Most volt a magyar fotográfia napja, és nekem máris eszembe jutott, mostanában milyen iszonyatos mennyiségben gyártjuk a képeket. Mindez nem nagy gond, mert a technika lehetővé teszi, az viszont problémás, ha a több száz, több ezer fotónk között mi magunk sem igazodunk el- régen legalább az az egy-két albumnyi kép megtalálható, fellapozható volt.

Most meg? Azt se tudjuk, mit örökítettünk meg két hete, nem hogy két éve. Pedig a dolog nem is lenne olyan bonyolult, némi rendszert és figyelmet kell vinni a dologba.

Tisztában vagyok vele, hogy ez most olyan, mint ha feltaláltam volna a meleg vizet, de mivel épp elég embert látok, aki nem törődik a képeivel, úgy gondolom, nyugodtan okoskodhatok is. Szóval időközönként vagy végigfotózott események után (buli, nyaralás, akármi) az ember hajlamos a memóriakártyát kivenni a gépből, és átnézni a fotókat. Hiába nagy a gépek felbontása, a kártyákból is jó nagyot veszünk, előfordulhat, hogy évekkel korábbi képek is ott üdülnek rajta.

Szóval én a magam részéről szoktam takarítani, és lementem a képeket. Ám én ebbe igyekszek rendszert vinni. Először is évek szerint rendszerezem a fotókat, adott éven belül külön könyvtára van a különféle egymáshoz kapcsolódó képeknek, és igyekszek kereshető, áttekinthető nevet adni nekik, pl. "2009 Biograd nyaralás". Így azért könnyű áttekinteni a dolgokat. Ha a kártyán több egymástól független esemény képei vannak, nem egyben mentem le hogy "2011 vegyes", hanem rászánom az időt erre a könyvtáras mókára, hosszú távon megtérül a rendszer.

Ahol sokan gondban vagyunk, az nyilván a mobiltelefon galériája, mert ritkán vesszük ki a memóriakártyát, nem nagyon van rendszer a képekben, és mire betelik és kénytelenek vagyunk valamit kezdeni a fotókkal, mert alig lehet áttekinteni a káoszt. Azért igyekezni kell megpróbálni- inkább legyen rendszeresen a mentés mondjuk két havonta, és akkor egy kisebb adaggal kell csak megbirkózni. Az ember néha nagy képernyőn nézve csodálkozik rá, milyen érdekes is lett egy-egy kép, ami felett a telefonban elsiklottunk.

Persze az sokkal gyakoribb, hogy a képeink jelentős részéről kiderül, ócskák, életlenek, rosszul beállítottak, túl sötétek és így tovább. Ilyenkor lenne jó egy kis fegyelem, és az időt rászánva szelektálni kéne a képeket, a használhatatlanok le kellene törölni, mielőtt a merevlemezünket is telerakjuk olyan fotókkal, amiknek jó része sose hiányozna. 

Szóval rendszerezett mentés és szelektálás a kulcsa annak, hogy ne fulladjunk bele a saját érdektelen fotóink áradatába. Ismét csak a régi családi albumokra utalok: talán egy nyaralásról csak négy kép került bele, de azokhoz kötődünk, azok emlékeket idéznek. Ha a mai viszonyokhoz igazodva készítenénk albumokat, akkor egy év alatt összejönne egy ezer oldalas albumszörny. Mi magunk sem lapoznánk végig, nemhogy mások! Bizony a kevesebb néha több, ha azok a képek jól vannak megválogatva.

És mivel csak digitális adatokról van szó, tudjuk, hogy azok elveszhetnek örökre egy hiba után. Ha szelektáltunk, és tudjuk, melyek a legjobb képeink, akkor kiválogatva a tényleg leginkább nekünk kedveseket, el tudjuk menteni egy DVD-re, egy pendrive-ra vagy akárhova. Hogy legalább az a régi fotóalbumnyi képünk biztosan megmaradjon- mert végül úgyis csak az a pár tucatnyi igazán emlékezetes kell, nem pedig több tízezer...