Szórakoztató téma a különféle elektronikus eszközökről írni, ráadásul félévente lehet újrázni, mert mindig megjelenik valami új. Tíz évvel ezelőtt valószínűleg kevesen gondolták, hogy az okostelefonok lesznek az elsőszámú képrögzítő eszközök, szintén a telefonon internetezünk, és e-könyv olvasóval olvasunk, miközben a mini akciókamerákkal rohangálunk a tengerpartra vagy hegyet mászni.

Ám az már ízlés dolga, a sokféle dologból kinek mi vált be a legjobban. Én a saját kedvenceimről szólok, amit nap mint nap használok, nekem éppen ezek vannak használatban- de hogy két év múlva milyen kütyüim lesznek, azt még nem tudom.

Okostelefonból kínai, Android oprendszeres készülékem van. Sok tulajdonságát szeretem, a fényképezőgépe elfogadható, a négymagos processzor is jól működik, az is szimpatikus, hogy memóriakártyával bővíthető. A 4,7 collos kijelző nekem ideális, nem túl nagy, de ezen én már könnyedén tudok böngészni és írni, nem egy blogbejegyzést pötyögtem be rajta. Ami ellene szól, az például a (ma még) gyenge support, illetve az elég közepes teljesítményt nyújtó GPS. Összességében 45 ezer forintért jó kompromisszumnak gondolom, megmondom őszintén, egy telefonra, ami elhagyható, leejthető stb. nem költeném ennek a pénznek a négyszeresét. És aki telefonálás mellett csak Angry Birds-re használja, annak ennél többet butaság is kiadnia. Jelen pillanatban nem érzem sürgetőnek a váltás a most használt modellről, mivel hiába jelennek meg hetetne új Androidos cuccok, nincs egyikben sem olyan plusz, ami miatt le kellene cserélnem a megbízható Jiayu G4T készülékem.

Amióta ezt a telefont használtam, alig nyúlok rendes fényképezőgéphez. Van ugyan kompaktom is, DSLR-em is, egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy magammal vigyem a nagy gépet utazásra. Hiába tudom és látom, ég és föld a képminőség, de mint mindenki, én is a közösségi oldalon osztom meg a legtöbb képemet, és 800-1000 pixel szélességű fotóknál, átlagos amatőr fotósnál egyszerűen alig látszik a különbség. Sokkal fontosabb az, hogy van-e nálunk bármilyen fotógép, elővesszük-e, és képesek vagyunk-e alapszinten komponálni. Ha nem, akkor lehet nálunk a legújabb, legdrágább DSLR is, semmire nem megyünk vele.

Kamerából viszont beruháztam egy kis SJ4000 típusú GoPro klónba. Ez nagyjából 25 ezer forint volt, és én rettentően meg vagyok vele elégedve. Kaptam hozzá rengeteg kiegészítőt, rögzítőt, a vízhatlan tokkal közel 40 méteres mélységben is búvárkodtam már.

A minősége pont jó ahhoz, hogy rövid kis videókat vágják a felvételekből, tudom tenni biciklire is. Szóval nekem nagyon bevált. Vicces, de a GoPro-klón Sj4000-esnek is van már másolata, én Magyarországon kizárólag az utóbbival találkoztam. Lehet, hogy az is jó, de én technikai okokból az eredeti klónhoz ragaszkodtam, külföldről kellett megrendelnem,

Apropó, külföld. Kínából és az Egyesült Királyságból is rendeltem már több dolgot. Engem nem zavar, ha vámot kell fizetnem, ami jár, az jár, nincs semmi gond. De ez némileg meglassítja és megdrágítja a kínai behozatalt, ami persze még így is megérheti. Ha Európán belül rendelek, akkor minden gyorsabb és egyszerűbb, és nem akkora az árkülönbség- ráadásul valahogy úgy érzem, a Kínából érkező dolgokat a Postán mintha tudatosan "parkoltatnák". De vásárolnék én Magyarországon is, pont a fenti akciókamera miatt futottam pár kört, de mivel sehol nem azt árulták, amit kértem, ráadásul a kérdésemre még kissé fölényesen ki is oktattak az egyik helyen (máshol meg teljesen korrekten megbeszéltük a dolgot), inkább nem erőltettem. Bocs, fiúk, nem rajtam múlt.

Böngészésre még régebben vettem egy tabletet. Az egy örök vita, hogy a kicsi, 7 collos vagy inkább 10-es tablet a jó, mindenki eldöntheti magának- nekem jelenleg egyikre sincs szükségbem, a telefont használom netezni. A különféle márkákhoz vallásos érzülettel vonzódóknak egyszerűbb a dolga, ha kedvenc cégük éppen kisebbet hoz ki, akkor az a menő, ha nagyobbat, akkor az. (Igen, az Apple-re gondolok, aminek rajongói eleinte kinevették a kis tableteket, aztán amikor megjelent az iPad mini, dicsérték a céget, amiért a nagy batárok helyett praktikus kis tablettel rukkolt elő. És ugyanez fordítva, amikor megjelent a minden korábbinál nagyobb iPhone 6.) Szerintem egy nagyobb kijelzőjű telefon a kistabletek jelentős részét kényelmesen kiváltja, a nagyobb tableten való filmnézéssel, képböngészéssel viszont nem tud vetélkedni. De igazán az sem hiányzik nekem.

Legújabb kütyüm életem második e-könyv olvasója. Pár év után beadta a kulcsot a régebbi Cool-Er modell, aminek azért voltak bizonyos hibái. Angliából vásároltam egy háttérvilágításos Barnes and Noble Nookot, mellé vettem egy tokot, összességében 28 ezer forint körüli összegre jött ki, és nagyon elégedett vagyok. Az akksi még úgy is sokáig bírja, hogy rendszeresen használom a világítást, a minőség jó, elboldogul a formátumokkal- az extra funkciók pedig sose hoztak lázba. Olvastam már tableten is, laptopon is, telefonon is, de mérete, üzemideje és az eink technológia miatt egyértelmű, hogy a könyvolvasó a tuti választás. Ha valaki vesz, szánja rá azt a pár plusz ezrest, és csakis háttérvilágításosra ruházzon be.

Idehaza persze mindenféle más marhaság is a kezem ügyébe kerül, de ha utazok, akkor most nagyon kompakt kis kütyüszettet tudok összepakolni: okostelefon, minikamera, könyvolvasó. Ezzel a világ elég sok részén el tudok boldogulni, és spórolok például a könyvek vagy nagyobb fényképezőgépek, tablet súlyán. Ami még jobb, hála az egységesítésnek, mind a három cuccnak ugyanolyan töltőcsatlakozása van, tehát bármelyiket tudom tölteni ugyanazzal a töltővel.

De ez csak én vagyok, és simán el tudom képzelni, hogy valaki jobban szereti a tabletet, nincs szüksége olvasóra se mellette, viszont ragaszkodik a DSLR vagy MILC fényképzezőgépének sokkal jobb minőségéhez. Így aztán én azt javaslom, érdemes ismerkedni egy kicsit a lehetőségekkel, mielőtt az ember ész nélkül összevásárolgat mindent.

Bár az árak valamelyest csökkentek, annyira azért nem, hogy 3-4 feleslegesnek bizonyuló kütyüre szórjuk a pénzt, amelyek értéke ráadásul olyan ütemben zuhan használtan, hogy szinte újszerű állapotban is képtelenség őket az eredetihez közeli áron eladni. Bizony, ez egy ilyen játék: ebben a szférában minden újdonság szavatossága csak napokig tart. Az ős iPhone-ok ma nevetségesnek tűnhetnek, pedig anno baromi jók voltak, a csúcstechnikát képviselték. Ha örülünk a gyors fejlődésnek, ami egy névtelen kínai gyártó kis készülékéből is atomtelefont csinál, akkor el kell fogadni ennek ezt az árnyoldalát is. Ráadásul nem minden újdonság válik be úgy, ahogy azt kitalálták, nem biztos, hogy elsőként kell felszállni a trendvonatra. Ésszel vásárolva viszont hosszú időre hűséges és sok örömet nyújtó társakra lelhetünk a kedvenc kütyüinkben, és ilyenkor az se érdekel, hogy mennyit érnek, mert eszünk ágában sincs megválni tőlük.