A tahó kommentek miatt lázongó celebek ügyét több helyen igyekeznek körbejárni (az Origo például itt írt róla), de egy-két tényezőt sokan elfelejtenek az elemezgetés közben.

Először is annyit le kell szögezni, hogy az igazi bunkóságra nincs felmentés. Amikor valaki csak úgy passzióból vagy haragból sérteget vagy mocskolódik, az teljesen elfogadhatatlan. Ilyenkor tényleg el lehet gondolkodni azon, magának a kommentelőnek milyen problémái vannak az életben, amit így kell levezetnie. Olyan is van, hogy valakinek tényleg személyes konfliktusai voltak adott emberrel, és azért követi a celeb minden lépését, hogy gyűlölködhessen egy kicsit. Nem kell, hogy valós ismeretségről legyen szó; egy bolond küld egy virágot a tévébe a kis kedvencének, ám választ nem kap, és úgy érzi, "megsértették az érzéseit", akkor rajongóból gyorsan ellenséggé válik. Van ilyen.

Néha van egy kis keveredés mellesleg, amikor teljesen racionális "én nem kedvelem" kommenteket kevernek a vérbő alázásokkal. Szintén az Origón van egy cikksorozat a képernyőn mostanában nem látott emberekről, és akad, aki tényleg nem hiányzik, mert akkor sem volt átütő egyéniség, most meg már tényleg alig emlékszünk rá. Ha valaki ennyit pötyög be, az nem feltétlenül sértegetni akar, hanem tényt állapít meg. Ez van, így érzi. Máskor előfordul, hogy tényleg korrigálnak az emberek, vagy rámutatnak egy hibára, és ezt is lehet beszólásként értékelni- de azért van különbség. Szóval ezeket a kommenteket nem kellene a gyűlölködéssel egy kalap alá venni.

Ám tény, celebeknél nem a szakmai alapú kritika a jellemző. És van itt egy kulcsmomentum, amiről kevesen beszélnek! Celebeket emlegetek, az Origo cikkében említik Tóth Verát, Frei Tamást, Hevesi Krisztát, akik elvileg ilyen-olyan szakmában tevékenykednek. De őket igen gyakran egy kalap alá veszik a VV Akárki típusú "celebekkel", akik léte kizárólag a tévés megjelenések idejére értelmezhető. Utóbbiak olyan figurák, akik egyfajta kommentmágnesként magukra vonják a gyűlölködők indulatát, és erre a televíziók is rájátszanak, előszeretettel kreálnak belőlük utálatos figurákat.

Ám mit lát a beszólóművész? Ezek a percemberek pont olyasmi módon jelennek meg, mint azok, akik valamit esetleg letesznek az asztalra. Fél perc a Fókuszban, nyaralós kép a Facebookon, egy-két megosztott idézet, mittudomén. Aki beszól Tóth Verának, az annak a celebségnek szól be, ami egy tehetséges énekesnőből csak pont a tehetséget nem mutatja meg. Ha valaki sose figyel oda a zenéjére, akkor kapásból ugrik: mit keres a képernyőn annyiszor ez a nő, akinél számtalan csinosabb akad? Könnyen lehet mocskolni Frei Tamást, hiszen csak annyit látnak, utazgat és posztolgat. "Na majd én jól megmondom neki a magamét!" - tulajdonképpen a beszólogató ahhoz alkalmazkodik, amit lát.

A mai felületes megjelenések mellett teljesen mindegy, ki az adott ember és mit ért el, ebből a nézők egy részének semmi nem jön és nem is jöhet át! És szinte biztos vagyok benne, amint egy interjú kicsit bővebb, az első bekezdésnél az emberek egy része nem jut tovább, mert nem szokták meg, hogy az interneten lehet értelmeseket olvasni, és azokon el is lehet gondolkodni. Instagramképekre és fél perces celebriportokra vagyunk berendezkedve.

A celebesedési folyamat része az, hogy egy idő után senkinek sem látszik a szakmai múltja, az életútja, kutyát nem érdekli, hány évet ölt bele valamilyen munkába és így tovább. Egy kalap alá vehető Einstein és VV Ugribugri, mind a kettőről csak egy kép jut az eszünkbe, amin a nyelvüket nyújtogatják. A cikkben megszólaló Hevesi Kriszta FB-oldalán olyan fotók vannak, mint egy glammodellén- most őszintén, ha csak ennyit látunk valakiből, eszünkbe jut, hogy mi lehet a szakmája, abban milyen szintet ért el? Pedig mindez teljesen független attól, hogy egy kötetlenebb közösségi oldalon milyen összképet mutat magáról- tűnhet úgy, hogy sportos, vagány, laza, bulis vagy mittudomén, de az tuti, hogy a valóságban valami egészen más személyiség, mint amit ezek alapján gondolunk róla. Mint ahogy a különféle műsorokban szerepet vállaló emberek, akik gond nélkül csinálnak magukból hülyét egy kis reflektorfényért, miért várnak csodát? Elmegy valaki a Celeb vagyok, ments ki innenbe, és reméli, hogy ezek után szakmai alapon ítélik meg? 

Közösen alakítottuk ki a világot úgy, hogy manapság az életünk képfalásról szól. Ami hosszabb egy sornál, nem nagyon olvasuk el, ami több időt igényel egy szempillantásnál, azzal nem törődünk. (Elnézést kérek azoktól, akik nem így működnek, de szerintem nem is róluk szólnak a gyűlöletkommentes írások.) Kényelmes dolog ez, hiszen napi 1-2 csücsörítős vagy bölcselkedős fotóval letudható a kötelező jelenlét a közösségi oldalakon, de ennek a felületessségnek ára van: ugyanilyen felületes, csak épp rosszindulatú kommenteket generál.

Ha valaki ritkábban, de hosszabb írásokat posztolna, akkor kétségtelenül kockáztatná, hogy esetleg kevésbé pörögne a neve, ám a másik fele az, hogy egy ilyen alá beszúrt "jajjderondavagy" beszólás óhatatlanul a kommentelőt tenné nevetségessé, nem a célpontot. Ha már Frei Tamás szóba került: nyilván vannak mocskolódások nála is, ám igen gyakori az értelmes bejegyzéshez fűzött értelmes komment is, és neki még az is sikerült, hogy sok embert érjen el. Igenis létezik értékelhető jelenlét is egy közösségi oldalon, és szerintem sokat jelenthet az, ha valaki a pár beszólás mellé számtalan megerősítő, támogató hozzászólást is kap. De egy pucsítós képhez nehéz építő jelleggel hozzászólni.

Szóval mindenki eldöntheti magának, mit szeretne: olcsó népszerűséget vagy kisebb, de értőbb rajongótábort? De az úgy biztos nem megy, hogy beállunk a percemberek közé, ám elvárjuk, hogy a sok új követő közt ne legyenek szélsőséges figurák. Mindig voltak, mindig lesznek, csak most épp ezerszer könnyebben megmutathatják magukat egy celeb farvizén...