Felvonulók kérték

Ijesztő arra gondolni, hogy én még tudom, milyenek voltak a május elsejei felvonulások, és még arra is emlékszem, miféle tévéműsorok kapcsolódtak ezekhez a rendezvényekhez, pedig negyedszázada volt a rendszerváltás.

Május elsején mindannyiunknak kötelezően jól kellett érezni magunkat, iskolai programok voltak, illetve ajánlották a részvételt a felvonulásokon is. Népies műsorral szórakoztatták az egybegyűlteket, volt sör meg virsli is, nagyvárosban és kis falvakban is. Szóval így nézett ki egy tömegünnep a létező szocializmusban, de hogy látni is lehessen, feltúrtam pár felvételt az interneten, érdemes belekukkantani párba.

Eszem ágában sincs minősíteni ezt az egészet. Ez volt a mindennapi életünk realitása, igazán nem is nagyon jutott eszünkbe, hogy lehetne minden máshogy.

Sokan nézték akkoriban a Felvonulók kérték című műsort: igen, a cím mindent elmond. A felvonulókat megkérték, hogy mondjanak pár szót magukról, és aztán ők választhattak egy szívüknek kedves produkciót a tévé színes kínálatából. Természetesen egy szép nótát, egy szimfónia valamelyik tételét, esetleg egy klasszikus verset akartak látni mindenképpen, nem valami rendszeridegen produkciót- nos, ezt a műsort a már akkor is nagyon népszerű Gálvölgyi János parodizálta.

1 Tovább

Olaszos életérzés

Aki a Guarda Come Dondolo dallamát hallgatva képes megérezni, miről szól a laza, könnyed olaszos zene, az azt is érti, mitől válhatott akkora legendává ez az egész. Aki viszont nem kattan rá, az valószínűleg soha nem is fogja megérteni. Ez abszolút nem probléma, csak épp azért jegyeztem meg, mert nem akarom túlmagyarázni, miért jön be ez a fülbemászó dal- tetszik és kész.

Egyébként az 1938-ban született Edoardo Vianello volt az előadója még 1962-ben, és neki minden bizonnyal ez a legismertebb dala. Hosszú karrierje során persze sok más dala jelent meg, de ha a hatvanas évek olasz zenéjét kell felidézni, akkor nekem először ez ugrik be, és nyilván ezzel sokan mások is így vannak.

Mellesleg Vianello a jó olasz hagyományokhoz híven tényleg nem rossz énekes. Érdemes megnézni, 2009-ben hogy adja elő a nyugdíjaskorú sztár nagy slágerét egy tévéműsorban. Jó ezt hallgatni így is...

0 Tovább

Linda közbelép

A magyar tévétörténet egyik komoly sikersztorija volt a Linda sorozat. Valljuk be, annak idején mindannyian néztük, és ha valaki felvetné, ma már sokkal viccesebbnek tűnik ez az egész a fiatalok számára, nekik ugyanolyan vicces a Magnum vagy Charlie angyalai is, pedig annak idején azok nagy durranások voltak.

A tévéműsorokra főleg igaz, hogy általában nem az örökkévalóságnak szánják őket- legyen sok nézője akkor, amikor készülnek. Szóval a maguk idejére gondolva kell megítélni ezeket, és a Linda bizony piszok jól teljesített annak idején. Volt benne a szokásosan népszerű krimivonalból, de a jópofa, fiatalos főszereplővel, a kissé fésületlen megvalósítással, a jó mellékszereplőkkel ez az egész nagyon jól összeállt. Ebben kétségtelen érdemei vannak az ötletgazdáknak, a stábnak, a jó zenének, az egész színészi gárdának, de Görbe Nórát mindenképpen ki kell emelni.

Egyszerűen hihető volt az alakítása. A televízióban nem biztos, hogy a világ legsokoldalúbb, leginkább nagyformátumú színészeire van szükség, inkább adott szerepben tökéletes emberre van szükség, és ő pont azt hozta, amitől az egész ország megkedvelhette a Lindát. Kiosztott pár fülest, lebuktatott néhány rafinált bűnözőt, és eligazgatta a családi ügyes-bajos dolgait is- mi pedig kellemes szórakoztunk.

És fontos volt az, hogy maguk a készítők is tettek arról, olyan túlságosan komolyan ne vegyük ezt az egészet. A rúgások és ütések alatti bámulatos hangeffektek, a kifejezetten vígjátékba illő karakterek miatt tudtuk jól, hogy az egyre szaporodó hullák ellenére sem vár ránk vérfagyasztó hangulat. Ráadásul korrajznak sem rosszak a nyolcvanas években készült Linda-epizódok, akár így is érdekes lehet a mai néző számára a sorozat.

A Linda története így kerek is lett volna, ám a készítők elkövették azt a szörnyű baklövést, hogy a 21. században is újjá akarták éleszteni a karaktert. Ám ami az amerikai konkurencia híján kisebb hiányosságai ellenére is óriási siker lehetett a korlátozott csatornaválasztékú szocialista időkben, az már messze nem úgy működött egy évtizeddel később. A próbálkozás csúfosan megbukott, de szerencsére olyan kevesen nézték, hogy a többség erre az új Lindára már nem is emlékszik, csak a régi, klasszikus részek iránti kellemes nosztalgia él bennünk.

Ennek fényében nem tudom, van-e értelme erőltetni egy újabb folytatást, amiről mostanában hallottam. Vagy legyen nagyon-nagyon jó- vagy soha ne készüljön el...

0 Tovább

Csábító idomok

Bizonyára vannak, akik szerint a Call on Me című dalhoz készítették minden idők legjobb videoklipjét. Persze ezek mind gonosz hímsoviniszták, akik örömüket lelik a nők tárgyiasításában, tehát azt javaslom, a többiek hang nélkül, eltakart szemmel nézzék végig ezt a videoklipet.

Egyébként az aerobic-órán ugráló csinos lányok idomaira kihegyezett klipet túlzás lenne a műfaj kifinomult darabjai közt emlegetni, de a célját eléri. Egyébként a szerző a svéd DJ, Eric Prydz, a dal pedig nyilván nem utolsósorban a klipnek köszönhetően viszonylag sikeres is lett 2004-ben.

Ám meg kell jegyezni, ez a dal is egy korábbi slágerre alapoz, Stevie Winwood 1982-es szerzeménye, a Valerie dallama ismerhető fel benne. Winwoodnak állítólag tetszett az új verzió, ő maga énekelte fel újra a szólamot, hogy jobban illeszkedjen a modern változathoz. Azért nekem az eredeti jobban tetszik, tiszta nyolcvanas évek- de aerobicos csajok nélkül azért kicsit más ez a videoklip.

Az újabb klip főszereplője pedig még egy fitneszvideóban is igyekezte kihasználni a hirtelen jött népszerűséget. Ezeket a filmeket ugyanis nem csak a tornára vágyó háziasszonyok nézik, hanem a sportos csajok rajongói is.

0 Tovább

Egy bravúros megfigyelő

Az okos fagyiárus, aki nagy pénzt kaszált egy rosszul megtervezett tévés kvízműsorban.

A tévézés ma már része mindennapi életünknek, a kultúra része, nem hagyom ki ezért a tévés sztorikat se. Régebben olvastam Michael Larsonról, aki állástalan fagylaltárus és játékshow-rajongó volt valamikor a nyolcvanas évek Amerikájában. Kedvence a Press Your Luck volt, és a minden adást alaposan kikockázó Larson rájött, a pénznyeremények és ajándékok meghatározott sémákat követve bukkannak fel újra. Mivel kevés sémával dolgoztak, ezeket betanulva, jó ütemben megnyomva a gombot gyakorlatilag folyamatosan játszott és nyert, méghozzá olyan sok pénzt, mint soha senki más!

A fenti felvételekből látható, mennyire megdöbbentett mindenkit a "szerencséje". Utólag visszanézve jöttek rá, hogy már akkor örült, amikor igazán nem is tudhatta, mit nyert, szóval tisztában volt vele, mi következik a táblán. Nyereményét megtarthatta, hiszen nem szegte meg a játék szabályait, egyszerűen csak észrevette a műsor Achilles-sarkát.

Mint sok más hozzá hasonló ember, ő sem tudott mit kezdeni a hirtelen jött pénzzel, magányosan, bújkálva, elszegényedve halt meg. A nézők pedig egy legendával gazdagodtak- illetve egy illúzióval szegényedtek.

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés

Hirdetés