Tegnap lett volna 85 esztendős a roppant fiatalon elhunyt színészlegenda.

James Dean arcára valószínűleg örökre emlékeznek azok, akik valaha látták valamelyik filmjét. A fiatal lázadó, a gyorsaság szerelmese, aki egy autóbaleset következtében vesztette életét, és akinek pár jelentéktelen tévés szerep mellett összesen három komoly filmje volt- három alakítás, amiből kettő is posztumusz Oscar-jelölést hozott neki.

Bevallom, ahogy utánaolvastam, még engem is meglepett, tulajdonképpen milyen rövidke karrier adatott neki. Először egy Pepsi reklámban lépett a kamerák elé, aztán jöttek a híres szerepek, de még a filmek bemutatóját se érte meg. Persze mit csodálkozok, hiszen 24 évesen hunyt el... A korai halál is része a legendának, természetesen, ám nagyon sokan megnézték volna, milyen filmeket tartogat neki a jövő.

Érdekes, hogy a különleges egyéniségéről is ismert James Dean esetében annak ellenére életműről beszélünk, hogy más ennyi idő alatt meg sem tudja magát mutatni, nemhogy kibontakozna. És persze mindmáig pletykák és találgatások lengik körül az alakját a különféle kapcsolatairól vagy magáról a halálos balesetről. Mintha az emberek nem vennének tudomást arról, hogy hat évtizede nincs az élők sorában- talán erről ismerszik meg az igazi legenda.

Ma lenne 67 éves John Belushi, a Blues Brothers sztárja, aki fiatalon, alig 33 évesen hunyt el, miután túladagolta magának a kokaint és a heroint.

Belushi nem akármilyen figura lehetett a valóságban se, a filmekben pedig rögtön magára vonta a figyelmet. Az albán származású humorista és színész 1975-től a Saturday Night Live műsorban működött közre, ekkortól lett ismert arc. A Party zónában nagyon karakteres mellékszerepe volt, a legismertebb alakítását pedig a Blues Brothersben nyújtotta.

Iszonyú energia áradt belőle, állítólag az életben is ezerrel pörgött. Bizonyára még jutott volna neki pár remek szerep, ha nem hal meg olyan korán. A tragédiája csak egy példa volt a sok közül, a kábítószer rabjává vált hírességek milyen értelmetlenül halnak meg.

Tudom én, ez a világ, ez az életmód nem nagyon érthető meg kívülállóként szemlélve. De azt gondolom, valahol, valaki mindig van, aki először megkínál egy fiatal színészt, zenészt anyaggal. Mindig lennie kellene olyannak is, aki látja, mi folyik, és megpróbál tenni ellene.  Itt volt egy pokolian tehetséges fickó, akit senki nem tudott visszahúzni a szakadék széléről.

Elhiszem, hogy intenzív életet élt, és az is nyilvánvaló, könnyen megszédül egy híresség. De kell, hogy legyen egy közeg, ami tolerálja a kábítószerezést (vagy az állandó lerészegedést, ami nem jobb kicsit sem), és aminek nincs válasza, megoldása a függőségekre. Amíg valaki népszerű, hozza a pénzt, mindent elnéznek, aztán ha beüt a baj, lehet drámai megemlékezéseket írni, jöhetnek életrajzi filmek, és így tovább. Még holtan is megvan a maga értéke nem kevés sztárnak.

Ám az élet lenne az igazi érték, és én nem tudom elfogadni azt a szemléletet, ami a celeblét normális velejárójának tartja az ilyen értelmetlen halált. Le kell szögezni, a kábítószer rossz, ahogy az alkoholizmus is rossz. És az sem elég, ha John Belushi halálán kesergünk, mert azok félrecsúszott életéért is kár, akik nem híres színészek, énekesek, csak egyszerű, jobb sorsra érdemes emberek. Belushi csak egy példa, akire gondolva megpróbálhatunk közbelépni, amikor valakinek láthatóan problémái vannak. Nem erkölcscsőszként papolok, egyszerűen csak úgy gondolom, ami árt, az ellen tenni kell. A megoldást én sem tudom, de ha belenézek a Blues Brothersbe, és aztán belefutok a halovány, John Belushi nélküli folytatásba, nagyon fájóan érződik, mit is veszítettünk. Hát ezért írtam erről a témáról is az emlékét idézve, mert ez sokkal többeket érint egy-egy hírességnél.

Ma ünnepli 66. születésnapját Richard Dean Anderson, az elsősorban televíziós sorozatokból ismert színész.

Több mint egy évtizedet húzott le a Csillagkapu sorozatban és annak spin offjaiban mint Jack O'Neill tábornok. A geekek körében igencsak népszerű sci fi-t ma is gyakran ismétlik a televíziók, és talán a fiatalabbak Richard Dean Andersont onnan ismerik leginkább.

Ám a nyolcvanas évek közepén indult az a sorozat, ami őt igazi sztárrá tette: a MacGyver címszerepében egy olyan ügynököt alakított, aki bármilyen nehéz helyzetből kivágta magát, mert olyan zseniálisan tudott hétköznapi tárgyakból mindenféle csúcscuccot barkácsolni.

MacGyver mémmé is vált, ami nem is csoda. A sorozat ritka szórakoztató volt, mert amikor a mérnöki zseni rágógumiból és csillagszóróból plasztikbombát csinál, vagy egy bambusz kerítésből és pár lepedőből repülőt, akkor arra mindenki felkapta a fejét. Szóval önálló kifejezéssé vált a "MacGyverkedés", ami még ma is használatos bizonyos körökben, pedig a sorozatnak több mint 20 éve ment le az utolsó epizódja. Ráadásul a főhős nem csak a kütyükkel boldogult, a csajozásnak is mestere volt, tehát minden geek, aki szívtipró mérnökzseni kalandorrá akart válni, titkon odáig volt érte. És persze azok a nők is, akiknek imponált a keményöklű ám figyelmes, nőkkel roppant udvarias fickó, aki simán megszerelné otthon az elromlott vízcsapot is.

A sorozat készítőinek persze óvatosnak kellett lennie, mert nem akartak bűnözőknek ötletet adni, hogyan lehet fillérekből bombát csinálni. Így aztán amikor próbálták reprodukálni a trükköket, a csodálatos meneküléseket, akkor azért jellemzően kiderült, azok csak filmen működnek. Ott viszont nagyon is! Azért aki koporsóba beépített fából faragott jetskivel tud elmenekülni egy szorult helyzetből, igazi legenda...

Ma hatvan éves Mel Gibson, a meglehetősen vegyes megítélésű színész-rendező.

Nem könnyű hová tenni az Egyesült Államokban született, de ifjúkorát Ausztráliában töltő sztár karrierjét. Egészen fiatalon, 23 évesen két fontos szerepet is megkapott: a Tim miatt színészi teljesítményét ismerték el, a Mad Max címszerepében pedig legenda lett.

A Gallopoli miatt is díjazott Gibson a nyolcvanas évektől Amerikában hódította meg a mozivásznakat. Ikonikus szerepe volt Riggs nyomozó a Halálos fegyver sorozatban, ezeket a filmeket ma is rendszeresen ismétlik a televíziók. A szórakoztató akciódús krimik között kevés jobban sikerült darab készült, és ebben bizony jelentős része volt a két főszerepet alakító Gibsonnak és Danny Glovernek.

A kilencvenes évektől rendez, Az arc nélküli ember után jött a Rettenthetetlen, aminek főszereplőjeként is nagyot alakított, rendezőként pedig Oscar-díjjal jutalmazták.

A passió kapcsán már fellángoltak a viták. Mel Gibson az utóbbi évtizedben botrányokba keveredett, különféle megszólalásai miatt kritikák kereszttüzébe került, és nem sok lehetőséget kapott Hollywoodban. Legutoljára A feláldozhatók harmadik részében láthattuk vagy a Machete gyilkolban. Bizonyára elég furcsa fickó lehet, beszél is hülyeségeket, ám azt azért nehéz vitatni, hogy színészként, rendezőként is igazolta már tehetségét. Hogy hatvanon túl mi lesz vele, talán már nem csak rajta múlik, de elsősorban azért neki kéne bizonyítania, hogy nem őrült meg még teljesen...

Tavaly ezen a napon az akkor harminc esztendős Scarlett Johanssonról írtam pár sort, ezért idén -bármennyire is lenne hozzá kedvem ahhoz hogy ismét őt ünnepeljem- másik szülinapost választottam november 22-re. 

Jamie Lee Curtis 1958-ban született, két legendás színész, Janet Leigh és Tony Curtis gyermekeként, így némi magyar vér is csörgedezik az ereiben. Nehéz lehet ilyen háttérrel felnőni, ám a sztori másik oldala, hogy ha valaki Hollywoodban gyerekeskedik, nyilván esélyesebben verekszi magát oda a filmiparba.

Azt nehéz lenne mondani, hogy Jamie Lee Curtis az álomgyár legendái közé emelkedett volna, ezért inkább egy filmre koncentrálok most a karrierjéből, ami nagyon jellemzi a korszakot. Az eredetileg Perfect című, nálunk Ingerlő idomok néven bemutatott film kereken harminc éve készült, amikor teljesen szokványos volt egy-egy divathullámot meglovagolva rövid szavatosságú alkotásokat készíteni. Olyasmi trend volt ez akkor, mint manapság a képregényhősös filmek: ha a break volt divatban, breakfilmek készültek egy-két évig, ha a karate, akkor jöhetett az, ha meg minden lány és asszony aerobictermekbe váltott bérletet, akkor születtek az aerobicfilmek.

Ma már pont ezért számítanak mulatságosnak ezek a kizárólag abban a korban értelmezhető filmek. A Perfect javarészt edzőteremben zajlik, ott ugrálnak a gondosan megválogatott vékony lányok a dübörgő zenére, miközben van valami keskeny sztori is az aerobicosok világába beépülő riporter és az edző románcáról. Jamie Lee Curtis pont beleillett a kor szépségideáljába: roppant karcsú, sportos csaj volt, vagány rövid hajjal. Partnere John Travolta volt, aki ekkor már rég túl volt a karrierje elejét meghatározó óriási sikereken, a Pomádé és a Szombat esti láz után nyilván ment mindenhova, ahol jó mozgású és jó megjelenésű színészre volt szükség.

Trendek és ismert arcok ide vagy oda, a Perfect megbukott a mozipénztáraknál és a kritikusok is utálták. Amióta a nagy különc Quentin Tarantino kijelentette róla, hogy "jelentősen alulértékelt" alkotás, megint bátran elő lehet venni, mert ha neki tetszik, már nem is ciki. Na jó, ne vicceljünk, nem különösebben maradandó film ez, a perceken át tartó aerobic-jelenetekkel, melyek között olyan is van, amikor a két főszereplő óra közben flörtöl egymással.

Jamie Lee Curtis karrierjére rendesen rányomta a bélyegét a Perfect. Talán csak az lehet az egyetlen reménye, hogy Tarantino egyszer aerobicos filmet is csinál, és abban számít majd rá is, mert egy erős szerep tudja feledtetni egy színész korábbi ballépéseit- többek között Travolta is mesélhetne erről. Nyilvánvalóan azért szülinaposunknak is voltak emlékezetes alakításai horrorokban, vígjátékokban- de ennyire gifre kívánkozó mutatvány nem sok van egy színésző életében, mint az alábbi jelenet a Perfectből.