Leszögezem: imádom ezt a filmet. Úgy jó, ahogy van, emlékezetes jeleneit akármikor fel tudom idézni, minden egyes alkalommal le vagyok nyűgözve Ruttkai Évától, de a többi fantasztikus színész, például Básti Lajos vagy Mensáros László is remekel- persze a főszereplőnő a legtöbb jelenetben ellopja a show-t. A Butaságom története 1966-ban készült, Keleti Márton rendezte, és szerintem nem nagyon fogott rajta az idő.

Mivel úgyis vasárnap van, és az ilyen kellemes és szórakoztató filmek pont megfelelnek egy vasárnap délutáni filmnézésre, be is illesztem az alkotást. Többet nem akarok mondani elé, aki már látta, valószínűleg úgyis belenéz újból, aki pedig még nem ismeri, annak jó szórakozást kívánok...

Ugyan mi értelme van egy több, mint 60 éve, a Rákosi-korszakban készült, meglehetősen sematikus, vonalas alkotáshoz nyúlni inspirációért? A választ pontosan nem tudom, de igyekszek körbejárni a kérdést.

A Dalolva szép az élet a korszak jellegzetes filmjeihez hasonlóan valami aktuális politikai célkitűzést próbált támogatni a film eszközeivel. Itt a reakciós és a szocialista kultúra összecsapása, utóbbi győzelme, a művelődő munkások javuló teljesítménye a termelésben a téma. Lebilincselően hangzik? Gondolom nem annyira.

De a filmeket jó szakemberek készítették. Jó volt a rendező, Keleti Márton, meg van írva a sztori, a színészek pedig... Soós Imre, Ladányi Ferenc, Bihari József, Balázs Samu, Gózon Gyula, Latabár Kálmán és a többiek még egy ilyen marhaságban is tudnak maradandót nyújtani. Rengeteg hatásos pillanat van a filmben, és ha úgy nézzük, a hollywoodi szuperprodukciók némelyikben sincs semmivel több ész, és ugyanúgy egy nagyon kézzelfogható cél érdekében készültek: sok-sok pénzt akarnak velük kaszálni. Ennek érdekében sokat feláldoznak a nemes célok közül, tudjuk is, mi van az egész hátterében, mégis el tudnak szórakoztatni. Működnek.

No, a Dalolva szép az élet is működhet a maga közegében. Tudom, mi a hazug benne, de azt is látom, mi az, ami működik. Az idézett néhány sor pedig valamiért megragadt. Talán azért, mert a vitázással szerintem sincs probléma. Persze ízlésről beszélünk, soha, senkit nem győzünk meg, de akkor sem árt. Tanulunk belőle. Tanulunk az ilyen didaktikus filmekből is, tanulunk a korszakról, és igyekszünk nem elkövetni a régi hibákat, míg próbáljuk ellesni azt, ami jó. Jó érzés egy diktatúrában született alkotást elemezni úgy, hogy nekem sokkal több szabadság jutott. Amit persze mindig féltek, amikor ilyesmit látok. Gondolatokat ébreszthet még az is, amivel nem értünk egyet, ez a szép az egészben.

Szóval nagyjából ezért került oda fel az a pár sor, azt hiszem. De az is lehet, nem kell különösebben magyarázni- akinek kedve van, nézzen bele inkább a filmbe.