A szerepi alkoholmérgezés aktuálissá teszi a régi oktatófilmeket is.

Már halálos áldozata is van annak, hogy valaki faszeszből, házilag pancsolt italt adott el Szerepen. Akad olcsó, vacak, de legalább nem mérgező alkoholos ital a boltban is- ki tudja, milyen forrásból jutott hozzá az elkövető a metil-alkoholhoz, ha még ezek árával is versenyképes tudott lenni a kotyvaléka.

Amikor az egyik kedvenc Moldova-könyvemben olvastam, hogy a vasutasok időnként megcsapolták a metil-alkoholt szállító tartálykocsikat, mert azt hitték, pálinka van abban, s csak megtévesztés miatt van rajta a halálfej, valószínűtlennek látszott a sztori.

Aztán régi vasutas oktatófilmeket nézegetve rábukkantam egyre, ami erről szól. A kilencvennégyes tartálykocsi a címe, s ugyan kicsit régies stílusú, szépen végigviszi, hogyan lesz tömeges mérgezés egy szivárgásból: a tolvajok nem hisznek a figyelmeztetésnek, és a pancsolt ital igen gyorsan eljut több helyre. Néztem a filmet, és azt gondoltam: ilyesmi azért ma már nem fordulhat elő.

Hát tévedtem. De igazán nagyot azok tévedtek, akik azt hitték, megbízhatnak mások kutyult italában, s volt, aki ezért az életével fizetett. A film üzenete így aztán most is aktuális: nézzük meg, milyen forrásból származik az, amit megiszunk (megeszünk)...