Az indiai popzene csúcsa

A minap vettem észre, hogy egy ideje végre jó minőségben nézhető meg a Tunak Tunak Tun, az indiai Daler Mehndi remek dala. Persze ízlések és pofonok, de nekem nagyon bejön...

0 Tovább

This Charming Man

ahogy van

0 Tovább

Jazzrock '78

Ilyen jó kis zenét játszott a Szabó Gábor Group 1978-ban- ez ma is éppen olyan jó, mint akkoriban volt.

0 Tovább

Germán zúzás

Valahogy azt érzem, szép csendben a Rammstein igen széles rajongótábort épített ki magunknak kis hazánkban. A német banda meglehetősen komor zenéje valahogy poposan fülbemászó tud lenni, így aztán én ismerek fiatalt és időset is, aki kedveli. Én sem vagyok kivétel...

Először egy focimeccs szünetében(!) hallottam az Amerikát, ennek nyilván nagyjából tíz éve már, hiszen akkortájt jelent meg a lemez. Azt mondtam magamban, ezt meg kéne hallgatni normális minőségben is. Így tettem és jól tettem.

A Rammstein-hatást szerintem nehéz röviden megmagyarázni, hosszan pedig nem is próbálnám. Azt gondolom, van valami nagyon aktuális abban a hangulatban, amit a zúzós, kemény zene megteremt, és vicces, de kifejezetten jót tesz ennek az egésznek a német nyelvű ének is. Az Ich Will valószínűleg messze nem lenne ennyire ütős angolul...

Azt is nagyra értékelem, hogy képesek időnként magukat sem túl komolyan vevő videoklipeket készíteni, nekem ezek közül a Mein Land az abszolút kedvencem, egyszerűen úgy jó, ahogy van.

Egyébként egy kis színes itt a végére, ami elmond ezt-azt a Rammstein vegyes hazai megítéléséről. Állítólag egy bírósági tárgyaláson az egyik fél azt hozta fel a másik felet besározandó, hogy szörnyű módon még Rammsteint is hallgat. Mire az ügyvéd vállat vonva azt mondta: "Na és? Én is szeretem..."

Egyébként a zenekar épp az idén húsz éves, ez sem kis idő ám! Boldog szülinapot, Rammstein!

0 Tovább

A megunhatatlan Blues Brothers

Úgy döntöttem, legyen a mai nap a Blues Brothers világnapja. Lehetne bármelyik másik is, mert egy soha meg nem unható örök klasszikusról van szó, de én most ezt választottam.

Ha már ünneplünk, szóljunk is néhány szót a filmművészet eme megkerülhetetlen klasszikusáról. A The Blues Brothers nevű zenekart 1976-ban alapította Dan Aykroyd és John Belushi a Saturday Night Live nevű szórakoztató műsor egyik zenés jelenetéhez. A banda két arca Jake és Elwood Blues volt, akik a nevükhöz méltóan klasszikus blues és rhythm and blues dalokat adtak elő, fergetes lendülettel.

A zenekar lemezt is adott ki, és túlnőve a tévéműsor keretein, egy egész estés is filmet kaptak. 1980-ban mutatták be a Blues Brotherst a mozikban, aminek rendezője John Landis volt. Ő már dolgozott együtt a John Belushival a National Lampoon's Animal House című, roppant komoly bevételeket hozó vígjátékban, amit ma is a műfaj legjobbjai között tartottak számon.

A Blues Brothers forgatása viszont nem ment egyszerűen. A banda meg a dalok megvoltak, de a Dan Aykroyd által jegyzett hosszú és bonyolult forgatókönyv lassan született meg, sokat kellett dolgozni rajta a rendezőnek. Belushi a való életben is nagy kanállal falta az életet, a forgatás során óriási partikat rendezett, ami miatt sokat csúsztak a felvételekkel. A hatalmas autós üldözés is sokba került, szóval mire elkészült, 30 millió dolláros költségvetésével a korszak egyik legdrágább vígjátéka lett. A mozikban ennek a négyszeresét hozta vissza, ami tisztességes teljesítmény, de arra talán a készítők sem számítottak, micsoda kultusz alakul ki körülötte.

Ebben a filmben minden működik. A Blues-fivérek végig nyomják a jobbnál jobb zenéket, mellettük olyan hírességek bukkannak fel, mint Aretha Franklin, James Brown, Ray Charles, Cab Calloway, John Lee Hooker. A soundtrack önmagában is megáll a lábán, de a filmbe illesztve persze még jobb, klipszerűbb lesz az egész. Extrém figurák tűnnek fel egy csapat neonácitól kezdve egy páncélöklös menyasszonyig, szóval akár részletekben nézve is remek szórakozás a film.

Belushi sajnos nem tudott leállni a pörgéssel, és 1982-ben, alig 33 esztendősen elhunyt kábítószer-túladagolás következtében. Mivel leginkább rá épült a Blues Brothers, szentségtörésnek tűnt még a gondolat is, hogy folytatódjon a film, de 1998-ban mégis mozikba került a Blues Brothers 2000.

Fogalmam nincs, ki gondolta úgy, hogy a legfontosabb karakter nélkül is működni fog a banda újabb kalandjait feldolgozó alkotás, de a film megbukott a mozikban is, és a kritikusok sem szerették. Aykroyd mellett John Goodman volt a film arca, és persze bevetették a gyerekkártyát is- már akkor is érezte az ember, hogy gyenge utánérzés lesz a modern Blues Brothers, ha csak a plakátot nézte meg. Kár volt belevágni az egészbe, de itt is működött az, hogy annyira súlytalan és érdektelen lett a folytatás, hogy alig kapcsolja össze valaki gondolatban a klasszikus eredetivel. Szóval annak dicsősége továbbra is csorbítatlan- és most már világnapja is van, hála nekem...

3 Tovább
«
12

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés

Hirdetés