Egy kis okoskodás a mostanában divatos műfajról, nem profi szemszögből, hanem inkább gyakorlatias amatőr meglátásait összegezve.

Pár szót szeretnék arról szólni, hogy nem igazán értem, miért haragszanak sokan a szelfi műfajára. Az önarckép nem az okostelefonokkal jelent meg, évszázadokkal ezelőtt is születtek ilyen festmények, és már a fotózás kezdeteitől készültek olyan fotók, ahol az alkotó saját magát örökítette meg. A mostanában nagyon felkapott, halála után híressé vált nevelőnő, Vivian Maier is nagyon jó kis önarcképeket készített- ez is egyfajta szelfi, mégis elismerést vált ki.

Szóval soha nem azzal van a baj, hogy mi a téma, a gond általában az, hogy borzalmasan sikerül a megvalósítás. No meg azzal, hogy ha számolatlanul készíti és osztja meg a közepes vagy gyatra szelfiket valaki. Azért mert a gépeink már egy telefonban is jó minőségű képet produkálnak, még nem kell esztelennek lenni, mert a fényképezőgép soha nem komponál helyettünk.

Bár szeretnék sokan hinni, a szelfi az valami nagyon laza, fésületlen műfaj, aminek árt az, ha túlságosan meg van tervezve, maradjunk annyiban, a legjobb ilyen fotók készítői valószínűleg nagyon is tudatosan alkottak. A memóriakártya rettentő sok képet elbír, de temérdek rosszból még nem adódik össze egy jó szelfi, sőt... Ne féljünk kitalálni, mikor, hol, hogyan akarunk szelfit készíteni, és a végeredmény is jobb lesz.

Először térjünk ki a helyszínválasztásra! Az egyik legszánalmasabb dolog, amikor a magát csajosan vagánynak gondoló fiatal lány nem figyel rá, hogy a szexis szelfi hátterébe belelóg egy vécécsésze. Ahol belefuthatunk ilyen gondokba, inkább ne is fotózzunk, keressünk egy normálisabb helyszínt, aminek a háttere nem gáz. Lehet nagyon ütős táj előtt szelfit készíteni, vagy egy semlegesebb helyen- ennek megfelelően hagyjunk neki nagyobb teret. Kerüljük az irritáló helyzeteket és helyszíneket, mert nagyon kellemetlen, ha tucatszámra kap valaki anyázást egy balesetnél, temetésen vagy kórházban készült vigyorgós szelfiért, de azért is kapni szokás pár beszólást, ha valaki vezetés közben magát fotózgatja.

Nem árt, ha tisztában vagyunk vele, a fotózás még a szelfikészítés esetén is a fényről szól. Lehet éppen nappal szemben fotózni, ha nem zavar, hogy az arc sötétben marad, sőt, pont ez az alkotó célja, de ha látszani szeretnénk, figyeljünk rá, honnan kap fényt az arcunk. Ám ilyenkor arra is ügyeljünk, ne maga a kamera árnyékolja be az arcunkat. 

A fényképezőgép objektívja előtt szinte mindannyian "viselkedni" kezdünk, csak az elcsípett pillanatképeken vagyunk természetesek, de ez a helyzet a szelfi készítésének módjából adódóan önarcképnél kizárt. (Persze az elkapott pillanatainkon is vághatunk röhejes arcon, tehát nem garantált, hogy az úgy készült fotókon tetszünk magunknak.) Mégis, ha lehet, inkább próbáljunk semleges, normális arckifejezést felvenni. Az erőltetett vidámkodás sokszor inkább bénának fog tűnni, amivel pedig nagyon lukra lehet futni, az a szexisnak szánt csücsörítés. Nem én vagyok az első, aki elmondja, hogy a gondosan sminkelt, profi fotósok kamerája előtt pózoló sztárok, akikről egy sorozatban száz fotó készül, amiből egy jól sikerültet választanak ki, szelfizve ugyanúgy tudnának bénán kinézni.

Ha már szóba került, megemlíteném azt a fontos alapszabályt, hogy egy fotó nem fotó. Ha van időnk és lehetőségünk, tessék legalább 3-4-5 képet készíteni, és ezek közül kiválasztani a legjobban sikerültet. Főleg akkor kell ezzel a módszerrel élni, ha nincs időnk a képeket elemezni, és aztán a helyszínen még további képeket készíteni, mert utólag aztán már kár keseregni, miért nem készült egy másik fotó, ami nem életlen, amin nem lóg be a képbe egy mogorva nagybácsi és így tovább.

Ám például az okostelefonokra fel lehet telepíteni képszerkesztőket, szóval ha nincs más megoldás, le is vághatjuk a fotóról a nem tetsző részleteket. Persze bánjunk csínján az utólagos módosításokkal, egy pillanat alatt ki lehet szúrni, ha valaki csak úgy összerakosgatta a képet, álomautót vagy egy sztár kivágott képét tette a sajátja mellé, netán hozzá nem értő módon karcsúsította magát.

A legfontosabb alapszabály pedig szerintem az, hogy a posztolás előtt nézzük meg jól a képet. Semmi nem lehet olyan rettentően fontos, hogy ne várhassunk fél órát, vagy neadjisten egy napot a szelfi megosztására. Aztán ha a kis kijelzőn, erős napsütésben nem látjuk rendesen, milyen ciki a fotónk, másnapra rajtunk fog röhögni az összes ismerősünk, kis szerencsével pedig az internetet is bejárja a fotó. Erre a népszerűségre pedig egyik szelfiző sem vágyik.

Eleve jó tudni azt, hogy nem lesz senki sokkal népszerűbb attól, hogy jól-rosszul sikerült szelfijeivel árasztja el a Facebookot. Inkább ritkábban osszunk meg képet, de azok legyenek jók, olyanok, amire később is büszkék leszünk. Mesteri szelfit készíteni nem könnyű, tudás és szerencse is kell hozzá, de elfogadható képet lőni azért nem akkora tudomány, ha betartjuk ezt a pár alapszabályt.

Így is lehet családi képeket készíteni...

Szívesen kísérleteznek a tükrökkel a fotósok, amiből néha meghökkentő, különös végeredmény születik.

Nincsenek csodák: az imguron találtam egy remek kis képösszeállítást arról, milyen fotók szolgáltak a pin-up poszterek grafikáinak alapjául. A lefotózott lányok alakját az ügyes rajzoló némileg módosította, dögösebbé tette, természetesen más környezetbe helyezte őket a műterem helyett, és aztán már csak színezni kellett.

Persze meg kell jegyezni, a grafikák esetén senki nem gondolta azt, hogy ezek fotók, tehát új valóságot teremtettek, nem pedig meghamisítottak egy képet. A mai PS-trükkökkel az a baj, hogy az eredeti képeket durván retusálják, de erre sehol nincs utalás, így sokan azt hihetik, a sztárok még százéves korukban is sima bőrrel és kifogástalan alakkal pózolnak a kamerának. Így aztán a lenti pin-up sorozaton senki nem ütődik meg, inkább csak érdeklődve tanulmányozzuk a régiek kreativitását, míg a mostani PS-mesterek munkáinak lelepleződésekor kitör a botrány. Okkal...

Ha van, amit kedvelek a mobilos fotózásban, az annak az élménye, hogy mindig ott van nálam, és amint megtetszik, lövök is egy képet. Jó dolog például ugyanarról a témáról több egymást követő napon fotót készíteni, mert néha érdekes egymás mellett látni, hogyan változik egy tengeri naplemente.

Persze könnyen veszi rá az ember egy ilyen téma megörökítésére: némileg giccses, de ha ott vagy és saját szemeddel látod, megunhatatlan...