő koncertjeikre vásárolsz jegyet- és a jó az, hogy ezzel magadat is megajándékozod pár fantasztikus élménnyel.

Hát ide vezet, ha pár pasas egy este italozik és dumálgat. Lehetne rosszabb is, kétség sem fér hozzá! S azt hiszem, barátnőm a jövőben sem fog morogni, ha összeülünk pár haverral, mert ilyen dolgok sülnek ki belőle- a koncertet ugyanis ő is nagyon élvezte. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy hallgasson bele Morgan YouTube-csatornájába!

Ki hitte volna, hogy fiatalon ő is a kemény műfajban próbálkozott!

Az 1949-es születésű Billy Joel tinédzserkorának meghatározó élménye volt az angol beatzenekarok feltűnése. Így aztán a tehetségesen muzsikáló amerikai srác is beszállt egy bandába, ami jellemzően a tenger innenső oldalán született slágereket dolgozta fel.

Ilyen zenekarból vélhetően annyi volt, mint égen a csillag, így aztán barátjával, Jon Small dobossal új irányba próbálkoztak. Attila néven alapítottak hard rock duót, első lemezük is az Attila címet kapta. Az 1970 júliusában megjelent albumot a kritikusok minden idők legrosszabb rocklemezei között tartják számon. Maga Billy Joel is zavaros marhaságnak tartja a korai heavy metal világába tett kiruccanásának végeredményét.

Ám az Attila nem azért szűnt meg, mert a zenéjük olyan borzalmas volt. Billy Joel egyszerűen elszerette Jon Small feleségét, és amikor kiderült, hogy a dobost saját barátjával és zenésztársával csalta meg az asszony, a banda sorsa megpecsételődött.

A fordulatoknak ezzel még nem volt vége, mert a botrány után Elizabeth Small megszakította a kapcsolatát mind a kettejükkel, és ezt Billy Joel tudta nehezebben feldolgozni. A mindig is depresszióra hajlamos zenész véget akart vetni életének, de még egy bocsánatkérő üzenetet hagyott Small-nak, aki ezt hallva a lakására rohant majd kórházba vitte. A későbbiekben aztán még dolgoztak is együtt, a nő pedig Billy Joelt választotta, és 1973-ban összeházasodtak.

Joel következő lemezein már egészen más stílusban játszott, és nem kevés slágerrel büszkélkedhetett karrierje során. De gyaníthatóan a heavy metalhoz már nem akar visszatérni, és koncertjein se nagyon kerülnek elő az Attilán megjelent dalok. A nyughatatlan zenész magánéletében is akadtak még kanyarok, jelenleg a negyedik feleségével él.

Hát így vehet váratlan fordulatot egy-egy történet: talán ha Jon Small felesége kevésbé lett volna vonzó, Billy Joelt most metálzenészként ismernénk. Vagy ha a megcsalt Small nem rohant volna el hozzá, amikor meg akarta magát ölni, akkor nem ismernénk sehogy Joel nevét, mert nem születtek volna meg az olyan híres dalai, mint a Piano Man... 

35 éve ért fel a slágerlisták csúcsára a Temptations utolsó nagy sikere.

A hatvanas évek elején Detroitban állt össze két helyi banda néhány énekese, majd Temptations néven dalolva nem kevesebb, mint 38 felvételükkel szerepeltek a Top40-es listán. Ezzel pedig nemcsak a Motownhoz kötődő előadók, hanem úgy általában a popzenekarok között is csúcstartók.

Manapság a zenekar neve talán már kevesebbeknek ismerős, de néhány daluk azért még beugorhat- ha máshonnan nem, a feldolgozásokból. Persze a könnyűzenében minden múlandó, ám pont ezért kaptam elő ezen az évfordulón a szerintem igazán remekbe szabott Papa Was a Rolling Stone című dalt, mert megéri újból meghallgatni. A hetvenes években már nem volt szokatlan az sem, hogy a fekete bandák dalait fekete szerzők írták, ezt például Norman Whitfield és Barrett Strong jegyezte.

A Temptations pedig sok-sok tagcsere után ma egyfajta nosztalgiazenekarként saját szép múltját felidézve lép fel. A fiatalok körében mások a sztárok, de eljühet még az a pillanat, amikor nyugdíjhoz közeledve ők is ezeréves slágereket fognak ezredjére előadni egy maroknyi ember előtt, akiknek jó lesz visszaemlékezni a fiatalságukra...

Elhunyt Malcom Young, az ausztrál banda egyik alapító tagja.

Régi rockerként természetesen vannak emlékeim az AC/DC-ről. Sőt, még zsenge gyermekkoromból is emlékszek egy epizódra, amikor bátyám a nagymamánknál hallgatta kazettás magnón az egyik albumukat, én pedig csak rikácsolásnak és hangos zajnak hallottam az egészet.

Tulajdonképpen ez egy egészen jó leírása volt a kemény rocknak. Középiskolásként a heavy metal vonzásában a kicsit "öreges" bandák, mint az AC/DC is háttérbe kerültek, de az idősebb arcok mondták, azért figyeljünk oda, mert jó zene ez. Lassacskán megismertük a klasszikusokat, utánaolvasva kiderítettük, a felejthetetlen Bon Scott után hogy lett énekes Brian Johnson... És persze kezdtük érteni, mit jelent az, hogy Highway To Hell. Megértettük azt is, miről szól a Back in Black.

Az én korosztályomat szerintem egyértelműen a slágerré vált Thunderstrack fogta meg. Amikor kinn voltunk a Monsters of Rockon, végigtomboltuk a Metallicát, aztán pedig rácsodálkoztunk, milyen remek hangulatot teremt a pár "veterán" ausztrál. Jó kis korszak volt az, a kemény zene igazi fénykora, amikor pörögtek az újabb metál és a régebbi hard rock bandák is. 

Malcolm Young, a ritmusgitáros pont úgy vált ikonná, hogy testvére, Angus igazi ellentéte volt a koncerteken: míg az utóbbi felszántotta a színpadot, Malcolm csak hátul állt és pengetett, afféle nyugodt erőként. Aztán a sors úgy hozta, hogy Malcolmnak kellett súlyos betegséggel szembenéznie, és már évek óta nem is lép fel az AC/DC-vel. Persze nem csak őt kellett pótolni, Brian Johnson helyett Axl Rose ugrott be énekelni, ami majdhogynem olyan sokkszerű váltás volt, mint Bon Scott halála után.

Amikor egy ilyen zenészlegenda távozik közülünk, megjelennek a méltató cikkek, de az az igazság, hogy a rock történelme, múltja mindig csak érdekesség: a jó zenének elsősorban jelene van. Úgy vélem, most épp nem a rock legszebb időszakát éljük, ezért vagyunk nyitottabbak a nosztalgiázásra, ha egy régi nagyra kell emlékezni.

A fiatalok talán ma is rikácsolásnak és zajnak hallanák az AC/DC-t mint én annak idején, és el sem hinnék, ezek az ausztrál arcok több lemezt adtak el, mint sok mai csillag: állítólag nagyjából 200 milliót! És ha valaki ráhangolódik, akkor ma is rájöhet, micsoda erő, lendület van a zenéjükben. Malcolm Young pedig nem egyszerűen csak része, motorja is volt ennek zenészként, dalszerzőként egyaránt. Hiányozni fog- mert a régi dalok velünk maradnak ugyan, de ahogy írtam, a jó rocknak leginkább jelene van, koncerten, élőben.

A kicsit szomorkás nosztalgiázás mellett viszont van valami, ami mégiscsak nagyon vagány: ha ezzel a dallal lehet búcsúzni egy igazi rockzenésztől...

Frank Zappa az a zenész, akiről sokan hallottak, de sokkal kevesebben ismerik a munkásságát.

Az ő életműve meglehetősen egyedinek számít. Zappa már akkor egészen elképesztő alapossággal próbált a stúdiójában dolgozni, amikor a "keverés" összesen annyiból állt, hogy a fontosabbnak tartott hangszereken játszókat közelebb küldték a mikrofonhoz. Roppant öntörvényű előadó volt, aki rock, jazz és kortárs zenében is letette a névjegyét. Rengeteg muzsikussal dolgozott együtt, akik aztán később szólóban vagy más együttessel is bizonyítottak.

Az egy másik kérdés, hogy talán tudatosan ő is úgy alakította a körülötte kialakult képet, hogy egyfajta őrült alkotónak tűnjön. Valójában aki ismeri a legjobb lemezeit, az nagyon is tudatosan komponált műveket hallgathat. Néha meglepő, mennyire eltérő stílusokban dolgozott.

Az elvontabb, kísérletezőkedvű lemezei mellett vannak lendületes, rockosabb albumai is. Akadt egy-két olyan dala, amit a zenekedvelők jobban ismernek, egyfajta slágerré váltak szűk körben. Az Apostrophe, a You Are What You Is vagy a Sheik Yerbouti pár felvétele például ide sorolható. Bár Zappa korai halála után is jelentek meg poszthumusz lemezek, és ma is komoly kultusza van, ezzel együtt is túlzás lenne azt mondani, dalai a toplistákat ostromolták.

Ám volt egy kivétel: kereken 35 éve, 1982 szeptemberében vált slágerré a Valley Girl. A dal különlegessége, hogy Frank Zappa mellett lánya, Moon az előadója. A naphosszat a stúdiójában elmélyülten alkotó zenészt nem lehetett zavarni, ám tinédzser lánya egy ajtó alatt becsúsztatott üzenettel jelezte, csinálhatnának közösen valamit.

A közös projekt arról szólt, hogy a papa zenéjére Moon rögtönzött egy monológot, amiben a felszínes lányokat parodizálta. Ilyenekkel bőven találkozott a Los Angelesben felnőtt tinédzser, így aztán volt miből ihletet merítenie. A Valley Girl szövegei beépültek a tinik szótárába, és esélyes, hogy sokan nem értették a dal valódi szándékát. 

Bárhogy is történt, ez volt Zappa egyetlen Top40-es slágere, tehát ha úgy nézzük, ideiglenes popsztárrá avanzsált az excentrikus muzsikus. Hogy indokoltan történt-e, arról a felvételt meghallgatva mindenki maga dönthet...