Az Ötödik szimfónia bemutatója

Ma van az évfordulója a híres taktusok felcsendülésének.

zene

Az átlagember zenei műveltsége, különösen a komolyzenét illetően, hagy némi kívánnivalót maga után. (És ez nyilván jelentős részben rám is igaz, a Ki nyer ma? műsorban sose lett volna esélyem a sikerre. De legalább tudom, mi ez a műsor...) De Beethoven ötödik szimfóniájának taktusait mindenki ismeri.

Pedig a történet nem indult túl szépen. 1808. december 22-én mutatták be Bécsben. Egy roppant hosszú, négy órás műsor második felében hangzott fel a világpremier. Ám a teremben nagyon hideg volt, a hallgatóság nem volt túl türelmes. A zenekar sem volt különösebben ihletett formában, maga Beethoven szakította félbe az előadást egyszer, hogy újból nekifussanak.

De a fantasztikus zenemű kétségtelen érdemei végül elhozták a jól megérdemelt sikert. És nem csak a kritika, hanem a nagyközönség is pontosan tudja, micsoda különleges alkotásról van szó: azokat a bizonyos taktusokat mindenki fel tudja idézni, popkulturális közkinccsé vált. Sőt, a szó szoros értelmében vett popslágert is faragtak belőle, mert a múlt század hetvenes éveiben Walter Murphy "A Fifth of Beethoven" című feldolgozása a sikerlisták élére került.

Hihetetlen, hogy még ebben a felhígított formában is érezhető, milyen jelentőségű zeneműről van szó. De azért, ha lehet, hallgassuk az eredetit, jó előadásban...

0 Tovább

Az igazi zene

Morgan James bécsi koncertje fantasztikus élmény volt.

zene

Vajon miről beszélgethet az éjszakában négy középkorú fickó, pár sör után? Ahogy mondani szoktam, természetesen szidjuk azt, aki nincs ott. De komolyra fordítva a szót, illúziókat kell eloszlatnom: nem a foci vagy a nők vannak minden ilyen alkalommal a középpontban. Kifjezetten értelmes témák is szóba kerülnek; s egy ilyen alkalommal idén ősszel az egyik srác egy videót tett be. Elmondta előre, egy jól ismert sláger feldolgozásáról van szó swing stílusban, isteni jó a hangulata, de különösen a második énekesnőre figyeljünk oda, mert hihetetlen amit csinál.

Azt kell mondjam, tényleg leesett az állunk. Meghallgattuk még egyszer. Aztán utána hazajöttem, megmutattam a dalt a barátnőmnek, aki szintén imádta. Kikerestem, ki volt az a bizonyos szőke énekesnő, és találtam még pár meghökkentően jó dalt Morgan James-től.

A dolgok néha olyan természetesen jönnek. Megnéztem, merre-hol lép fel, és kiderült, hogy Európában turnézik az év végén. Ebből aztán az lett, hogy két jegyet vettem a bécsi koncertre, és egybekötöttünk egy szép decemberi estét a császárvárosban a zenei élménnyel.

A Porgy & Bess klubban lépett fel Morgan James, és ugyan szerencsésebb lett volna, ha csak ülőhelyeket alakítanak ki, de utólag ennek már nagy jelentősége nincs. A hely ugyanis tele volt, és kifejezetten lelkes és hálás volt a közönség. Nagyon élveztük az előadást: az énekesnő saját dalaiból is válogatott, és például Prince, Peter Gabriel, Joni Mitchell, Mariah Carey klasszikusokat is eljátszottak zenekarával. A hangja egészen hihetetlen, minden fillért megért a koncert. 

És hát kiderült az igazság, ismét, megint, sokadjára: az igazi zenész élőben tud igazán kibontakozni. Nagyszerű énekesnő, profi zenekarral, minden úgy volt jó ahogy volt. Tudom, vannak milliós lemezeladásokat produkáló emberek, akik nem tehetségben, hanem marketingben és menedzsmentben erősek. Ám ez mit sem számít addig, amíg te meg tudod találni az igazán jó zenészeket, és azzal támogatod őket, hogy az ő lemezeiket veszed, az ő koncertjeikre vásárolsz jegyet- és a jó az, hogy ezzel magadat is megajándékozod pár fantasztikus élménnyel.

Hát ide vezet, ha pár pasas egy este italozik és dumálgat. Lehetne rosszabb is, kétség sem fér hozzá! S azt hiszem, barátnőm a jövőben sem fog morogni, ha összeülünk pár haverral, mert ilyen dolgok sülnek ki belőle- a koncertet ugyanis ő is nagyon élvezte. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy hallgasson bele Morgan YouTube-csatornájába!

0 Tovább

Billy Joel, a rocker

Ki hitte volna, hogy fiatalon ő is a kemény műfajban próbálkozott!

zene

Az 1949-es születésű Billy Joel tinédzserkorának meghatározó élménye volt az angol beatzenekarok feltűnése. Így aztán a tehetségesen muzsikáló amerikai srác is beszállt egy bandába, ami jellemzően a tenger innenső oldalán született slágereket dolgozta fel.

Ilyen zenekarból vélhetően annyi volt, mint égen a csillag, így aztán barátjával, Jon Small dobossal új irányba próbálkoztak. Attila néven alapítottak hard rock duót, első lemezük is az Attila címet kapta. Az 1970 júliusában megjelent albumot a kritikusok minden idők legrosszabb rocklemezei között tartják számon. Maga Billy Joel is zavaros marhaságnak tartja a korai heavy metal világába tett kiruccanásának végeredményét.

Ám az Attila nem azért szűnt meg, mert a zenéjük olyan borzalmas volt. Billy Joel egyszerűen elszerette Jon Small feleségét, és amikor kiderült, hogy a dobost saját barátjával és zenésztársával csalta meg az asszony, a banda sorsa megpecsételődött.

zene

A fordulatoknak ezzel még nem volt vége, mert a botrány után Elizabeth Small megszakította a kapcsolatát mind a kettejükkel, és ezt Billy Joel tudta nehezebben feldolgozni. A mindig is depresszióra hajlamos zenész véget akart vetni életének, de még egy bocsánatkérő üzenetet hagyott Small-nak, aki ezt hallva a lakására rohant majd kórházba vitte. A későbbiekben aztán még dolgoztak is együtt, a nő pedig Billy Joelt választotta, és 1973-ban összeházasodtak.

zene

Joel következő lemezein már egészen más stílusban játszott, és nem kevés slágerrel büszkélkedhetett karrierje során. De gyaníthatóan a heavy metalhoz már nem akar visszatérni, és koncertjein se nagyon kerülnek elő az Attilán megjelent dalok. A nyughatatlan zenész magánéletében is akadtak még kanyarok, jelenleg a negyedik feleségével él.

Hát így vehet váratlan fordulatot egy-egy történet: talán ha Jon Small felesége kevésbé lett volna vonzó, Billy Joelt most metálzenészként ismernénk. Vagy ha a megcsalt Small nem rohant volna el hozzá, amikor meg akarta magát ölni, akkor nem ismernénk sehogy Joel nevét, mert nem születtek volna meg az olyan híres dalai, mint a Piano Man... 

0 Tovább

Papa Was a Rolling Stone

35 éve ért fel a slágerlisták csúcsára a Temptations utolsó nagy sikere.

zene

A hatvanas évek elején Detroitban állt össze két helyi banda néhány énekese, majd Temptations néven dalolva nem kevesebb, mint 38 felvételükkel szerepeltek a Top40-es listán. Ezzel pedig nemcsak a Motownhoz kötődő előadók, hanem úgy általában a popzenekarok között is csúcstartók.

zene

Manapság a zenekar neve talán már kevesebbeknek ismerős, de néhány daluk azért még beugorhat- ha máshonnan nem, a feldolgozásokból. Persze a könnyűzenében minden múlandó, ám pont ezért kaptam elő ezen az évfordulón a szerintem igazán remekbe szabott Papa Was a Rolling Stone című dalt, mert megéri újból meghallgatni. A hetvenes években már nem volt szokatlan az sem, hogy a fekete bandák dalait fekete szerzők írták, ezt például Norman Whitfield és Barrett Strong jegyezte.

A Temptations pedig sok-sok tagcsere után ma egyfajta nosztalgiazenekarként saját szép múltját felidézve lép fel. A fiatalok körében mások a sztárok, de eljühet még az a pillanat, amikor nyugdíjhoz közeledve ők is ezeréves slágereket fognak ezredjére előadni egy maroknyi ember előtt, akiknek jó lesz visszaemlékezni a fiatalságukra...

0 Tovább

AC/DC nosztalgia

Elhunyt Malcom Young, az ausztrál banda egyik alapító tagja.

zene

Régi rockerként természetesen vannak emlékeim az AC/DC-ről. Sőt, még zsenge gyermekkoromból is emlékszek egy epizódra, amikor bátyám a nagymamánknál hallgatta kazettás magnón az egyik albumukat, én pedig csak rikácsolásnak és hangos zajnak hallottam az egészet.

Tulajdonképpen ez egy egészen jó leírása volt a kemény rocknak. Középiskolásként a heavy metal vonzásában a kicsit "öreges" bandák, mint az AC/DC is háttérbe kerültek, de az idősebb arcok mondták, azért figyeljünk oda, mert jó zene ez. Lassacskán megismertük a klasszikusokat, utánaolvasva kiderítettük, a felejthetetlen Bon Scott után hogy lett énekes Brian Johnson... És persze kezdtük érteni, mit jelent az, hogy Highway To Hell. Megértettük azt is, miről szól a Back in Black.

Az én korosztályomat szerintem egyértelműen a slágerré vált Thunderstrack fogta meg. Amikor kinn voltunk a Monsters of Rockon, végigtomboltuk a Metallicát, aztán pedig rácsodálkoztunk, milyen remek hangulatot teremt a pár "veterán" ausztrál. Jó kis korszak volt az, a kemény zene igazi fénykora, amikor pörögtek az újabb metál és a régebbi hard rock bandák is. 

Malcolm Young, a ritmusgitáros pont úgy vált ikonná, hogy testvére, Angus igazi ellentéte volt a koncerteken: míg az utóbbi felszántotta a színpadot, Malcolm csak hátul állt és pengetett, afféle nyugodt erőként. Aztán a sors úgy hozta, hogy Malcolmnak kellett súlyos betegséggel szembenéznie, és már évek óta nem is lép fel az AC/DC-vel. Persze nem csak őt kellett pótolni, Brian Johnson helyett Axl Rose ugrott be énekelni, ami majdhogynem olyan sokkszerű váltás volt, mint Bon Scott halála után.

zene

Amikor egy ilyen zenészlegenda távozik közülünk, megjelennek a méltató cikkek, de az az igazság, hogy a rock történelme, múltja mindig csak érdekesség: a jó zenének elsősorban jelene van. Úgy vélem, most épp nem a rock legszebb időszakát éljük, ezért vagyunk nyitottabbak a nosztalgiázásra, ha egy régi nagyra kell emlékezni.

A fiatalok talán ma is rikácsolásnak és zajnak hallanák az AC/DC-t mint én annak idején, és el sem hinnék, ezek az ausztrál arcok több lemezt adtak el, mint sok mai csillag: állítólag nagyjából 200 milliót! És ha valaki ráhangolódik, akkor ma is rájöhet, micsoda erő, lendület van a zenéjükben. Malcolm Young pedig nem egyszerűen csak része, motorja is volt ennek zenészként, dalszerzőként egyaránt. Hiányozni fog- mert a régi dalok velünk maradnak ugyan, de ahogy írtam, a jó rocknak leginkább jelene van, koncerten, élőben.

A kicsit szomorkás nosztalgiázás mellett viszont van valami, ami mégiscsak nagyon vagány: ha ezzel a dallal lehet búcsúzni egy igazi rockzenésztől...

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés