Nemrég egy kínai lányt láttunk vendégül pár nap erejéig. Hongkongban él, meglehetősen multikulturális környezetben, de azt hiszem, Magyarország még így is egzotikus élmény volt a számára. Igyekeztem a tipikus látványosságok mellett egy kicsit bemutatni neki azt is, hogy élünk mi a mindennapokban. Volt, amit pedig ő szeretett volna megnézni, mert az útikönyve melegen ajánlotta- az például kiderült, hogy a termálfürdők népszerűsítésének megvan az eredménye, ő is látni akart egyet, de amikor megélte, hogy ez összesen fél órányi ücsörgést jelent a meleg vízben, akkor már nem volt annyira elragadtatva.

Amit viszont imádott, az a Magyar Nemzeti Galéria. Bevallom, ezt én is élveztem, azért rengeteg mestermű van ott. Igyekeztem egy kis tárlatvezetést is tartani, hiszen sok alkotót ismerek, de arra előzetesen nem gondoltam, hogy másról is kell meséljek. Az oltárképek kiállításán például számára fura volt, ahogy Jézus keresztrefeszítését hangsúlyozták mindegyiken. Aztán egy másik teremben Káin és Ábel áldozatáról készült képet láttunk, és megkérdezte: kik ezek az emberek és miről szól a kép?

Itt egy pillanatra elgondolkodtam. Komoly kihívás pár perc alatt összefoglalni az Ószövetséget, és elmesélni, pontosan mi rosszat tett Káin, miért nem fogadta szívesen áldozatát az Úr. Főleg úgy, hogy az ember inkább a sztori részét ismeri ennek az egésznek, de nem gyakorló keresztényként az erkölcsi tanulságot gyorsan összefoglalni egy egészen más kultúrkörből érkező embernek nem is olyan könnyű.

Ilyenkor jöhetünk rá, hogy a mi kultúránkat mennyire áthatja a Biblia, akár tetszik, akár nem, akár hívő valaki, akár nem. Igazodási pont, no meg persze számtalan művészeti alkotás témája, inspirálója is mindaz, ami abban a könyvben szerepel. Lehet hozzá pozitívan vagy negatívan viszonyulni- de tudunk hozzá viszonyulni, mert aránylag sokat tudunk róla.

A kínai lány viszont nem. Neki mindez csak egyfajta érdekesség, nagyjából olyan egzotikum, mint a dögerős pálinka, meg a rajongás a meleg gyógyvízben való ücsörgés iránt. Ez önmagában rendben is van, nekem viszont óhatatlanul eszembe jutott, amikor mi egzotikus dologként rajongunk egy kínai filmért, egy japán mangáért, mit értünk belőle? A szimbólumok, a mögöttük levő filozófia nekünk nem hatja át a mindennapjainkat. Sőt, valószínűleg még az alapokkal sem vagyunk tisztában. Szóval értjük egyáltalán azt, amiről azt mondjuk, szeretjük? 

Azt gondolom, a kínai lány a Káinos képet maximum esztétikai szempontból értékelhette, úgy nem tett rá maradandó hatást. A látványosabb dolgok jobban tetszettek neki, akár tudta, miről szól a kép, akár nem. Nyilván sokan mi is úgy vagyunk vele, hogy az ázsiai dolgokból a minél lenyűgözőbb, annál jobb szinten ragadunk meg. (Ezt nyilván azokra értem, akik, mint ahogy én is, csak egy szeletét ismerjük a kultúrájuknak, a művészetüknek, felületes a tudásunk.) És marha nehéz ezen változtatni, hiszen nem ebben nőttünk fel. Szép és izgalmas dolog ez, bizonyítja, milyen sokszínű is tud lenni az emberiség. Persze mit csodálkozok? Sok milliárd emberről, sok-sok felfogásról, gondolkodásmódról, látásmódról, hiedelemvilágról, hagyományrendszerről beszélünk. Remek feladat minél többet felfedezni belőle- de úgyse fogunk a végére jutni sose.

Ettől olyan emberi az egész...