Ha valaki Hawaii államban nő fel, akkor életének szerves része a kapcsolat a tengerrel. Sarah Lee is állandóan a víz partján vagy a vízben volt, és innen már csak egy ugrás volt az, hogy fotóművészként is víz alatti képeivel alapozta meg hírnevét. A hullámok alatt dolgozva mindig van egy adag véletlen abban, hogy fog festeni a végső kép, hiszen folyamatosan mozognak a hullámok és a modellek is. Ám Sarah valószínűleg rutinjának köszönhetően jó érzékkel találja meg a megfelelő helyzeteket, mint azt az alábbi képek is bizonyítják.

Sarah Lee Photography

A Bahamákon élő fotóművész, Elena Kalis különleges hangulatú víz alatti képsorozata azt mutatja be, hogy lánya, Sacha mennyire kötődik a tengerhez. Az alkotó elmondása szerint Sacha előbb tanult meg úszni, mint járni, ezért mozog ennyire természetesen a felszín alatt, ahol igazán elemében érzi magát.

További képek: Elena Kalis Facebook oldala

Az új iPhone 6-ért is sorban álltak a rajongók, gyorsan el is fogyott az első készlet. Hogy ez a tudatos stratégia része-e vagy sem, szinte mindegy. Ami tény, életünk részévé vált, hogy odafigyeljünk arra, amikor megjelenik egy új telefon- természetesen ha menő márkáról van szó.

Már régen messze van az az idő, amikor egy ilyen készülék csak az alapfunkciókról szólt. Legyintettünk, "minek bele az a sok úri hívság, nekem csak telefonálni kell, még az SMS is hidegen hagy". Most meg már azon megy a találgatás, elég-e egy 8 megapixeles fényképezőgép, biztonságos-e az ujjlenyomat-leolvasó és így tovább.

És nézzünk vele szembe, az okostelefonos-tabletes világ bizony nem csak technikai szempontból értelmezhető változást hozott az életünkbe. Nagyon is rányomta a bélyegét például a fotózás és a fotónézegetés területére. Egyrészt sokkal több kép készül, míg régen egy családi fotóalbumnak nem csak valóságban volt súlya, eszmei értéke is más volt: évek alatt jött össze 20-30-100 elfogadható kép, és ez is bőven elég volt ahhoz, hogy emlékeket idézve jó legyen átlapozni.

Manapság egy nyaralás egy napján kattintunk ennyiszer, és az már csak az egyén visszafogottságán múlik, a sok képből mennyi kerül fel az internetre. Az emberek nem lettek különösebben jobb fotósok, és nem lettek kritikusabbak sem a saját képeikkel, így aztán a képdömping jelentős része feledhető. Mivel egyre többször nyúlunk a telefonjainkhoz, így aztán azok korlátai is befolyásolják, milyen képek készíthetőek. Hiába van sok háztartásban minőségi cserélhető objektíves gép, már a nyaralásra sem feltétlenül cipeljük magunkkal. Így aztán gyakran születnek egy kaptafára készült fotók, és a középszer vált az uralkodóvá.

Ez pedig azt hozta magával, hogy a sok, jellemzően átlagos kép miatt a fotófogyasztók is villámgyorsan lapoznak át a megosztott tartalmakon. Ráadásul sokan nézik ezeket a telefonok kis képernyőin, tehát valami nagy és színes témának kell a képen lennie, ha azt akarjuk, hogy barátaink fél másodpercnél több ideig nézzék azt. Ez nyilván visszahat a mi fotózási és megosztási szokásainkra, inkább választunk látványos és egyértelmű dolgokat fotótémaként: tengerparti naplementét, egy korsó frissen csapolt sört, boldogan vigyorgó gyereket. 

Szóval hiába készül sokkal több kép, mint régen, mégis néha úgy érezhetjük, nem lett változatosabb a fotók világa. Pedig bizony megosztanak ám igazi gyöngyszemeket, csak nagy kijelzőn kéne nézni... Érdemes olyan csoportok, oldalak hírfolyamát követni, ahol téma szerint rendezett, jobban megválogatott fotóanyag látható, ha valami inspiráló képre vágyunk. A gond az, hogy a mobiltelefonon mindig sietve futjuk át a dolgokat, gyakran csak 1-2 percre állunk meg internetezni, szóval az életmódunk sem segít a szűrésben. És ki az, aki este otthon, nyugodtan nagyobb monitoron akarja megnézegetni a reggel még csak bélyegmozin látott képet, videót?

Ebben semmi panaszkodás nincs, az ember ahhoz a körülményekhez alkalmazkodik, amik éppen körülveszik. Tragédia nem történt, most így működünk, ám a technológia változásai miatt lehet ez máshogy is. Visszatérve az új telefonokra, ahogy egyre jobbak lesznek a kamerák, és ezekkel is egyre jobb képeket lehet majd készíteni, könnyen lehet, az instagram gyorsan bevethető szűrőire alapozó modelljének villámsebességgel leáldozik, hiszen pont az eredeti, jól sikerült, minőségi képek megosztása lesz a trend. A nagy, hagyományos gépek végképp otthon maradnak, mert már alig marad el a telefonos kamerák minősége tőlük, és mivel úgyis csak kis kijelzőkön nézegetik őket, teljesen felesleges az érzékelők méretén lovagolni, például.

De ez csak a közeli jövő, és ki tudja, mi lesz még pár év múlva? Elképzelésem nincs, simán lehet, hogy a képeket felváltják a rövid videók, vagy jön valami valódi újdonság, és tele leszünk háromdimenziós fotókkal, ki tudja. Nincs mese, izgalmas dolgok előtt állunk. Ám a trendek mindig lassan bontakoznak ki, éppen ezért számomra teljesen értelmezhetetlen a sorbanállás a boltok előtt. Egy fél év múlva már többet látunk, változnak-e a trendek, és aki akar, még nyugodtan igazodhat azokhoz. Annyira azért még nem gyorsult fel a világ, hogy plusz mínusz egy hét annyit számítana...

A rajongólét természetesen egészen más tészta, és most ők biztos nagyon boldogok, ha kezükben lehet a vágyott új modell. Milyen jó is a mi korunkban élni, amikor csak pár száz dolláron és némi türelmes várakozáson múlik valaki öröme, lelki békéje...

Most volt a magyar fotográfia napja, és nekem máris eszembe jutott, mostanában milyen iszonyatos mennyiségben gyártjuk a képeket. Mindez nem nagy gond, mert a technika lehetővé teszi, az viszont problémás, ha a több száz, több ezer fotónk között mi magunk sem igazodunk el- régen legalább az az egy-két albumnyi kép megtalálható, fellapozható volt.

Most meg? Azt se tudjuk, mit örökítettünk meg két hete, nem hogy két éve. Pedig a dolog nem is lenne olyan bonyolult, némi rendszert és figyelmet kell vinni a dologba.

Tisztában vagyok vele, hogy ez most olyan, mint ha feltaláltam volna a meleg vizet, de mivel épp elég embert látok, aki nem törődik a képeivel, úgy gondolom, nyugodtan okoskodhatok is. Szóval időközönként vagy végigfotózott események után (buli, nyaralás, akármi) az ember hajlamos a memóriakártyát kivenni a gépből, és átnézni a fotókat. Hiába nagy a gépek felbontása, a kártyákból is jó nagyot veszünk, előfordulhat, hogy évekkel korábbi képek is ott üdülnek rajta.

Szóval én a magam részéről szoktam takarítani, és lementem a képeket. Ám én ebbe igyekszek rendszert vinni. Először is évek szerint rendszerezem a fotókat, adott éven belül külön könyvtára van a különféle egymáshoz kapcsolódó képeknek, és igyekszek kereshető, áttekinthető nevet adni nekik, pl. "2009 Biograd nyaralás". Így azért könnyű áttekinteni a dolgokat. Ha a kártyán több egymástól független esemény képei vannak, nem egyben mentem le hogy "2011 vegyes", hanem rászánom az időt erre a könyvtáras mókára, hosszú távon megtérül a rendszer.

Ahol sokan gondban vagyunk, az nyilván a mobiltelefon galériája, mert ritkán vesszük ki a memóriakártyát, nem nagyon van rendszer a képekben, és mire betelik és kénytelenek vagyunk valamit kezdeni a fotókkal, mert alig lehet áttekinteni a káoszt. Azért igyekezni kell megpróbálni- inkább legyen rendszeresen a mentés mondjuk két havonta, és akkor egy kisebb adaggal kell csak megbirkózni. Az ember néha nagy képernyőn nézve csodálkozik rá, milyen érdekes is lett egy-egy kép, ami felett a telefonban elsiklottunk.

Persze az sokkal gyakoribb, hogy a képeink jelentős részéről kiderül, ócskák, életlenek, rosszul beállítottak, túl sötétek és így tovább. Ilyenkor lenne jó egy kis fegyelem, és az időt rászánva szelektálni kéne a képeket, a használhatatlanok le kellene törölni, mielőtt a merevlemezünket is telerakjuk olyan fotókkal, amiknek jó része sose hiányozna. 

Szóval rendszerezett mentés és szelektálás a kulcsa annak, hogy ne fulladjunk bele a saját érdektelen fotóink áradatába. Ismét csak a régi családi albumokra utalok: talán egy nyaralásról csak négy kép került bele, de azokhoz kötődünk, azok emlékeket idéznek. Ha a mai viszonyokhoz igazodva készítenénk albumokat, akkor egy év alatt összejönne egy ezer oldalas albumszörny. Mi magunk sem lapoznánk végig, nemhogy mások! Bizony a kevesebb néha több, ha azok a képek jól vannak megválogatva.

És mivel csak digitális adatokról van szó, tudjuk, hogy azok elveszhetnek örökre egy hiba után. Ha szelektáltunk, és tudjuk, melyek a legjobb képeink, akkor kiválogatva a tényleg leginkább nekünk kedveseket, el tudjuk menteni egy DVD-re, egy pendrive-ra vagy akárhova. Hogy legalább az a régi fotóalbumnyi képünk biztosan megmaradjon- mert végül úgyis csak az a pár tucatnyi igazán emlékezetes kell, nem pedig több tízezer...

Ma már kevés, ha valaki kattint egy kedves fotó erdei séta közben egy, a távolban elsuhanó állatról: többet akarunk, többre vágyunk ha egy képet megnézünk. A természetfotózás is olyan lett, mint az ismeretterjesztő filmek világa, akciót mutatnak be, egészen az élőlények közelébe férkőznek ennek a műfajnak a legjobbjai.

Valóban fantasztikusak a képek, de némelyiken elgondolkodhat a néző. Vajon mennyi ideig kell lesben hasalni, amíg ilyen különleges pillanatot elcsíp a fotós? Milyen szerencse kell ahhoz, hogy épp áldozatát lenyelő ragadozóról lehessen portrét készíteni? Elfogadható-e, hogy csalival a felszín közelébe csalogatott cetcápa szerepeljen egy igazi természetfotón? Komoly kérdések ezek, és nehéz megválaszolni őket.

Most már ebben a műfajban is komoly pénzek vannak, és sajnos van rá példa, hogy valaki etikátlan módszereket vet be a győzelem érdekében. Egészen komoly versenyekről is zártak már ki jó helyezést elért fotókat, amikor utólag kiderült, nem a szabályokat betartva készültek a látványos felvételek, hanem mondjuk idomított állat szerepelt rajtuk. És bizonyára vannak olyan alkotók is, akik nem buknak le, mert ügyesebben csinálják.

Kérdés, kell-e nekünk, nézőknek ezzel foglalkozni, vagy meghagyhatjuk ezt a természetfotósok belső ügyének? Azt gondolom, laikusként végső soron különleges állatokat, növényeket láthatunk remekül elkészített képeken, és amíg nem kitömött állatokról van szó, addig nekünk nem kell a kép készítésének módját boncolgatni, a különféle módszereket felháborodni. A szakmai elemzést majd elvégzik az illetékesek, és persze nekik kell választ adni arra, hogy egyedisége ellenére helye van-e komoly versenyen egy "valahogy" telefonra szert tevő és azt nyomogató majomról készült fotónak?

Mert azt le kell szögezni, még a valamilyen ügyes trükköt (akár etikust, akár etikátlant) bevető fotósok is nagyon keményen megdolgoznak egy igazán jó képért, rengeteget terveznek, lest építenek, különböző elektronikus eszközöket fejlesztenek, kitalálják a szituációt, az etetett cápáktól centikre úsznak és így tovább. 

Ezek után jöjjön néhány kép az idei Wildlife Photographer of the Year verseny döntősei közül, ízelítőként arról, hol tart most a műfaj.