Nemrég írtam arról, mire érdemes figyelni annak, aki magáról készített képeket oszt meg az interneten (itt olvasható a szelfi-gyorstalpaló). A Princess Breanna néven twitterező lány nyilván nem olvasta (miért tette volna, persze?), és feltöltött egy olyan fotót, amin Auschwitzban mosolyog.

Az egyik fontos alapszabályt szegte meg: a szerencsétlen helyzetben, szerencsétlen módon készült képpel akaratlanul provokálta ki az internetes közösség haragját. Valószínűleg a lány és a twittere létezéséről maroknyi ismerősön kívül senki nem tudna, így viszont még én is csámcsoghatok rajta.

Eszem ágában sincs mindenféle erkölcsi tanulságokat levonni, teljesen álszent dolog szemforgató módon beszólogatni valakinek egy efféle fotó miatt. Mert persze, soha, senki nem ereszt el egy morbid, netán tiszteletlen viccet, még véletlenül sem teszünk kaján megjegyzést elhunytakra, nem ásítunk megemlékezéseken, és sose foglaljuk el magunkat vicces cicás videók nézegetésével egy emelkedett hangulatú rendezvényen... Maximum nem örökítjük meg magunkat ebben a szituációban.

Breanna személye éppen ezért nem is érdekes. Mert egyrészt nem követett el semmiféle bűncselekményt, másrészt lássuk be, akármiért is, de elment Auschwitzba, megnézte a koncentrációs tábort. Hogy az ő korosztályának mit jelent ez a hely, mit gondol az ott történtekről, nagy kérdés, hiszen sokuknak még a nagyapja sem élt akkoriban.

Azt viszont látjuk, hogy az internetes közösség hogy működik. Gyakorlatilag létezik egyfajta falkaszellem, ami a cicás videók tömegesen megosztásában és továbbposztolásában éppen úgy tetten érhető, mint most Breanna állandó lealázásában. Vadidegen emberek érzik fontosnak, hogy ők is beszóljanak neki, mint ahogy pár ezren előtte már megtették. Elég lett volna egy ember, aki megemlíti, hogy neki nem tetszik a kép.

Ám ahogy a tegnapelőtti cicás videóra sem emlékszünk, úgy Breanna hirtelen jött hírneve is gyorsan erodálódik majd. Az ismertség manapság inkább csak napokban és percekben mérhető. Lehet, hogy pár év múlva itt-ott még láthatja a saját mosolygós arcát a minden idők legrosszabb szelfijeit gyűjtő válogatásokban- feltéve, hogy akkor még egyáltalán foglalkozik valaki ezzel a most divatos műfajjal.

A kommentelők pedig a következő szelfi-bűnöző felbukkanásáig megoszthatnak még pár humoros videót, illetve felhívást beteg gyerekeknek szánt pénz gyűjtéséről, tehát a maguk részéről kifogástalan életet élnek az interneten. A rosszakat megbüntetik, a jókat lájkolják, és gondoskodnak mások kulturált szórakozásáról. Az élet szép, és ők is példaértékűen viselkednek. Ők teljes joggal készíthetnének mosolygós szelfit magukról, ahogy a monitor előtt ülnek... Kár, hogy pont a szélsőségekre vevő falkaszellem miatt ennek nem lesz annyi lájkolója, mint ahogy beszólást Breanna kapott. Szóval az élet mégsem szép, inkább csak igazságtalan az ilyen nagyon rendes emberek számára, és az ezen érzett jogos harag tüzeli fel őket annyira, hogy a következő illetlen szelfit feltöltő tininek is jól megmondják a magukét.

Tanulság? Az nincs. Maximum annyi, hogy emberek vagyunk, a saját gyarlóságainkkal együtt, és éppen ezért mások hibájának kipécézésekor gondolhatunk arra is, mi is elkövettük a sajátjainkat.