Karel Gott még mindig a csúcson

Hihetetlen a cseh énekes, már 39. alkalommal nyeri el év férfi előadója díjat hazájában. Nem rossz teljesítmény ez a 75 éves sztártól, akinek a fiatalabb riválisai simán az unokái lehetnének.

Ráadásul az az igazán szép, hogy Karel Gott nem csak elnéző vállveregetéseket kap, hogy "szépen eldanolászol te még itt öreg, nesze itt egy plecsni", hanem teltházas koncerteket ad számos néző előtt. Nem egy vidéki diszkó tízperces betétműsora vagy egy nyugdíjasház délutáni matinéja jelenti a számára a fellépéseket...

Persze nálunk a fiatalabbak azért nem nagyon tudják ki ő, de a Lady Karnevalról, talán már hallhattak. Ha nem, érdemes megnézni ezt a '77-es felvételt, a korabeli elvárásnak megfelelően vagy hatszázan vannak körülötte a színpadon a revüjellegű műsorban.

De abból a kevés dalból, amit Karel Gott előadásában ismerek, nekem ez a kedvencem. Ivan Mladek és a Banjo Band (az slágerük az utóbbi években mémmé vált Jozin z Bazin) kíséretében adja elő a Jez című nótát, és azt kell mondjam, igazán könnyed, jó hangulatú a produkció. Persze ebben szerepe van a gargalizálva éneklő Gerendás Gézának is, de azt hiszem, ettől függetlenül Gott a húzónév.

Természetesen nem akarom azt mondani, hogy ne lennének kiváló magyar könnyűzenei előadók vagy szerzők, akikre mi magunk ne lehetnénk ugyanúgy büszkék, amiért évtizedeken át remek dolgokat produkáltak. Karel Gott egy kicsit mégis más, ennyi idő át folyamatosan a csúcson lenni ebben a műfajban nagy szó ám nemzetközi szinten is, mert időskorában sem vonult vissza. Böngésztem a képeket az oldalán (például ezt), láttam az emberekkel teli sportcsarnokokat a koncertjein, és csak ámuldozok. Le a kalappal előtte!

0 Tovább

Legkedvesebb kütyüim

Szórakoztató téma a különféle elektronikus eszközökről írni, ráadásul félévente lehet újrázni, mert mindig megjelenik valami új. Tíz évvel ezelőtt valószínűleg kevesen gondolták, hogy az okostelefonok lesznek az elsőszámú képrögzítő eszközök, szintén a telefonon internetezünk, és e-könyv olvasóval olvasunk, miközben a mini akciókamerákkal rohangálunk a tengerpartra vagy hegyet mászni.

Ám az már ízlés dolga, a sokféle dologból kinek mi vált be a legjobban. Én a saját kedvenceimről szólok, amit nap mint nap használok, nekem éppen ezek vannak használatban- de hogy két év múlva milyen kütyüim lesznek, azt még nem tudom.

Okostelefonból kínai, Android oprendszeres készülékem van. Sok tulajdonságát szeretem, a fényképezőgépe elfogadható, a négymagos processzor is jól működik, az is szimpatikus, hogy memóriakártyával bővíthető. A 4,7 collos kijelző nekem ideális, nem túl nagy, de ezen én már könnyedén tudok böngészni és írni, nem egy blogbejegyzést pötyögtem be rajta. Ami ellene szól, az például a (ma még) gyenge support, illetve az elég közepes teljesítményt nyújtó GPS. Összességében 45 ezer forintért jó kompromisszumnak gondolom, megmondom őszintén, egy telefonra, ami elhagyható, leejthető stb. nem költeném ennek a pénznek a négyszeresét. És aki telefonálás mellett csak Angry Birds-re használja, annak ennél többet butaság is kiadnia. Jelen pillanatban nem érzem sürgetőnek a váltás a most használt modellről, mivel hiába jelennek meg hetetne új Androidos cuccok, nincs egyikben sem olyan plusz, ami miatt le kellene cserélnem a megbízható Jiayu G4T készülékem.

Amióta ezt a telefont használtam, alig nyúlok rendes fényképezőgéphez. Van ugyan kompaktom is, DSLR-em is, egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy magammal vigyem a nagy gépet utazásra. Hiába tudom és látom, ég és föld a képminőség, de mint mindenki, én is a közösségi oldalon osztom meg a legtöbb képemet, és 800-1000 pixel szélességű fotóknál, átlagos amatőr fotósnál egyszerűen alig látszik a különbség. Sokkal fontosabb az, hogy van-e nálunk bármilyen fotógép, elővesszük-e, és képesek vagyunk-e alapszinten komponálni. Ha nem, akkor lehet nálunk a legújabb, legdrágább DSLR is, semmire nem megyünk vele.

Kamerából viszont beruháztam egy kis SJ4000 típusú GoPro klónba. Ez nagyjából 25 ezer forint volt, és én rettentően meg vagyok vele elégedve. Kaptam hozzá rengeteg kiegészítőt, rögzítőt, a vízhatlan tokkal közel 40 méteres mélységben is búvárkodtam már.

A minősége pont jó ahhoz, hogy rövid kis videókat vágják a felvételekből, tudom tenni biciklire is. Szóval nekem nagyon bevált. Vicces, de a GoPro-klón Sj4000-esnek is van már másolata, én Magyarországon kizárólag az utóbbival találkoztam. Lehet, hogy az is jó, de én technikai okokból az eredeti klónhoz ragaszkodtam, külföldről kellett megrendelnem,

Apropó, külföld. Kínából és az Egyesült Királyságból is rendeltem már több dolgot. Engem nem zavar, ha vámot kell fizetnem, ami jár, az jár, nincs semmi gond. De ez némileg meglassítja és megdrágítja a kínai behozatalt, ami persze még így is megérheti. Ha Európán belül rendelek, akkor minden gyorsabb és egyszerűbb, és nem akkora az árkülönbség- ráadásul valahogy úgy érzem, a Kínából érkező dolgokat a Postán mintha tudatosan "parkoltatnák". De vásárolnék én Magyarországon is, pont a fenti akciókamera miatt futottam pár kört, de mivel sehol nem azt árulták, amit kértem, ráadásul a kérdésemre még kissé fölényesen ki is oktattak az egyik helyen (máshol meg teljesen korrekten megbeszéltük a dolgot), inkább nem erőltettem. Bocs, fiúk, nem rajtam múlt.

Böngészésre még régebben vettem egy tabletet. Az egy örök vita, hogy a kicsi, 7 collos vagy inkább 10-es tablet a jó, mindenki eldöntheti magának- nekem jelenleg egyikre sincs szükségbem, a telefont használom netezni. A különféle márkákhoz vallásos érzülettel vonzódóknak egyszerűbb a dolga, ha kedvenc cégük éppen kisebbet hoz ki, akkor az a menő, ha nagyobbat, akkor az. (Igen, az Apple-re gondolok, aminek rajongói eleinte kinevették a kis tableteket, aztán amikor megjelent az iPad mini, dicsérték a céget, amiért a nagy batárok helyett praktikus kis tablettel rukkolt elő. És ugyanez fordítva, amikor megjelent a minden korábbinál nagyobb iPhone 6.) Szerintem egy nagyobb kijelzőjű telefon a kistabletek jelentős részét kényelmesen kiváltja, a nagyobb tableten való filmnézéssel, képböngészéssel viszont nem tud vetélkedni. De igazán az sem hiányzik nekem.

Legújabb kütyüm életem második e-könyv olvasója. Pár év után beadta a kulcsot a régebbi Cool-Er modell, aminek azért voltak bizonyos hibái. Angliából vásároltam egy háttérvilágításos Barnes and Noble Nookot, mellé vettem egy tokot, összességében 28 ezer forint körüli összegre jött ki, és nagyon elégedett vagyok. Az akksi még úgy is sokáig bírja, hogy rendszeresen használom a világítást, a minőség jó, elboldogul a formátumokkal- az extra funkciók pedig sose hoztak lázba. Olvastam már tableten is, laptopon is, telefonon is, de mérete, üzemideje és az eink technológia miatt egyértelmű, hogy a könyvolvasó a tuti választás. Ha valaki vesz, szánja rá azt a pár plusz ezrest, és csakis háttérvilágításosra ruházzon be.

Idehaza persze mindenféle más marhaság is a kezem ügyébe kerül, de ha utazok, akkor most nagyon kompakt kis kütyüszettet tudok összepakolni: okostelefon, minikamera, könyvolvasó. Ezzel a világ elég sok részén el tudok boldogulni, és spórolok például a könyvek vagy nagyobb fényképezőgépek, tablet súlyán. Ami még jobb, hála az egységesítésnek, mind a három cuccnak ugyanolyan töltőcsatlakozása van, tehát bármelyiket tudom tölteni ugyanazzal a töltővel.

De ez csak én vagyok, és simán el tudom képzelni, hogy valaki jobban szereti a tabletet, nincs szüksége olvasóra se mellette, viszont ragaszkodik a DSLR vagy MILC fényképzezőgépének sokkal jobb minőségéhez. Így aztán én azt javaslom, érdemes ismerkedni egy kicsit a lehetőségekkel, mielőtt az ember ész nélkül összevásárolgat mindent.

Bár az árak valamelyest csökkentek, annyira azért nem, hogy 3-4 feleslegesnek bizonyuló kütyüre szórjuk a pénzt, amelyek értéke ráadásul olyan ütemben zuhan használtan, hogy szinte újszerű állapotban is képtelenség őket az eredetihez közeli áron eladni. Bizony, ez egy ilyen játék: ebben a szférában minden újdonság szavatossága csak napokig tart. Az ős iPhone-ok ma nevetségesnek tűnhetnek, pedig anno baromi jók voltak, a csúcstechnikát képviselték. Ha örülünk a gyors fejlődésnek, ami egy névtelen kínai gyártó kis készülékéből is atomtelefont csinál, akkor el kell fogadni ennek ezt az árnyoldalát is. Ráadásul nem minden újdonság válik be úgy, ahogy azt kitalálták, nem biztos, hogy elsőként kell felszállni a trendvonatra. Ésszel vásárolva viszont hosszú időre hűséges és sok örömet nyújtó társakra lelhetünk a kedvenc kütyüinkben, és ilyenkor az se érdekel, hogy mennyit érnek, mert eszünk ágában sincs megválni tőlük.

0 Tovább

Láthatatlan reklámok

Már puffogtam párszor azon, hogy borzalmasak a tévében látható reklámok. Eleve unalmasak, többnyire biztonsági játékra törekedtek a marketingesek: primitív üzenet, korrekt, ám minimális újszerűséget felmutató megvalósítás. Valahol értem én ezt, mert drága dolog egy reklámkampány, így aztán meredek dolgokba nem mer belemenni senki, se a megrendelő, se a reklámcég nem erőlteti. A joghurtot evő, söröző, bankszámlát nyitó vagy elégedetten mosogató emberek, akik gépiesen mosolyognak minden árva reklámban, pont ugyanúgy elmennének egy száz évvel ezelőtti poszteren is...

A baj csak az, hogy a világ nagyon elszaladt. Én elhiszem, hogy sokmillióba kerül a reklámok egy jelentős része, mert drága a grafika és meg kell fizetni az arcukat adó hírességeket, a stábokban piszok jól fizetett emberek dolgoznak, szóval senki nem melózik ingyen. Csak hát amilyen durván özönlik ránk a mindenféle változatos dolog a tévéből, ugyanazokat a reklámokat huszonhatodjára látni már nem egyszerűen fárasztó, hanem idegesítő. Egyszerűen akadnak cégek, amiknek annyira megutáltam az agyonreklámozott termékeit, hogy még véletlenül sem vásárolok tőlük. Ha felbukkannak, egyből nyúlok a tévékapcsoló után.

A pörgősebb internetes reklámok világában vagy nagyon célratörőek, vagy ötletesek az eredményes hirdetések. Nekem bejön az a stílus, hogy "ezt kínálom, ennyiért, gyere nézd meg ha érdekel". A különféle imázsreklámokkal viszont nem tudok mit kezdeni. Nem akarok kötődni se telefontársasághoz, se autómárkához. Természetesen tudom, hogy kiváló felméréseket és statisztikákat lehet gyártani arról, mennyire eredményesek a kampányok, mennyi marad meg a kiscsoportos kutatások szerint a nézőben, és lehet lobogtatni szép adatsorokat is- egy jó reklámcég kiváló a saját munkájának felértékelésében.

A valóság viszont az, hogy mindannyiunknak a könyökén jönnek az ezredjére látott spotok. Nekem ehhez nem kell kutatás és mérés, tudom jól. És azt is tudom jól, a nagy cégek, akik tévéreklámokat tudnak megfizetni, olyan kapcsolatban vannak a menő ügynökségekkel, hogy a valódi változásra nem törekednek, maximum helyezkedés, átrendeződés van. Mocskosul nagy pénzek forognak ebben a szférában, és nem érdeke a jól fizetett marketingigazgatónak és a vele kapcsolatban levő ügynökségi vezetőknek sem az, hogy felrúgják a jól jövedelmező kapcsolatot. Egyszerűbb szerződtetni egy ismert arcot valami ócska kampányhoz, ami vagy kicsit vicces, vagy komolykodó, szépen fényelt képekkel kísérve, aztán lehet mutogatni az adatokat, meg magyarázni, a többi sem jobb.

Mindez addig megy, amíg a tévét úgy nézzük, ahogy korábban. Amikor tömegek kapcsolnak el azonnal a reklámblokkról, semmire sem emlékeznek a méregdrága kampányokból, vagy esetleg az emberek rászoknak a netes videózásra, ahol egészen máshogy szembesülnek a reklámokkal, nehéz lesz fenntartani a korábbi gyakorlatot.

Szerintem szépen lassan lejár majd a gigakampányok ideje, ahol az ügynökség boldog, amikor megjelenik a fejőstehén-megrendelő, aki egy éven át ellátja munkával, az előre lefektetett koncepciókat követve lehet új reklámokat készíteni tévébe, újságokba, internetre, és ez el is tartja a céget. Bár nem ebben a szférának a szakértője vagyok, mégis az a megérzésem, egy egészen más, pörgős stílus lehet majd a nyerő. Több kicsi, lendületes cég is kap megrendelést, és nem valami nagy, egységes irányvonal lesz a kulcs, hanem lesz ilyen meg olyan reklámfilmes- ötletesek és olcsók, látványosak és drágák.

Lényegében olyanok, amik legalább a nézők egy részét meg tudnak lepni. Mert az, hogy az emberek csak néznek a tévé felé, de látni már nem látják a rettentően kimunkált reklámfilmeket, mert nincs is miért odafigyelni rájuk, előbb-utóbb a legszebb kimutatásokkal sem lesz elfedhető. Egyszerűen komolyabb ingerek érnek még egy szappanoperát nézve is, mint a se íze, se bűze reklámfilmekből. És semmi értelme nincs is ezeknek a nagyon egységes kampányoknak, ez a múlt század. Ugyanazok a spotok ömlenek a tévékből, de már átnézünk rajtuk, szinte láthatatlanokká váltak a számunkra. Igazság szerint el se kell kapcsolni, önkéntelenül terelődik el teljesen más irányba a figyelmünk a reklámblokkok alatt, semmilyen hatással nincs ránk.

Vicces, de ez a kreatívnak számító terület a valóságban bizony baromira konzervatív és óvatoskodó, ami alig tud újat mutatni. Az ezen a területen dolgozók is fásultak, és futószalagon gyártják a megrendelő számára elfogadható tucatkoncepciókat- ebben profik, de másban? Amikor reklámosok kiruccannak a filmezés meg az irodalom világába, azért látszik, hogy nagy részük csak névleg kreatív, leginkább sémákban gondolkodnak- páran ügyesebben, páran közepesen, de szinte soha nem eredeti, merész művekkel jönnek elő.

A reklámszakma előbb-utóbb magától is összeomlik szépen, pont azért, mert túlságosan belterjes módon működik. Valahol, valaki majd egy cég vezetőségében azt mondja, hogy mi a fenének költsünk milliókat a tipikus reklámkampányokra, mert "így szoktuk"? Az nem biztos, hogy egy más alapokon nyugvó kampány eredményesebb, de tuti, hogy vagányabb. És hiába nem sül el valami tökéletesen, az ember akkor is jobban érzi magát, ha egyszer az életben bevállalós volt. Ha egyszer végre él, mert újít, kockáztat.

És talán nekem se az lesz az első dolgom reklámot látva, hogy a kapcsoló után nyúljak. Hiú remény? Nem tudom. Majd kiderül. Addig is a magam módján szavazok az unalmas spotokról...

0 Tovább

A kulisszák mögött

Mennyire más képet mutat egy, a mozivásznon sokkoló alkotás akkor, ha a készítéséről látunk képeket. A hetvenes évek legsikeresebb filmjei közé tartozott a Spielberg-féle Cápa, ami meglehetősen rossz irányba változtatta meg az emberek felfogását a tenger ragadozóiról (részletek itt). Az akkoriban lenyűgözőnek számító trükkfelvételek minden nézőt kellően megrémítettek, és a cápák első számú közellenséggé váltak.

Az alábbi archív felvételek viszont azt mutatják be, a gépcápától nincs miért félni. A valóságban az állatok egészen máshogy viselkednek, mint a filmekben- szerencsére, mert ha nem így lenne, életveszélyes lenne minden egyes strandolás. Vajon el lehetett volna kerülni azt, hogy az átlagember ellenséget lásson a cápákban, amennyiben ezek a forgatáson készült képek megjelentek volna? A választ nem tudom. Mindenesetre Spielberg sokat köszönhet Bruce-nak, a műcápának, nem csoda hát, hogy belsőséges kapcsolatba kerültek, még a szájában is ücsörgött egy keveset...

A forgatás egyébként egyáltalán nem ment simán. Közel száz nappal lépték túl az előre meghatározott időt, főleg azért, mert az akkor még fiatal Spielberg tapasztalatlannak számított ugyan, viszont a tökéletességre törekedett. Így aztán nem kisméretű makettekkel akart dolgozni stúdióban, hanem életnagyságúakkal a nyílt tengeren. Ott viszont előre nem látható problémák tucatjaival szembesültek. A gépcápa alkatrészeit kikezdte a tengervíz, a színészek rendszeresen tengeribetegek lettek, egy balul sikerült felvételnél majdnem a sztárokkal együtt elsüllyedt a hajó, és így tovább.

A híres búvárfilmes házaspár, Ron és Valerie Taylor valódi élő cápákról készült felvételei is bekerültek a filmbe. Felvettek egy olyan snittet is, amikor egy cápa üres ketrecet rángat, és az annyira megtetszett a rendezőnek, hogy bevágta az elkészült alkotásba. Ám ehhez még a forgatókönyvet is át kellett írni, így "menekült meg" Richard Dreyfuss karaktere, a tengerbiológus. Szóval nem elég, hogy küzdelmes volt a forgatás, még a sztori is véletlenszerűen alakult. Steven Spielberg ezért úgy érezte, könnyen lehet, hollywoodi karrierjének azelőtt vége lesz, hogy igazán beindulhatott volna.

Ám utólag már senkit nem érdekelt a költségek elszállása: a film ugyan 8 millió dollárba került, de 470 milliót hozott, a rendező előtt pedig megnyílt a szuperprodukciók világa. Mégiscsak megéri a perfekcionizmus? A Cápa (vagyis a Jaws) ma már filmlegenda, manapság is sokan rettegik végig. A forgatásának története is filmbe illő lenne, és legalább ez valóságos sztori. A Cápa viszont nem dokumentumfilm, és nem is kellene úgy tekinteni rá- semmit nem tudhatunk meg belőle a valódi cápákról, bármennyire ügyesek voltak négy évtizede a trükkfelvételelek. Kezeljük a helyén tehát a filmet, aminek másik arcát jól illusztrálják ezek a képek.

0 Tovább

Scarlett Johansson 30

Tegnap töltötte be a harmincat sokak kedvenc színésznője, a csodálatos Scarlett Johansson. Töprengtem, érdemes-e bármit írnom a képek elég, de úgy döntöttem, a szavak ez esetben feleslegesek.

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

2018.10.13.
2018.08.31.

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés