Ma 44 éve hunyt el J. R. R. Tolkien.

Szerintem a rajongók már mind álmukból felkeltve fújják Tolkien karrierjének legfontosabb állomásait, az egykori oxfordi professzor útját az irodalomba. Természetesen nyilván tisztában vannak azzal is, hogy a meglehetősen lassan dolgozó alkotó mennyit csiszolta a Középfölde-mitológia könyveit, amiből ma már nem csak a A Gyűrűk Ura trilógia büszkélkedhet világsikerű filmváltozattal, hanem A hobbit is.

Így aztán ebbe nem megyek bele. Az már izgalmasabb, mennyire nagy hatással volt ez a mű a fantasy-műfajra az orkokkal, tündékkel és törpékkel. Amikor először fantasy könyveket olvastam, még csak nem is hallottam Tolkien nevét, utólag derült ki számomra, mennyien bújtak elő az ő köpönyegéből.

Természetesen ő is építkezett valamire, a művészetben szinte mindennek van előképe, és ez így van rendjén. A korszakos jelentőségű alkotókat pedig számon tartjuk, akik azért kiemelkedtek ebből a történelmi ívből- csak manapság az ilyesmit általában toplistákkal és bevételi eredményekkel támasztjuk alá.

Furcsa belegondolni, hogy ha Tolkien idejében is olyasféle vagyonokat lehetett volna keresni egy sikerkönyvvel mint manapság, mennyit értek volna a Gyűrűk Ura-sorozat tagjai? Nyilván így sem adták ingyen a megfilmesítési jogokat, de azért nem mindegy, hogy az ember maga keres, vagy a jogutódjai. 

Mindenesetre van benne valami furcsa, különös, hogy egy joviális egyetemi tanár afféle sztárrá válik. És még különösebb összehasonlítani őt a mai "celebekkel". Vajon rájuk emlékezni fog még valaki négy évtized távlatából? Ha nem, akkor az idő azért mégiscsak igazságot szolgáltat...

Laura Ingalls sorozatának két egymást követő kötete egészen ellentétes időszakokról mesél.

A Kicsi ház történetek folytatásában Laura már egészen nagy lány, s családja a Szilva-patakot elhagyni kényszerül, hogy apja Dakotában, vasútépítésen vállalhasson munkát. Az Ezüst-tó partján című kötet azt az időszakot öleli fel, amikor a kis család békésebb jólétben él, köszönhetően a vasút nyújtotta biztonságnak.

Az akkor még vadnyugatnak számító vidékre a vasút hozta el az új életformát. Megkapó olvasni, hogy csodálkozik rá az újdonságokra fogékony kislány a technika vívmányaira, arra, hogyan formálódik a vidék. 

A vasútépítés kapcsán pedig nem tudok nem arra gondolni, nincs nagy időbeli eltérés a Winnetou-történetek és a Kicsi ház-sorozat között, és mégis mennyire más a hangulat! Előbbiben is építik a vasutat, de aztán az egész átmegy egy indiános, gengszteres kalandregénybe. Ennek is megvan a helye, de hogy milyen volt az átlag telepes élete, azt inkább Laura Ingalls Wilder könyveiből ismerhetjük meg. A vadnyugat számukra nem a rikoltozó indiánokkal való hadakozásról szól, hanem arról, hogyan vetik meg a lábukat a prérin.

Az Ingalls-család úgy döntött, a sok vándorlás után végleg letelepszik ezen a frissen meghódított vidéken. A hosszú tél onnan indul, hogy a családfő bejelenti igényét egy földdarabra- érzékletes a leírása annak, hogy tülekedtek a területekért a nyugatra özönlő emberek. Felépül egy viskó, s elkezdődhet a normális élet az új város, De Smet közelében.

A természet, mint oly sokszor már, ezúttal is közbeszól, egy rettentően hosszú és kegyetlen tél formájában. Miután az alig pár házból álló várost hónapokra elvágja a külvilágtól a vasúti pályát beborító hó, kemény időszak kezdődik. A napokon át tartó viharok alatt a házban vacogó emberek szép lassan minden tartalékukat felélik, s amikor már se szén, se élelem nem kapható sehol, a helyzet kezd nagyon aggasztóra fordulni. 

Nem tudom megmondani, pontosan milyen volt a valóságban az a bizonyos kemény tél, de a szerző leírása elég érzékletes. Együtt szurkolunk annak, hogy De Smet lakói átvészeljék ezt az időszakot, ami olyan éles kontrasztban áll az előző könyv telének hangulatával. Megint csak arra kell utaljak, milyen hiteles tanúja a telepesek életének Laura Ingalls Wilder, hiszen nem hallgatja el a nyomorúságos időszakok kilátástalanságát sem.

Ám bármi jött, ezek az emberek nem adták fel, s igyekeztek kilábalni minden rájuk mért nehézségből. Éltette őket a remény, hogy egyszer majd minden jobbra fordul és De Smet valódi, boldog otthonukká válik. 

Laura Ingalls Wilder: Az Ezüst-tó partján, A hosszú tél (Pioneer Publishing)

Laura Ingalls Wilder férjének gyerekkoráról szól az Almanzo, a farmerfiú.

Kicsit kilóg a Kicsi ház sorozatból ez a kötet, hiszen a többi könyv főszereplője, Laura fel sem tűnik benne. Ráadásul egészen máshol játszódik, az Egyesült Államok keleti partvidékén.

Almanzo Wilder személye nyilván azért érdekes elsősorban a rajongók számára, mert ő volt a szerző férje, társa évtizedeken át. Mai szemmel nagyon érdekes, hogy a már világvárosként ismert New Yorktól egy ugrásnyira hogy éltek az egykori farmerek. Almanzo gyerekkorától kezdve keményen dolgozott a családi farmon, és a könyv elsősorban arról szól, hogy zajlott a hétköznapi élet.

Azt gondolom, én még pont abba a nemzedékbe tartozom, ami számára nem volt szokatlan a gyerekek bevonása kisebb-nagyobb munkákba. Kertet ástam, a háznál tartott disznót, nyulat, csirkét etettem, szüreteltem. Nagyszüleimtől hallottam történeteket arról, hogy dolgoztak kiskoruktól például aratás idején, felnőtt módjára. Szóval Almanzo kötelességtudó munkálkodása számomra nem annyira ismeretlen, mint egy mai gyereknek lehet. Hiszek benne, hogy nekik is hasznos megismerkedni vele, milyen volt valamikor a mindennapi élet.

Rengeteg részlet kiderül a munka mellett a családokról, a pénzügyekről, az iskoláról, az étkezési szokásokról. S arról is, milyen büszkeséggel tekintenek magukra a farmerekre: egyáltalán nem számított lesajnált dolognak, hogy valaki a saját földjén végzett kétkezi munkából élt. 

Egy szó mint száz, az Almanzo, a farmerfiú is méltó darabja a sorozatnak. Még ha valakit elsősorban Laura sorsa érdekel is, akkor sem érdemes kihagyni a kötetet: később ugyanis újból felbukkan majd Almanzo és fontos szerepet kap...

Laura Ingalls Wilder: Almanzo, a farmerfiú (Pioneer Publishing)

Ahogy Laura idősödik, az életéről szóló könyvsorozat folytatása is felnőttesebbé válik.

Az első, wisconsini erdőségben játszódó könyv idillikus világa hirtelen alapjaiban változik meg, ahogy az Ingalls-család egy öreg szekérrel nekiindul a messzeségnek, mert új otthont keresnek Kansas végtelen prérijein.

A Kicsi ház a prérin történetéhez hozzá tartozik, hogy a szerző megcserélte a valóságos időrendet a kiadó kérésére, ezért játszódik a második epizód Kansas államban. Ez mit sem von le a könyv értékeiből: az én megítélésem szerint a komolyabb témák miatt kifejezetten érdekes olvasmány.

Noha természetesen kemény élete volt a családnak az erdőségben is, mégis, viszonylagos közelségben voltak a rokonok. Ami viszont a második részben történik, az maga az út az ismeretlenbe. Tényleg felfedezőkhöz, pionírokhoz mérhető az, amit megpróbálnak végrehajtani. Letelepedés egy teljesen ismeretlen területen, csak bizakodva abban, hogy az indiánok által lakott földeket megkapják a telepesek.

És két kezükkel építették a házat, alakítottak ki mindent maguk körül, miközben a legközelebbi város igen messze esett. Az őslakosok pedig korántsem barátsággal fogadják a szemükben nyilván betolakodónak számító idegeneket, akik házakat építenek, gazdálkodnak, mintha joguk lenne a területhez. Próbáltak kis viskóikban otthonosan berendezkedni, miközben hóvihartól elviselhetetlen hőségig minden sújtja őket, és csak az együtt töltött esték, a ritka, mai szemmel nézve nagyon szerény, de nagyon meghitt ünnepek hoztak örömet életükbe. Csak egy példa: még az is óriási esemény, hogy egy pici üvegablakra is futja az építkezés során, s ettől igazi luxusházzá válik szemükben a rönkviskó.

Nyilván a gyerekeknek íródott könyvnek nem célja minden konfliktus naturalista érzékeltetése, viszont annyira részletes, hogy nekem felnőttként is kifejezetten érdekes volt. Őszintén bevallom, nem hiszem, hogy lenne bennem annyi bátorság, hogy ennyire magamra hagyatva, kisgyerekes családdal együtt elindultam volna egy akkortájt alig feltérképezett vidékre.

De hát a bátraké a szerencse- s ők szembesülhetnek a legnagyobb kudarcokkal is, amikor beüt egy váratlan fordulat. Izgalmas, elgondolkodtató könyv a Kicsi ház a prérin: szerintem aki szerette a Kicsi ház a nagy erdőben, ezt legalább annyire fogja élvezni, ha nem jobban.

Laura Ingalls Wilder: Kicsi ház a prérin (Pioneer Publishing)

Ismét Laura Ingalls Wilder könyvet olvastam, és nagyon-nagyon jól esett.

Nemrég írtam egy gyerekkori olvasmányélményemről, ami kifejezetten mély nyomokat hagyott bennem. A Kicsi ház a nagy erdőben című könyv kapcsán szót ejtettem a máig népszerű A farm, ahol élünk sorozatról, s engem is meglepő módon, ez lett a blog egyik legolvasottabb bejegyzése.

S ennek kapcsán hírt kaptam arról is, hogy Laura Ingalls Wilder művei új kiadásban jelennek meg nálunk, tehát végre tovább tudom olvasni a család történetét. De hogy felelevenítsem a régi élményeket, először a sorozat első kötetét olvastam újra.

Az ember gyanakszik, hogy három évtized távlatából esetleg csak az emlékek szépítenek meg egy könyvet. Az új kiadás egészen máshogy néz ki, mint a régi: jó kézbe venni, illusztrációk viszont nincsenek benne. A történet viszont most is magával ragadott, gondolatban gyorsan visszatértem a 19. század második felének világába: az Egyesült Államokban boldogulni próbáló telepesek életébe kaphattam egy kis bepillantást.

Természetesen ez egy elsősorban gyerekeknek szóló könyv, a szerző vélhetően kihagyott komolyabb momentumokat. Ráadásul most már a folytatások ismeretében mondhatom, az első rész kicsit idillibb, mint a többi. Nagyon hangulatosak a leírások, ám mivel egy egészen kicsi gyerek szemszögéből íródott, vele együtt csodálkozhatunk rá a dolgokra- bevallom, ez még most is nagyon jól bírt esni.

Ami egy kicsit kiegészítette, kibővítette számomra a könyv élményét, az a további informálódás lehetősége. És itt meg kell jegyezzem, hogy nem csak a 150 éve élt telepesek mindennapjai változtak meg durván az életük alatt- a mienk is! A nyolcvanas években fogalmam sem volt, merre van Wisconsin, hogy nézhetett ki a kicsi ház, milyen volt Laura Ingalls Wilder élete a valóságban, pedig gyerekként biztosan érdekelt volna- mint ahogy most is kíváncsi vagyok. Ma pedig pár kattintás, és hirtelen élővé, valóságossá válik mindaz, amit olvastam.

Jó példa erre a könyvben leírt táncmulatság: találtam egy videót, ami valahol vidéken lett rögzítve sok-sok éve. Persze, már ez is egy évszázaddal később született, mint a könyv, de akkor is tapinthatóvá vált az az önfeledt hangulat, amit a szoba sarkában muzsikáló zenészek és a lelkes táncosok teremtettek. S ott vannak a tátott szájjal bámuló gyerekek is, valahogy így nézhette a "nagyok" mulatozását a kis Laura is annak idején...

Mert hiába módosított a szerző némileg a valóságos eseményeken, nagyon is van alapja a megírt történeteknek. Látva a képet az egykori ház helyén ma álló épületről, ahol múzeum van, magam is kedvet kaptam egy Laura Ingalls Wilder-körúthoz. De ha az nem is reális jelen pillanatban, gondolatban utazhattam velük tovább- mert a sorozat következő kötetei számomra már újdonságok voltak.

Laura Ingalls Wilder: Kicsi ház a nagy erdőben (Pioneer Publishing)