Az Oscar a mérce?

Betöltötte a negyvenet Leonardo DiCaprio- mindez önmagában nem nagy dolog, sok milliárd ember megéli ezt a kort. De hát egy igazi sztárszínészről beszélünk, és ilyen esetben mindjárt más hangsúlyt kap egy ilyen szülinap.

Lehet visszatekinteni, elemezni, toplistákat összeállítani, okoskodhatunk a jövőről és így tovább. Ám ami szinte mindig visszaköszön, ha egy filmesről beszélünk, az az Oscar-díj emlegetése. Ha kapott, akkor a nagy pillanatot idézik fel, ha nem, akkor pedig arról lehet jókat írogatni, miért nem jutott neki még a szobrocskából.

Igazi mérce lett egy színészi vagy rendezői karrierben az Oscar, ami egyrészt azt jelzi, az Academy Awards valódi intézménnyé vált, másrészt pedig azt, egy icipicit sablonossá vált a gondolkodásunk. Komoly dolog elnyerni ezt a díjat, ez nem is kétséges. Ám manapság, amikor mindent a statisztikák tükrében próbálunk nézni, és az Oscar úgymond "kötelező" egy komolynak számító filmes rezüméjében, egyre gyakrabban kifejezetten a szobor elnyerése tűnik a célnak, nem pedig egy frankó film készítése. Az Akadémia döntéshozói igyekeznek odaítélni néhanapján a "megfelelő" filmnek vagy az "arra érdemes" embernek a szobrot, mert hát mégiscsak szégyen, hogy még nincs ilyenje Scorsesének, például.

DiCaprio esetén is megy a hezitálás, miért nem kapott, kaphatott volna-e, és egyébként jár-e valakinek, aki a Titanic főszereplőjeként lett a legismertebb? Mindez mókás dolog. Hiszen a nagy filmek és a benne nyújtott nagy alakítások értékét más határozza meg. Elsősorban mi, nézők döntünk erről- akinek az amerikai kritikusok szavazata számít, nem a saját véleménye, hát, annak sürgősen gondolkodnia kellene ízlésről, filmekről...

Szerintem ugyanis a már említett Scorsese filmjei közül nem az a legjobb, amiért szobrot kapott. És ugyan van Oscar-díja Barbra Streisandnak, Robert de Nirónak és Dustin Hoffmannak, ettől még az Vejedre ütök nem lesz a filmművészet klasszikusa pusztán a jelenlétük miatt. Kicsit le lehetne szakadni a szoborról- számon tarthatjuk, ha akarjuk, de kezeljük a helyén a díjat.

Leonardo DiCaprio eddigi remek alakításai azt jelzik, remek színészről beszélünk- bevallom, annak idején nem így tartottam számon, most viszont már úgy vagyok vele, jó filmek készülhetnek még a jövőben a főszereplésével. Változhat a véleményem bárkiről, hiszen megismerhetek egy színészt ócska filmekben, aztán felbukkanhat zseniális alkotásokban. Ha kap Oscart értük, hát kap, ha nem, nem. Ettől függetlenül kedvelhetem vagy utálhatom a különféle szerepekben, mert fenntartom magamnak a jogot, hogy a saját ízlésemre hagyatkozva mondjak végső ítéletet egy-egy filmről.

Másnak is ezt javaslom, mert egyáltalán nem biztos, hogy a Filmakadémiában okosabb vagy elfogulatlanabb emberek ülnek. És ennek tulajdonképpen örülhetünk is, nem?

0 Tovább

Összecsapás a költészet frontján

Olvastam a vitákat Varró Dániel verséről, de számomra nem az a kérdés, jó-e az a bizonyos költemény.

Ettől függetlenül az embernek lehet véleménye. Számomra nem igazán izgalmas mű, nem estem tőle hanyatt. Ám a vita jellege miatt most egyfajta állásfoglalássá vált a vers lehúzása vagy dicsőítése, így az, hogy ki mit mond nyilvánosan róla, nekem irreleváns. A kérdést mindenki magának válaszolja meg: ha mondjuk ezt a versszakot elolvassa, és nincs fölötte a költő neve, akkor ezt egy örökbecsű műremeknek, a magyar költészet gyöngyszemének tartja, vagy tucatversnek?

Jó játék a mobilteló,
fogalmam sincs, mire való. 
Lenyálazom, aztán heló, 
jó játék a mobilteló.

És erről a magam részéről ennyit. Mert ahogy mondottam, a dolog számomra érdekesebb kérdése az, mit is akarunk mi az oktatásban. Szükség van költészetre? Az én válaszom természetesen az, hogy igen, kell versekkel foglalkozni az iskolában. És nyilván a környezetemben levő emberek, akik hasonló korosztályúak, hasonló felfogásúak, egyből ugyanezt vágnák rá.

Ha viszont egy kicsit továbbgondoljuk ezt az egészet, az iskolában megélt irodalomórák jelentős része nem volt olyan csodaszép élmény. Valószínűleg mindenkinek voltak olyan pillanatai, amikor a szíve szerint a kanonizált versek egy részéről egészen mást mondott volna, mnt a könyvben szereplő elemzés. Emlékszem rá, amikor egy neves költő versét úgy kommentálta egy osztálytársam, hogy szerinte egyszerűen részeg volt a szerző, amikor írta, mert értelmetlen az egész. Mondani sem kell, a bátor, önálló véleményalkotást nem díjazta a tanerő. Közben meg mind tudjuk, irodalmunk nagyjainak is akadtak borgőzös éjszakái, és akár ekkor is születhettek alkotásaik...

Szóval ezen akár vitázni is lehetett volna, vagy lehetne ma is. Hogy Varró- vagy Ady-vers kerül elő, az számomra nem akkora nagy jelentőségű, belefér nekem ez is, az is. Ha nem akarják megmondani, hogy mit kell gondolnom róla, ha legvégül én választhatom ki a kedvenc verseimet, akkor szeretem a költészetet.

És itt kénytelen vagyok egy fontos tényezőre rámutatni: mi, akiknek nem kell az iskolapadban unatkozni, olyan jól el tudunk vitázni arról, mi kerüljön a mai gyerekeknek szánt könyvekbe, tantervekbe. A normális diák persze gyorsan válaszolna egy ilyen kérdésre: a lehető legkevesebb tanulnivalóval is beérné. Ám ahogy mi is túl tudunk lépni a zsigerből adott válaszokon, és értelmes diskurzust tudunk (tudunk?) folytani elvekről, a jövőről, azt gondolom, a diákok is képesek vitázni arról, ami őket érinti.

A lényeg az értelmes párbeszéd. Az egész Varró-vershez kötődő vitában az tetszett a legkevésbé, hogy az egyik oldalról sokan fröcsőgő, gyalázkodó beszólásig jutottak csak, míg a költőt védő vélemények között olyan fölényeskedőek is akadtak, hogy az embernek kinyílt tőlük a bicska a zsebében. Én pedig egyik szélsőséggel sem tudok szimpatizálni, és gyanítom, másokat is taszít ez az egész. Sikeresen eljuttottunk oda, hogy egy árva vers miatt merev frontvonalak alakultak ki, és mindenki jól beásta magát a lövészárkába. Pedig akár másként is lehetne. Mivel én a költészethez nem értek annyira, viszont a magyar viszonyok között jól kiismerem magam, úgy tippelem, azokat a lövészárkokat még jó ideig nem temeti be senki.

És ha a mai gyerekekezt a stílust tanulják el tőlünk, teljesen mindegy, mi van az irodalomkönyvükben.  

0 Tovább

A lány és a tenger

A Bahamákon élő fotóművész, Elena Kalis különleges hangulatú víz alatti képsorozata azt mutatja be, hogy lánya, Sacha mennyire kötődik a tengerhez. Az alkotó elmondása szerint Sacha előbb tanult meg úszni, mint járni, ezért mozog ennyire természetesen a felszín alatt, ahol igazán elemében érzi magát.

További képek: Elena Kalis Facebook oldala

0 Tovább

Túl sok információ

Nagyon jó, hogy az érdeklődésemnek megfelelően mindenféle sporthírt feldobnak a közösségi oldalak- kivéve, ha valamiért épp nem akarom megtudni az eredményt.

Amikor például olyan különös eset fordul elő, hogy a hétfő esti vagy a csütörtök esti NFL-rangadót nem tudom megnézni, mert hajnali fél hármas kezdettel nem igazán szerencsés az időpont, akkor időnként másnap nézném meg az ismétlést. És úgy egy kicsit jobban élvezem, ha nem ismerem az eredményt, kvázi végig tudom élvezni a meccset.

Nos, ehhez képest reggel felkelek, és a Facebookon ott sorakoznak az engem érdeklő témákhoz kapcsolódó hírek. Az esti meccs kulcsmomentumaira mutató linkek, a külföldi mellett a magyar oldalak és így tovább. Nincs kedvem leiratkozni róluk vasárnap, hogy ne lássam a híreiket kedd reggel, sőt, gyanítom, aktivitásom alapján még akkor is ajánlott bejegyzésként felbukkannának. Ráadásul a különös szűrő algoritmus miatt pár hír jópár órával később jön, tehát még akkor sem tudom kikerülni őket, ha csak késő délelőtt kezdem nézegetni a hírfolyamot.

Mivel engem egyébként alapvetően érdekelnek a sporthírek, tényleg sokra rá is kattintok- de ilyen helyzetben nem tudom, miképp lehetne szűrni. Azt hihetném, ha nem nézek rá az nfl.com-ra, akkor nyugodtan izgulhatom végig az ismétlést, de egyre nehezebb ezt megoldanom.

Oké, ez csak az én egyéni nyavalygásom. Töröljem magam mindenhonnan, vagy bírjam ki azt a pár órát internet nélkül- valóban tipikus first world problem az enyém. Nem is vagyok rá büszke, de mit tegyünk, így működünk manapság. Egyszer azért rászánom magam... Pontosan tudom, hogy nem veszítenék semmit. Olyan ez, mint valami káros szenvedély, hiszen tudom, nem kellene függőnek lenni, semmi gondot nem okoz ha lemondok róla, de valamiért mégiscsak el kell kezdenem böngészni. Mivel úgy általában elég jól elkerültem az ilyesfajta dolgokat eddigi életemben, biztos vagyok benne, könnyedén vissza tudnám magam fogni.

Azt hiszem, ez is lesz a megoldás. Nem a meccsek miatt, hanem magam miatt. De azért nem ma kezdem a megvonást. Meg talán nem is holnap. A jövő hét alkalmasabbnak tűnik. Vagy az utána következő... Megkérdezem a haverokat erről az FB-n, de nyilván amíg nem hallgatok meg minden véleményt, nem tűnhetek el a színről. Micsoda dilemma.

0 Tovább

Iphone-t mindenáron

Több helyen találkoztam egy hírrel, ami arról szól, hogy egy vietnami turista térden állva könyörögte vissza pénzét egy szingapúri telefonboltban, miután ott megtévesztették, és a 950 dolláros iPhone 6 készülékkel együtt 1500 dolláros garanciát is vetettek vele.

A cikkben benne van, hogy a fiatal vietnami munkás a kis barátnőjének vette volna a mobilt, és azért pont Szingapúrban, mert úgy gondolta, ott biztonságosan lehet vásárolni. Mivel a fizetése alig havi 200 dollár, a telefon meg a rásózott garancia együtt egy éves fizetését emésztette volna fel, ezért könyörgött sírva. Végül aztán a hatóság próbált rendet tenni, mert állítólag a bolt ellen már több panasz beérkezett: egy szegény, Szingapúrban tanuló indiai egyetemista lányra is ezer dolláros pluszkiadást terheltek a nem kívánt garancia fejében.

Megmondom őszintén, eleinte meg voltam győződve arról, hogy ez csak kamu. Egy csóró vietnami melós elmegy a méregdrága Szingapúrba, és az utazással együtt a telefonra elkölti több, mint fél éves fizetését, vagy ki tudja mennyit? Ilyen a világon nincs, gondoltam. És az a kellemetlen, hogy az a jobbik eset, ha egyszerűen csak megvezettek mindenkit a sztorit eltúlzó lapok.

Mert ha igaz, hogy valaki mindent feltesz arra, hogy menő telefont vegyen utolsó filléreiből, akkor azt hiszem, valamit elszalasztottam a világ dolgainak alakulásából. Rettentően sajnálom a gyárban güriző vietnamit meg a minden fillért megspóroló indiai egyetemistát, de ha nekik a szegénység ellenére az új iPhone 6 jár az eszükben, akkor ahhoz nem tudok mit hozzáfűzni. Bizonyára enélkül nehéz lenne boldogulniuk a mindennapokban, és a hatóságok majd segítségükre lesznek, pénzük visszakapása után pedig a méregdrága garancia nélkül hozzájuthatnak a megváltó készülékhez. Ők boldogok lesznek, és ha életük így egy csapásra sínre kerül, boldogok lehetünk mi is.

Ha ehhez csak ennyi kell, én is összekaparom amim van, és szaladok a boltba a vadiúj telóért...

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés